Rohan legendás királyáról mesél A Gyűrűk Ura-anime

2024. augusztus 22. – 21:26

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ideig megint nem leszünk Gyűrűk Ura-mozgókép nélkül. Nemsokára jön az Amazon-sorozat második évada, készül Andy Serkis rendezésében a különálló Gollam-film, és idén decemberben a mozikba kerül a War Of The Rohirrim, azaz A rohírok háborúja című anime is.

A Kenji Kamiyama rendezésében készült film Rohan kilencedik királyáról, Pörölykezű Helmről fog szólni, több mint száznyolcvan évvel a filmes trilógia előtt játszódik. Helmnek fel kell készülnie mindenre, amikor a szomszédos Dúnfölde uralkodója, Wulf megtámadja a seregével, és mindent elsöprő csatát kell vívniuk azon a helyszínen, amit később majd úgy ismerhetünk, hogy a Helm-szurdok.

Helm egyébként egy formában szerepel a Peter Jackson-féle trilógiában is – az ő szobra látszódik A két toronyban. A király hangját Brian Cox kölcsönzi, és feltűnik az animében is Éowyn karaktere, akinek pedig Miranda Otto lesz a szinkronhangja, a színésznő, aki a filmekben játszotta.

A Gyűrűk Ura: A rohírok háborúja (ezt a magyar címet még csak én adtam neki) magyar mozikban is látható lesz, december 12-én mutatják majd be.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!