„Megtiszteltetés, hogy a 47. elnökünk és főparancsnokunk, Donald Trump felkérésére velem kezdődhetett a győzelmi bál. Ha leütnek, felállsz. Harcolsz és kitartasz”
– kommentálta Billy Ray Cyrus a fellépéséről készült képet az Instagramon. Az amerikai zenész Trump hétfői beiktatásán lépett fel, de a Capitoliumban a techmilliárdosok mellett rengeteg olyan híresség is felbukkant, akikre előzetesen nem lehetett számítani. Ott volt például Conor McGregor bokszoló, aki a Paul testvérekkel, azaz Logan és Jake Paullal érkezett a beiktatásra.
A Prime üdítőitalmárka botrányhős atyját, Logant és öccsét, a tavaly novemberben Mike Tysont simán megverő Jake Pault McGregoron kívül édesanyjuk is elkísérte. Logan Paul, aki korábban a podcastjében is vendégül látta Trumpot, Instagram-sztorijában osztotta meg, hogy egy különleges, „Trump” feliratú Prime-ot ajándékozott az elnöknek, majd kirúgta a széket Theo Von humorista alól az elnök beszéde alatt.
De nem McGregor és a Logan tesók voltak az egyetlenek, akiknek közük van a küzdősportokhoz, ott volt ugyanis a rendezvényen, Dana White, az Ultimate Fighting Championship (UFC) vezetője is. Ő egyébként régóta jóban van Trumppal, lőttek is egy közös képet hármasban Joe Rogan UFC-kommentátorral és podcast-műsorvezetővel.
A beiktatáson és a hozzá kapcsolódó rendezvényeken fellépett többek között Kid Rock, Billy Ray Cyrus és a Village People is, ők egyébként Trump saját ünnepségén is játszottak. Carrie Underwood, a 2005-ös American Idol győztese egy technikai baki miatt végül (hosszú, hosszú kínos csend után) a cappellában adta elő az America The Beautiful című dalt, amit aztán a háttérben vele együtt énekelt a távozó elnöki pár, Joe és Jill Biden is.
Snoop Doggra már az elnöki beiktatás előtti napokban népharag zúdult, mert fellépett a Crypto Ball nevű eseményen, amit lényegében Donald Trump január 20-i beiktatása alkalmából rendeztek.
Trump beiktatását a hideg időjárás miatt 1985 óta először beltéren, a Capitolium Rotundájában tartották, az eskütételen a vendégek nagyrészt elegáns öltönyökben, csokornyakkendőkben, a nők ruhakölteményekben mutatták meg Amerika divatos arcát, a konvenciókra viszont fittyet hányt John Fetterman Pennsylvaniából, ő bermudában és hoodie-ban figyelte az eseményeket.
Stephen Colbert, humorista, a Late Show with Stephen Colbert műsorvezetője arról beszélt a beavatás estéjén sugárzott adásában, hogy szerinte az amerikai emberek „úgy döntöttek, elfelejtik, amit eddig tudtak Donald Trumpról”. Kifigurázta Trumpot, amiért a „nagy, erős elnök félt, hogy fázni fog”, és utolsó pillanatban beltérre költöztette a ceremóniát. A műsorvezető Trump beszédét „teljes sötétségnek” és „fura katyvasznak” nevezte, az elnökről magáról pedig úgy fogalmazott:
„az időjárás kurvája”.
Jimmy Kimmel is a saját műsorában reagált a beiktatásra, szerinte Trump jól járt a beltéri ceremóniával, mert így felesége, Melania „nehezebben tud meglógni előle”. Ő a Star Warsból ismert későbbi sith nagyúrhoz, Palpatine szenátorhoz hasonlította az elnököt, arról pedig, hogy sokan csodálkoztak, mit keresett ennyi gazdag ember a beavatáson, azt mondta:
„Trump eladja az országot annak, aki a legtöbbet ajánlja. Tényleg elképesztő volt nézni, ahogy ezek a befolyásos emberek, akiknek soha többé nem kell egy dollárt sem keresniük az életükben, lealacsonyítják magukat, hogy ennek a nevetséges embernek nyaljanak.”
John Colbert, a Comedy Central Daily Show című műsorában „kopasz milliárdosok sokaságának” nevezte a résztvevőket, akik „mind ugyanabba az élethosszabbító klinikára járnak, és mind egy Lex Luthort programot kérnek.” Elon Musk náci karlendítéshez kísértetiesen hasonlító kézmozdulatáról azt mondta:
„oké, legyünk jóindulatúak, fogadjuk el, hogy nem erre gondolt, és csak egy véletlen baki volt. De inkább ne csináld még egyszer.”
Donald Trump magyar idő szerint hétfőn este hatkor tette le az elnöki esküt, így már ő az Egyesült Államok 47. elnöke. A beiktatást folyamatosan közvetítettük a Telexen, percről percre tudósításunk itt érhető el.