2024. november 28. – 15:12
Jövő tavasszal a Fórum Hungary forgalmazásában kerül a mozikba Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének rajzfilmes adaptációja, amelynek csütörtökön futott be az első előzetese.
A hagyományos 2D animációval készült projekt különlegessége, hogy az alkotók a Szaffit, a Lúdas Matyit és a Vukot is jegyző Dargay Attila rajzfilmrendező eredeti figuraterveit használták fel a családoknak és gyerekeknek szóló mozifilmhez. A Nemzeti Filmintézet sajtóközleménye szerint Dargaynak régi álma volt rajzfilmként feldolgozni Vörösmarty művét, de az ötletei nem valósultak meg, miután a projekt több akadályba ütközött a 70-es években.
A rajzfilm rendezője Dargay egyik utolsó tanítványa, Máli Csaba és Pálfi Zsolt, aki a Lengemesék és Salamon király kalandjai rajzfilmeket jegyzi, a forgatókönyvet Balassa Krisztián írta, a film producere Temple Réka volt. A hiteles feldolgozás érdekében Henrik Irént, Dargay özvegyét és alkotótársát is bevonták tanácsadóként az alkotói folyamatokba.
A rajzfilm a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával valósul meg, és a Cinemon Entertainment gyártja. A cég korábban olyan rajzfilmekért felelt, mint az Oscarra nevezett Kojot négy lelke, amit az első Telex Filmklub eseményén mi is levetítettünk. A kulturális értékmegőrzésért folytatott kampányban a film kiemelt partnere a MÁV-csoport.
Az NFI adatbázisából elérhető nyilvános adatok alapján a Csongor és Tünde összesen 730 millió forint támogatás kapott a gyártásra.