Már 335 ezren látták az állami támogatás nélkül készült Futni mentem című vígjátékot

2024. december 30. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

335 ezer nézőn is túl van a Futni mentem című vígjáték. A Filmforgalmazók Egyesületének oldalán található adatok szerint december 29-ig 335 126-an nézték meg a filmet, ezzel 826 millió forint bevételt hozva. A számokat megnézve azt láthatjuk, hogy karácsony környéki mozizások alatt érhetett el 300 ezer nézőig, majd onnan tovább a produkció. A Futni mentem a Nemzeti Filmintézettől (NFI) korábban csak forgatókönyv-fejlesztésre kapott támogatást, gyártásra már nem kapott állami pénzt a produkció a minden itthon forgó filmnek járó adókedvezményen túl.

„A fejlesztési folyamatot végigcsinálták, majd azt a választ kapták (az NFI-től – a szerk.), hogy a forgatókönyvet elfogadták, de megvalósításra nem javasolják. Ez velem is többször megtörtént. Kidobták őket. Mivel volt egy erős forgatókönyv és vígjátéknak készült, kaptak egy erős motivációt, hogy ebből mégis filmet csináljanak” – nyilatkozta a film sorsáról korábban a Telexnek Herendi Gábor.

Korábban külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy 2024 őszén rengeteg olyan, széles közönséget megcélzó magyar filmet mutattak be a mozik, amik már a Nemzeti Filmintézet rendszerén kívül készültek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!