Vér, verejték, sperma, genny, ürülék, könnyek – ezek akár egy gyomorforgató Gaspar Noé-film alapanyagai is lehetnének, de a Netflixen futó Big Mouth (magyarul: Hormonokkal túlfűtve), az elmúlt évek egyik legjobb animációs sorozata is ugyanebből a receptből dolgozott, zseniális humorral. A május végén megjelent nyolcadik évad méltó lezárás lett, amiből az is kiderült, hogy bármilyen őrült életszakasz a pubertás, egyszer ez is véget ér.
A 2017-ben indult, Nick Kroll, Andrew Goldberg, Jennifer Flackett és Mark Levin alkotta Big Mouth a kezdetektől fogva amiatt volt kiemelkedő, hogy pofátlanul őszintén beszélt a testiségről, a vágyról, a szégyenről, és a mentális egészségről. Ráadásul az animációs formátum miatt lett a sorozat groteszk, de végtelenül felszabadító és könnyed is egyben. A Big Mouth-hoz sokat hozzáadott a színészi gárda is, a főbb szereplők hangját többek között az Oscar-díjas Jordan Peele, A mackóból ismert Ayo Edebiri, a Csizmás, a kandúrban is szinkronizáló John Mulaney, Nick Kroll és Maya Rudolph adták, a korábbi évadokban pedig a népszerű női rapper, Megan Thee Stallion is szerepelt.
A Big Mouth egy tucat fiatal kilátástalannak tűnő küzdelmét mutatja be a pubertással és a felnőtté válással. A két főszereplő a fő alkotóról (Nick Kroll) mintázott, vaskos ajkú, alacsony Nick Birch, és a mindig kanos legjobb barátja, Andrew Glouberman, illetve társaik, Jessi, Missy, Jay, Lola és a többiek. Minden tininek van egy saját hormonszörnye (akikről egyébként két évados melléksorozat is készült a Netflixre Emberi erőforrások címen), köztük Maury, Mona, Rick és Connie, akik ott voltak a tinikkel az első csókjuknál, szakításuknál, menstruációjuknál és akkor is, amikor először értek magukhoz.
A Big Mouth világában minden él, ami az emberi testtel kapcsolatos: a fanszőrök, a havi ciklus vércseppjei, a spermiumok, és a hormonok (a kigyúrt figuraként megjelenő Tesztoszteron és a nagy mellű Ösztrogén) is beszélnek és aktív szereplői a történetnek. A szerelem, a depresszió, a szorongás és szégyen pedig konkrét, megszemélyesített lény (lásd: Shame Wizard, Lovebug, Depression Kitty, vagy a részvét és az együttérzés elefántja) képében teszi nyomorrá – vagy egy kicsit könnyedebbé – Nickék életét.
A sorozat legnagyobb erénye, hogy a tinédzserkor összes létező szorongását gátlástalan, de emberi módon dolgozza fel, néha velünk, néha pedig rajtunk nevet. A Big Mouth olyan alig tárgyalt témákat is kitárgyal néha, mint az aszexualitás vagy a pornófüggőség. Ezekről méltatlanul kevés szó esik a popkultúrában, a Bojack Horsemanben szereplő Todd Chavez volt az első, akire aszexuális ikonként hivatkoztak, de arra még nemigen volt példa, hogy konkrét, edukatív célú epizódot szenteljenek egy ilyen méltatlanul alultárgyalt, egyben félreértett és stigmatizált orientációnak.
A pornófüggőség is egy olyan láthatatlan népbetegség, amivel a Big Mouth jó érzékkel foglalkozik több évadban is. A nyolcadik szezonban például azt elemzi a sorozat, hogy hogyan hat az agyi működésre és a partnereddel való kommunikációra, ha csak pornóra maszturbálsz. De arra is rámutatnak a készítők, hogy a pornót nem szabad ördögtől valónak kezelni, mert amíg egészséges keretek között fogyasztjuk, addig a szexuális élet része is lehet.
A nyolcadik, lezáró évad ott vette fel a fonalat, ahol a hetedik abbahagyta: a középiskola küszöbén álló, szorongó gyerekekből lassan felnőttek lesznek, belépnek az első komolyabb kapcsolatukba, túl vannak az első szexuális élményeiken, és nem tudnak menekülni a rájuk váró jövő elől, ami az utolsó részben már tényleg az ajtón kopogtat.
A sorozat végére érve egyértelmű válik az is, hogy a Big Mouth az a szexuális felvilágosítás, amiben sosem volt részünk az iskolában vagy családi körben. Ezt maguk a készítők is bevallják a „Minden, amit elfelejtettünk megtanítani a szexről” című utolsó előtti epizódban, amiben az autofelláció esélyeiről, a nedves álmokról, és a vaginizmus (a gát és a hüvely izmainak görcsös állapota, ami gátolja a behatolást) okairól is beszélnek, miközben nézői kérdésekre válaszolnak.
Az utolsó évad azt is bizonyította, hogy több mint hetven epizód után (összesen 81 rész készült) is rengeteg kiaknázandó téma maradt a pubertásról, amit még sosem dolgoztak fel. Pedig azt hittük, hogy hét évad alatt mindent láttunk már. A nyolcadik évadban például van biológiai elemzés az emberi testről, felbukkannak a kopaszodás veszélyei, a jogsiszerzés, a túltolt füvezés negatív mentális hatásai és ügyesen villantják meg az eltörléskultúra működését is.
Még azt a sokkal komplexebb kérdést is boncolgatják, hogy a szexuális beleegyezés egy párkapcsolatban nem csak igen vagy nem kérdése, ahhoz kommunikáció is kell a felek között. A záróévad azt is kimondja, ami végig ott húzódott a sorozat háttérben: nincs olyan, hogy egyértelmű normalitás. Az a normális, hogy mindenki azon agyal, hogy ő maga miért nem normális.
Még egy Varázslatos iskolabusz referenciát is elejtenek ebben az évadban, a gyerekek ugyanis ezzel utaznak végig az emberi testen. Egy ilyen kikacsintás kicsit sem meglepő azután, hogy a Big Mouth a kezdetektől fogva eklektikusan merít a popkultúra és a celebvilág legváratlanabb bugyraiból. Jordan Peele például a kezdetek óta Duke Ellington jazzlegenda szellemének a szinkronhangja, aki Nick padlásán lakik. De az új évadban simán megfér egymás mellett Timothée Chalamet, Lady Gaga, a Minden, mindenhol, mindenkor, Sonic, a sündisznó fedetlen pénisze, Steven Spielberg, Albert Camus, és Jay kutyája, akit úgy hívnak, hogy Featuring Ludacris. A sorozat nyelvezetéről és szóvicceiről pedig mindent elmond, hogy simán egy mondatban szerepelnek egymás után a „Greta Thunberg meet & greet” és a „Steve Harvey suck & fuck” szavak.
Mint korábban, most is profin sűrít 26 percbe egyszerre két-három témát is a sorozat úgy, hogy nem kuszálódnak össze a történetszálak. Nick pornónézési szokásai, Matthew, a meleg tinédzser szorongó önkeresése (amit homó-fomónak neveznek) és Missy zavarodott manőverezése két fiú között is simán megfér egymás mellett. A Big Mouth mindenkivel toleráns, de a maga kekeckedő humorával simán kritizálja a melegközösséget, a politikai korrektséget, a camp-kultúrát és a toxikus maszkulinitást is, mindezt olyan pofátlan szexuális szabadossággal, hogy azt a Fidesz rögtön betiltaná, de minimum lefóliázná.
Néha még a legnyersebb jelenetek is kedves érzelmeket hordoznak, például amikor Nick anyja részletes, szakszerű nyelvezettel ecseteli, hogy milyen büszke a fiára, hogy már maszturbál, de azért nehéz kiszedni a pólójába ragadt spermát, ezért jobb lenne, ha zsebkendőt használna. Az emberi természet komplexitásának érzékletes bemutatása és a prosztó humor kombinációja az, amit kevesen mernek olyan tökösen használni, mint ebben a sorozatban. A Big Mouth eközben nem idealizálja a tinédzserkort: a cél nem az, hogy jól legyünk, hanem hogy értsük, mi történik velünk.
A nyolcadik évad az utolsó, nagy orgazmus, amit Andrew Glouberman is megünnepel, amikor örökre búcsút int a hormonszörnyének a lebontásra kerülő suli vécéjében maszturbálva. Mivel a pubertás sem tart örökké, törvényszerű volt, hogy ebből a sorozatból nem készül húsz évad, a készítők pedig a legjobbkor álltak fel nyolc évad után. A Big Mouth olyan volt, mint egy pattanásos, de őszinte és szerető barát hetedikből. Lehet, hogy innentől már nem beszélünk többet egymással, de sosem fogjuk elfelejteni, amiket együtt megéltünk.
A Big Mouth mind a nyolc évada elérhető a Netflixen.
