A rapper és divatguru A$AP Rockyt néhány napja mentette fel a bíróság az ellene egy 2021-es lövöldözős incidens miatt indított perben, miután az őt vádoló egykori barátja, A$AP Relli nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy egy valódi fegyverrel lőtt rá. A$AP Rockyn az ítéletnél is látszott, hogy nagyon megkönnyebbült, és a jelek szerint hamar talált is új elfoglaltságot a bíróságra járás helyett, pénteken ugyanis kiderült, hogy ő lesz a Ray-Ban első kreatívigazgatója – írja a Hollywood Reporter.
A Metával közösen okosszemüveget is gyártó, de azért alapvetően még mindig a luxus(nap)szemüvegeiről ismert márka közlése szerint A$AP Rockynak az lesz a dolga, hogy az egyedi szemléletmódjával vezesse a projekteket, és alakítsa a 2016 óta létező, művészeknek teret adó Ray-Ban Studios imidzsét és dizájnját. A vezetése alatt a klasszikus szemüvegeket újragondoló Blacked Out kollekció lesz az első megjelenés, ez áprilisban érkezik majd modern behatásokkal és újfajta lencsékkel.
Ha valaki nem akar Ray-Ban napszemüveget venni, de A$AP Rocky azért érdekli, annak sem kell csüggednie. A rappernek hamarosan megjelenik egy új lemeze Don't Be Dumb címmel, idén nyáron pedig élőben is lehet majd látni Magyarországon, Charli XCX, Chappell Roan, Shawn Mendes és Post Malone mellett ugyanis ő lesz a Sziget egyik főfellépője.