A fél világ azt találgatja, eljegyezték-e Zendayát
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Bár ezúttal sok meglepetést nem hozott, arra mindenképpen jó volt az idei Golden Globe, hogy felszítsa a kedélyeket azzal kapcsolatban: vajon Tom Holland és Zendaya valóban eljegyezte-e egymást.
A találgatáscunamit az indította el, hogy a színésznő bal gyűrűsujján egy gyémántgyűrűvel jelent meg a vörös szőnyegen. Az LA Times egyik riportere rá is kérdezett az eljegyzésre, egyértelmű válasz helyett azonban csak rejtélyes mosolygást kaptak Zendayától. A találgatásoknak az is táptalajt adott, hogy a színésznő a gyémántgyűrű mellett egy Bulgari gyűrűt és nyakláncot is viselt, ezeket átöltözése után levette, míg a gyémánt az ujján maradt. Ez itt:

Hivatalos bejelentés azóta sem érkezett, sem a színésznőtől, sem párjától, Tom Hollandtól. A TMZ ennek ellenére tényként kezeli, hogy megtörtént az eljegyzés – a lap saját forrásaira hivatkozva azt írja, a színész karácsony és újév között kérte meg Zendaya kezét.
Zendayát a Challengersben nyújtott alakításáért jelölték a Legjobb női főszereplő vígjátékban/musicalben kategóriájában, a filmről itt írtunk. A díjat végül Demi Moore nyerte meg A szer című filmmel.
Az idei Golden Globe díjazottjairól itt írtunk bővebben.