A spirálos horrormangából készült sorozatban az a legijesztőbb, ahogy meredeken tekeredik lefelé

2024. október 24. – 22:49

A spirálos horrormangából készült sorozatban az a legijesztőbb, ahogy meredeken tekeredik lefelé
Forrás: Max / Warner Bros.

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan az a kép, ahol Homer Simpson kisimult bőrrel áll büszkén Marge előtt, és csak a néző látja, hogy a hátán össze van fogva a rengeteg bőr? Na, hát valami ilyesmi lett a japán horrorlegenda, Itó Dzsundzsi (Junji Ito) egyik, ha nem a legnépszerűbb mangájának, az Uzumakinak az adaptációja, ami több évnyi halogatás után most októberben jelent meg, és az első rész a kisimult Homer, a maradék hármat meg alig bírja tartani a hátán a gumi és a csipesz. Ennek fő oka az animáció minőségének meredek visszaesése, de

az is kiderült, hogy négy részbe tényleg csak úgy lehet belesuvasztani 19 fejezetet, ha olyan nyaktörő tempóban követik egymást a borzalmak, hogy alig van bármilyen hatásuk a nézőre.

Így aztán hiába megy végig tisztességesen az anime a manga sztoriján, még ahhoz képest is teljesen elmebetegnek tűnik mindenki, aki nem menekül el maximum egy hét után a spirálok fogságába eső Kurouzuból. Így pedig hiába néz ki fantasztikusan az első rész, és hiába tett meg mindent az Örökségben is remekül paráztató szaxofonos-zeneszerző, Colin Stetson is, az Uzumaki egy olyan lefelé tekeredő spirál, aminek a végén nincs semmi, csak csalódás. Pedig az Uzumakinak minden esélye megvolt arra, hogy kiemelkedő legyen.

Ha japán horrorról beszélünk, akkor Itó neve az elsők között fog felmerülni, mint egy, főleg testhorrorban és a kozmikus horrorban utazó szerző, aki remekül nyúl ezekhez a témákhoz, az egyedi stílusáról pedig azonnal fel lehet ismerni a mangáit. Itó műveit sokszor próbálták már adaptálni, az utóbbi években pedig rögtön két animációs antológiasorozat is megjelent ezek alapján. A tavalyi amúgy már az animékben évek óta egyre komolyabban nyomuló Netflixen jött ki (Junji Ito hátborzongató japán meséi), és bár sikeres ez sem lett, arra biztosan jó volt, hogy még jobban megágyazzon az Uzumaki adaptációjának.

Annak az adaptációnak, amit még 2019-ben jelentettek be, és ami az első olyan animének ígérkezett, amit nem rövid sztorikból raktak össze, hanem egyetlen történetet mesélt el – a gyakran Itó magnum opusának tartott Uzumakit, melyben spirálok hajszolják teljes tébolyba a Kurouzu nevű város lakóit. Ebből eddig csak egy felejthető élőszereplős filmet csináltak, a négyrészesre tervezett adaptációról viszont Itó már a forgatókönyv alapján azt mondta, hogy remekül építették fel, szóval volt miért bizakodni. Aztán jött a koronavírus-járvány, és a projekt vesszőfutása.

Az eredetileg 2020-ra tervezett Uzumakit előbb 2021-re, aztán 2022-re tolták, utóbbi előtt a sorozat rendezője azt mondta, teljesen újra kellett gondolniuk a projektet a járvány miatt. 2022-ben aztán jött az újabb halasztás, itt a projekten dolgozók kérték, hogy határozatlan időre tolják el a megjelenést. Ezután hiába lett beígérve 2023 őszére is a sorozat, ez sem jött össze, még egy évet kellett várni a megjelenésig, miközben folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy milyen cégek szálltak be a gyártásba és milyen új animációs stúdiók fognak dolgozni az animén.

Nem kell fekete öves szórakoztatóipari gurunak lenni, hogy egyből kigyúljanak az ember fejében a piros lámpák – egy ennyire hányattatott sorsú produkciónak ritkán lesz jó vége, még akkor sem, ha a rengeteg kavarás a minőséget lenne hivatott garantálni. Ezért is volt kellemes meglepetés, amikor október elején kijött az Uzumaki első része, és minden tekintetben remekül nézett ki. Az első rész vizuálisan pont olyan volt, mintha a manga lapjai elevenedtek volna meg, és bár az már itt is látszott, hogy a sztori egyes elemeit áthelyezték, sok helyen egy az egyben visszaköszöntek a képregényes panelek.

Persze az is látszott, hogy a két főszereplő, Kirie és Súicsi már az első részben annyi mindent élnek át, amitől egy épeszű ember rég elmenekült volna – a másik városban tanuló Súicsi, az Uzumaki egyetlen gondolkodni képes karaktere konkrétan egy perc után fel is veti ezt az első részben –, de ez nem a sorozat hibája. A szereplők a mangában is ragaszkodnak ahhoz, hogy ott maradjanak Kurouzuban, hiába keserítik meg a spirálok az életüket. Arra viszont már nincs mentség, hogy a második résztől kezdve a mangában egymást logikusan követő események is egyre zavarosabban kerülnek a néző elé.

Logikusan gondolkodva az Uzumaki karakterei komplett idióták, de az egész mégis működik, mert a vállaltan Lovecraftből építkező mangában látszik, hogy a spirálok az emberi logikát megbomlasztva törnek rá Kurouzu lakóira, a történetvezetés pedig ebben a viszonylatban konzisztens. Az animében viszont összevissza keverednek az egyes sztoriszálak, ami vagy nehezíti az értelmezést, vagy egyenesen értelmetlenné tesz dolgokat. Súicsi anyjának kálváriája vagy a csigás sztori indokolatlanul lett ennyi részre szétdobálva, Jack-In-The-Box visszatérése pedig egy kulcsfontosságú jelenetsor hiánya miatt csak lóg a levegőben, és inkább nevetséges, mint ijesztő.

Ez utóbbi tökéletes példa arra, hogy hiába rímel papíron a spirálok felgyorsulására a nyaktörő tempó, az anime négy részben egyszerűen nem tud elég időt szánni a természetfeletti események hátterére, és így inkább olyan az egész, mint egy késésben lévő vándorcirkusz freak show-ja – éppen csak megmutat minden borzalmat a vendégnek, hogy lássa, aztán rögtön rohan tovább.

Egy-két extra rész sokat segített volna ezen, de a fontosabb sztorielemek igazából mind megvannak, szóval ez még a kisebbik gond. A nagyobbik az, hogy az animáció minősége is egy szakadékba spirálozik a második rész után, valahogy így:

Igen, minden animében vannak megúszósabb részek, de az Uzumaki a második résztől kezdve szinte csak megúszós részekből áll, ami tényleg baromi lehangoló egy négyrészes sorozatnál. Pláne úgy, hogy az első rész még gyönyörűen nézett ki, és tele volt jól kivitelezett rotoszkópos megoldásokkal, ahol valódi színészeket rajzoltak át képkockáról képkockára. Ez később is előkerül, de sokkal ritkábban, cserébe egyre gyakrabban tűnik úgy, mintha diavetítést néznénk. Az animáció nem elviselhetetlenül rossz, és az Uzumaki vizuálisan van olyan erős, hogy így is élvezhető maradjon, de sokkal jobb is lehetett volna, és egyértelműen nem ér fel a mangához.

Ezt amúgy a projekt kreatív vezetője, Jason DeMarco is elismerte egy azóta már törölt threadben a Bluesky-on. Ő a második rész után azt írta, tudták, hogy a rajongók fel lesznek háborodva, de velük is kibabráltak, és mivel a projektbe beletett rengeteg munka miatt nem akarták csak az első részt kiadni, vagy a fiókban hagyni a sorozatot, inkább kiadták az egészet az összes bajával együtt. Szerinte mindent megtettek, amit tudtak, de azt nem árulta el, hogy ki a hibás.

Így csak találgatni lehet, hogy mi ment félre, de az biztos, hogy az eredeti animációs stúdió, a Drive a jelek szerint teljesen kiszorult a projektből.

Az eredeti rendező, Nagahama Hirosi (Hiroshi Nagahama) az első rész után már csak a forgatókönyvért kapott említést, az utolsó részről pedig nem is lehet tudni, hogy ki rendezte, szóval nem biztos, hogy annyira gördülékeny volt az együttműködés a Warner Bros. alá tartozó Adult Swim és a japánok között. És persze az is lehet, hogy DeMarco csak hárítani próbál, mert az elmúlt években több félresikerült animés projektnek is ő volt a producere. Így pedig talán érdemes lesz fenntartásokkal kezelni A Gyűrűk Ura-animét is, amelynek szintén ő az egyik producere.

Az Uzumakit nálunk a Maxon lehet megnézni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!