David Schwimmer pincéje tiltott terület

2025. január 12. – 06:52

Másolás

Vágólapra másolva

A vadnyugat születése (American Primeval, Netflix)

Anya és fia könyörtelen és véres utazása a vadnyugat fénykorán. A csonka család vallások és kultúrák összecsapásának kereszttüzében találja magát, miközben nem csak egy falatnyi földért és a letelepedésért, de az életben maradásért is küzdenek.

A hatrészes minisorozat két főszereplője Taylor Kitsch és Betty Gilpin, az egyik író A visszatérőt jegyző Mark L. Smith, a producerek között pedig a Narcos és Narcos: Mexikó egyik alkotója, Eric Newman is felbukkan.

Járőrök (On Call, Amazon Prime)

A tévésorozatok egykori királya, a többek között az Esküdt ellenségek alkotója, Dick Wolf a streaminget is meghódítaná új, félórás epizódokból álló sorozatával.

A Járőrök két kaliforniai rendőr, a veterán Traci Harmon és az újonc Alex Diaz mindennapjait mutatja be, és az eddigi kritikák alapján a sorozat abszolút hozza a kilencvenes évek sorozatainak hangulatát, a korszak minden pozitívumával (rövid részek) és negatívumával (nem annyira mély történetmesélés) együtt.

Asura (Netflix)

A Netflix saját gyártású sorozatának rendezője a Bolti tolvajok vagy a Szörnyeteg rendezője, Koreeda Hirokazu.

A hetvenes években játszódó sorozatának főszereplője négy nővér, akik rájönnek, hogy idős apjuknak titkban viszonya van. A nővérek személyiségét a hinduizmusban és buddhizmusban is megtalálható aszurák ihlették, akik olyan démoni lények, akik valahol az emberek és az istenek között helyezkednek el.

Libabőr: Az eltűntek (Goosebumps: The Vanishing, 2. évad, Disney+)

A Libabőr című antológiasorozat új évadában egy kamasz testvérpár titokzatos fenyegetést fedez fel apjuk (a Jóbarátokból ismert David Schwimmer) pincéjében.

Ahogyan egyre többet megtudnak a rémisztő helyiség titkáról, egy sok évvel korábbi, rejtélyes eltűnés ügye is előkerül, a két ügyet pedig baráti társaságukkal közösen kezdik megfejteni.

Vészhelyzet Pittsburghben (The Pitt, Max)

Az ikonikus Vészhelyzet szellemi örököse egy pittsburgh-i kórház mindennapjait mutatja be. Minden epizód egy-egy órát mutat be a teljes, 15 órás műszakból a sürgősségi osztályon, a sorozat egyik főszereplőjét pedig a Vészhelyzet Carter doktora, Noah Wyle alakítja.

Nem ő az egyetlen az eredeti Vészhelyzet stábjából, aki a Vészhelyzet Pittsburghben-en is dolgozott, az új sorozat alkotója R. Scott Gemmill, aki a hatodik évadtól volt főproducere és írója a sorozatnak, de a nyolcadik évad óta ő a showrunnere az NCIS: Los Angelesnek is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!