2024. november 23. – 18:37
A Covid-járvány 2020-ban szó szerint letarolta világot, tragikus hatása volt az emberek életére és a globális gazdaságra egyaránt. Ennek ellenére a közösségi médiában már évek óta terjednek azok a mémek, amikben javarészt arról nosztalgiáznak, hogy milyen boldog időszak volt az, amikor a vírus miatt lényegében minden leállt, és büntetlenül lehetett otthon játszani, olvasni és filmeket nézni.
A Covid-nosztalgia viszonylag új pszichológiai jelenség, ami az elmúlt években ütötte fel a fejét és elsősorban azokon a közösségi médiás platformokon terjed, amiket inkább fiatalok használnak. Sokan joggal találhatják dühítőnek vagy ízléstelennek, hogy egyesek egy olyan időszakra tekintenek vissza nosztalgiával, ami tele volt bizonytalansággal, félelemmel és nehézségekkel. Merthogy ezekből akadtak bőven.
A járvány legsúlyosabb következménye a több millió haláleset, amelyeket a vírus közvetlenül vagy közvetve okozott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az áldozatok száma mára megközelítette a 7,1 milliót, Magyarországon ugyanez a szám majdnem eléri az 50 ezret. A mai napig vannak olyanok, akik a megbetegedésük óta súlyos szövődményekkel küszködnek, de érdemes arról is szót ejteni, hogy a járvány ellen a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók is súlyos pszichés és fizikai megterhelésnek voltak kitéve. A járvány gazdasági következményei is súlyosak voltak, a világ számos részén bevezetett korlátozások mély recesszióba taszították a gazdaságot, olyan ágazatok, mint a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar és a kiskereskedelem különösen megszenvedték a nagy leállást.
A járvány felgyorsította a digitalizációt is, ami alapvetően jó dolog lenne, csakhogy ebben a tempóban csak az lett a hozadéka, hogy tovább nőttek a különbségek a technológiailag felkészültebb és a kevésbé alkalmazkodóképes munkaerő között. Az otthoni munkavégzés előnyeit pedig inkább a magasabb végzettségűek élvezhették, az alacsonyabb képzettségű munkavállaló tartósan kiszorult a munkaerőpiacról. A Covid ezek alapján inkább tűnik pokoljárásnak, mint boldog időszaknak, ennek ellenére sokan mégis nosztalgikusan tekintenek vissza erre az időszakra.
A bezártság egyben védőburok volt
A néha már érzelgős bejegyzések mögöttes tartalma több egyszerű emlékidézésnél, ennek a jelenségnek mélyebb társadalmi és pszichológiai gyökerei vannak, és rávilágít azokra a változásokra, amelyeket a járvány okozott az emberek mindennapi életében.
„Bármilyen meglepő, a Covid-nosztalgia a biztonság utáni vágyhoz is köthető. Bár a pandémia idején a külső világ tele volt bizonytalansággal, az emberek egy zárt, ismerős térbe kényszerültek, ahol kénytelenek voltak a jelenre koncentrálni, ami paradox módon biztonságérzetet nyújtott számukra. A lezárások és a távolságtartás miatt az emberek egyfajta védőburokba kerültek, ahonnan a veszélyes világ zaja kevésbé volt hallható” – mondja a Telexnek Faludi Viktória szakpszichológus és krízisterapeuta a jelenségről. Szerinte társadalmi szempontból is érdekes megfigyelni, hogy a Covid-nosztalgia milyen formában jelenik meg.
A pszichológus szerint a járvány időszaka nem mindenkire hatott ugyanúgy, több generáció számára nagyon eltérő tapasztalatokat hozott. Sokakban ez az időszak egyfajta romantikus nosztalgiát kelt, mivel a bezártság alatt megszűntek vagy legalábbis átalakultak a hagyományos elvárások és kötelezettségek. Az élet lelassult, és egy olyan szabadságot hozott, ahol a kontroll részben az egyénnél maradt.
A Covid-járvány alatt az emberek többsége el volt zárva a szokásos társadalmi interakcióktól, és a világ hirtelen lelassult. Az otthoni munka, a karantén és az otthoni tanulás széles körben elterjedt, és a bezártság miatt sokak életében megszűntek a társadalmi és kulturális programok. Az, hogy „beszorultunk” a négy fal közé, sokak számára frusztráló volt, de egyeseknek teret adott olyan élmények és tevékenységek felfedezésére, amelyekre korábban nem jutott idő vagy lehetőség. Ez a fura, de sok szempontból érthető érzés elevenedik meg a Covid-nosztalgikus közösségi médiás posztokban is.
A pandémia időszaka alatt sokan újraértékelték az életüket. A lezárások pozitív megítélése leginkább onnan jön, hogy többen ekkor kezdtek el többet foglalkozni önmagukkal, a saját belső fejlődésükkel és a személyes kapcsolataikkal. Ez persze nem mindenkire volt igaz, pontosabban nem mindenkinek tett jót az, hogy egyedül maradt a gondolataival, de erre majd később visszatérünk. Összességében az azért elmondható, hogy ez az időszak lehetőséget adott arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek a családtagjaikhoz, a rég elfeledett ismerősökhöz, barátokhoz. Mindemellett többeknek az is világossá vált, hogy lehet élvezni az élet egyszerű dolgait is, mint egy rövid sétát a természetben, vagy egy újonnan felfedezett hobbit.
Amióta az élet visszatért a régi kerékvágásba, és a korlátozások elkezdtek enyhülni, majd megszűnni, sokaknak hiányoznak az úgynevezett „egyszerűbb idők”, de a Covid-nosztalgiának van egy mélyebb vetülete: ez az érzés a leginkább arra hasonlít, amikor valaki egy hosszú szünet kénytelen újra munkába állni.
Sokan például örömmel emlékeznek vissza arra, hogy a pandémia alatt kevesebb közlekedési dugó volt, tisztább lett a levegő, és a munkahelyi nyomás enyhült a home office miatt. Másoknak az is pozitív élmény lehetett, hogy felütötte a fejét, vagy legalábbis megerősödött a közösségi szolidaritás, ami azért alakult ki könnyen, mert lényegében mindenki ugyanazzal a problémával küszködött.
Lehetett trehánynak lenni
Faludi Viktória szerint a fiatalabb korosztály számára az iskola és a mindennapi feladatok nyomása helyett egy szabad, online közösségi tér nyílt meg. Sokaknak a bezártság lehetőséget adott arra, hogy kizárólag az online térben legyenek jelen, ahol a barátaikkal és ismerőseikkel kapcsolódhattak anélkül, hogy a fizikai jelenlét korlátaihoz alkalmazkodniuk kellett volna.
„Aki egy kicsit is szeret kint lenni, emberekkel találkozni, nekik mindez nagyon rossz volt. Igazán az introvertáltaknak volt előnyös ez az új helyzet, meg az olyan munkakörben dolgozóknak, akiknek volt tapasztalatuk abban, hogy hogyan kell az online térben létezni. A nosztalgikus közösségi médiás posztokban az látható, hogy
sokak számára azért volt jó, hogy otthon kellett maradni, mert lényegében minimális kontroll mellett, úgynevezett frusztrációs tolerancia nélkül lehetett játszani, pihenni és szórakozni”
– mondja Faludi Viktória, aki azért hozzáteszi, hogy „ha most megkérdeznék a lezárások iránt nosztalgiát érzőket, hogy tényleg újra akarnának-e hasonló lezárásokat, akkor akkor ők is azt mondanák, hogy ezt még egyszer ne”.
A szakértő szerint ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ez az új helyzet nagyon más hatással volt az idősebb generációkra és azokra, akik kevésbé komfortosak az online világban. A digitális kommunikáció újszerűsége és a távmunkára való hirtelen átállás különösen nagy nehézséget okozott nekik. A lezárások közben az is világossá vált, hogy nem mindenki egyformán alkalmas arra, hogy teljesítményét otthonról tartsa fenn, és ez nagyban megnövelte az elidegenedés érzését.
„A bezártság pszichológiai hatásai ma is velünk vannak, különösen azoknál, akik mentálisan amúgy is sérülékenyebbek voltak.
A világjárvány sok szempontból megerősítette bennük a bizonytalanság érzését, ami egyeseknél tartós szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethetett.
A mostani egyetemisták körében különösen gyakoriak ezek a nehézségek, mivel a járvány alatt elmaradt személyes élmények és közösségi tapasztalatok sokak életéből hiányoznak” – teszi hozzá a szakpszichológus.
Véleménye szerint a Covid-nosztalgia végső soron nem arról szól, hogy egyeseknek hiányzik a pandémia, hanem inkább arról, hogy élvezték a kötelezettségektől mentes szabadságot: „Akkor kaptunk egy közös címkét, hogy lehet trehánynak lenni, egy kicsit pihenni az elvárt teljesítési ütemben.”
Faludi Viktória szerint a járvány tapasztalataiban ott rejlik az a nagyon fontos felismerés is, hogy a közösségi élmények és a strukturált, rendszeres napi tevékenységek mennyire fontosak a mentális egészségünk fenntartásában. A tapasztalataink alapján talán jobban felkészültünk egy hasonló helyzet kezelésére, de nagy tanulság az is, hogy a mindennapi élet rendszereinek és az emberi kapcsolatok fenntartásának jelentősége felbecsülhetetlen.
