Nemcsak hogy létezik nemzeti Pokémon-bajnokság, de meg is néztük

2024. szeptember 16. – 16:37

Nemcsak hogy létezik nemzeti Pokémon-bajnokság, de meg is néztük
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Gyűjteni tulajdonképpen bármit lehet, szalvétát, gyufacímkét, lepkét, sörösdobozt, hányózacskókat a repülőgépről, kinek mi kelti fel az érdeklődését. A hétvégén a Lurdy Házban, a Metagame által rendezett Metagame Festen a gyűjtögetős játékok rajongói gyűltek össze, hogy csereberéljenek, vásároljanak és persze versenyezzenek is egymással.

Mérei Ferenc Gyermeklélektana szerint a kiskamasz fiúknál kifejezetten fontos szakasz a gyűjtögetés, rendszerezés, de sokan vannak, akik felnőttként is élvezik a kollekciójuk gyarapítását és rendezgetését. Az USA-ban már a 20. század elején megjelentek a baseballjátékosokat ábrázoló kártyák, leggyakrabban cukorkák, cigaretta mellé adták őket. Sokan elkezdték gyűjteni ezeket, így nem sokkal később már önállóan is kaphatók voltak csomagokban, amikbe véletlenszerűen került be egyes játékosok kártyája. Így aztán lettek ritkább, értékes kártyák, főleg, ha egy kifejezetten népszerű játékost is ábrázoltak.

1993-ban aztán egy matematikus azzal az ötlettel állt elő, hogy legyenek ezek a gyűjthető kártyák egy játék részei, így született meg a Magic: the Gathering, ami azonnal világsiker lett, és számtalan, hasonló receptre épülő játék követte. Ezek közül a legtöbb eltűnt a süllyesztőben, de sok mind a mai napig virágzik, például a Magic után két évvel indult magyar fejlesztés, a Hatalom Kártyái is. A gyűjtögetős kártyajátékok mára külön iparággá váltak, korábban is írtunk róla, hogy vannak, akik CT-vel világítják át a csomagokat, hogy kiderüljön, mi rejtőzik bennük.

Sokan amiatt kritizálják ezeket a kártyajátékokat, hogy ahhoz, hogy valaki sikeres legyen bennük, sokat kell költenie, ráadásul folyamatosan, hiszen egyre jelennek meg az újfajta lapokat tartalmazó kiegészítők; de messze nem elég a legdrágább lapokat megvenni a sikerhez, sőt kifejezetten olcsó lapokból is gyakran összerakhatók hatékony paklik. Ráadásul az esélyek egyenlítése érdekében vannak olyan versenyek is, ahol a versenyzők nem a saját lapjaikkal érkeznek, hanem frissen bontott paklikból kell összerakniuk a nyerő összeállítást.

A Metagame Festen a csereberén kívül versenyeket is szerveztek, a Magic sikerének egyik titka ugyanis az volt, hogy már a kezdetektől profin felépített bajnokságokat rendeztek hozzá, és nincs is valamire való kártyajáték hivatalos versenyek nélkül. A helyszín sokaknak ismerős lehetett, pár évvel ezelőttig minden novemberben itt rendezték a Társasjátékok Ünnepét, ami azóta átköltözött a Millenárisra. Kicsit a helyére lépett most ez az esemény, bizonyítva, hogy már a táblás játékok kisöccsének tekintett kártyás játékok is képesek megtölteni két hatalmas termet. Öt különböző játék nemzeti bajnokságát is itt rendezték meg, így folyamatos volt az akció a versenyasztaloknál.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Természetesen itt volt a nagy öreg Magic: the Gathering, ami egyfajta reneszánszát éli: míg korábban évente pár újabb kiegészítő jelent meg, az utóbbi időben havonta jelennek meg az akár többszáz féle új lapot is tartalmazó változatok. A legutóbbi, Bloomburrow című gyűjteményben cuki kis állatok szállnak be a harcba. Az eseményen ott volt Szikszai Gábor és Boros Zoltán, a hazai fantasyillusztráció doyenjei, akik több évtizede készítenek festményeket Magic-kártyákhoz is, 2006-ban a Blazing Archon nevű laphoz készített festményük elnyerte a fantasy- és sci-fi- illusztrációk non plus ultrájának számító Chesley-díjat is.

Valószínűleg a Magicnél jóval ismertebb a Pokémon, amit a rajzfilmből, a Nintendo Gameboyról vagy akár a Pokémon GO telefonos játékból ismertek meg sokan. Az ehhez készített gyűjtögetős kártyajáték lényegesen egyszerűbb, mint a Magic, de pont a népszerűsége miatt legalább annyira kompetitív. A 13–15 éveseknek szánt senior kategória győztese Tobias Kormann lett Szlovákiából. Két éve kezdett el komolyabban foglalkozni a játékkal, amikor rájött, hogy a kártyákkal, amiket addig csak gyűjtögetett, játszani is lehet.

Sokan egyfajta Pokémon-klónnak gondolják a Digimont, amiben szintén állatkákat lehet gyűjtögetni és aztán harcolni velük, de az igazi rajongók szerint ég és föld a különbség a kettő között, a pokémonok például csak a saját nevüket tudják ismételgetni, míg a digimonokkal komplex beszélgetéseket folytathat le a tulajdonosuk. A két játék is sokban különbözik, a Digimon egy kicsit bonyolultabb, és nagyon más benne a körök szerkezete is, a játékosok tevékenysége memóriába kerül (mivel ezek digitális szörnyek) és addig tevékenykedhetnek, ameddig az ki nem fogy, amikor a memóriajelző átér az ellenfél térfelére.

Egészen elpusztíthatatlannak tűnik a Yu-Gi-Oh kártyajáték, ami 1999-ben jelent meg. Az eredeti mangában is fontos elem, hogy a főszereplő a Magic & Wizards (később a Duel Monsters) nevű játékban száll szembe az ellenfeleivel, erre épül a kártyaváltozat is. Az évek során egyre jobban leegyszerűsített változatai jelentek meg, így mostanra ez lett a belépő szintű kártyajáték, aminek a legfiatalabb a közönsége.

Szintén mangán alapul a viszonylag új, 2022-ben megjelent One Piece is. A játék világa valószínűleg a tavalyi Netflix-sorozatból lehet ismerős a többségnek, de az anime Japánban már túl jár az ezredik epizódon. Ebben a játékban a két játékos egy-egy hőst irányít, mellé kerülnek a szövetségesek, tárgyak, helyszínek.

Számtalan próbálkozás volt már arra, hogy a Star Wars-ból készüljön gyűjtögetős kártyajáték, de hiába voltak kezdetben népszerűek, idővel mindegyik elhalt. A Metagame Festen úgy tűnt, hogy a 2024-es változat, a Star Wars Unlimited, amiben nemcsak az eredeti filmek, hanem a sorozatok, rajzfilmek szereplői is megjelennek, bőven talált magának rajongókat. A sokféle kártyajáték közti tájékozódáshoz érdemes elolvasni a Metagame informatív cikkét.

Nemcsak vérre menő nemzeti versenyek voltak az eseményen, hanem például gyorsasági kártyavédő-felhelyező viadal is. A komoly játékosok ugyanis igazi eretnek dolog a puszta papírlapot megfogni. Nem is véletlenül: a kártyák árát nemcsak a ritkaságuk, hanem az állapotuk is meghatározza, ott is volt a Metagame Festen egy angol cég magyar partnere, ami hivatalos, az eBay által is elfogadott állapottanúsítványt ad egy-egy lap mellé. „Nem csak a kopásról van szó, lehet kicsit félrenyomva is egy lap, van, hogy kiveszed a bontatlan csomagból, és 8-as” – világosított fel a Majestic Grading Company hazai képviselője.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Bár a nemek aránya nem nagyon különbözött egy vadászati kiállításon vagy egy monster truck derbyn tapasztalhatótól, mégsem volt tesztoszterontúltengés, de nem is gyíkvállú kockák gubbasztottak az asztaloknál, hanem mindenféle emberek, akik szeretnek játszani. A legjobb azt volt látni, hogy a játék milyen könnyen képez hidat a korosztályok között, a Pokémon-asztaloknál és a Magic-partiknál is nem egyszer legalább harminc év volt a korkülönbség a két játékos között, de ez láthatóan senkit nem zavart.

Utánpótlás nemcsak játékosokból, hanem játékokból is van, bemutatkozott például a magyar fejlesztésű Arkhtide, amit már két éve fejlesztgetnek, és hamarosan elindítják a közösségi finanszírozási kampányát is. A játék egy sötétfantasy-világban játszódik, amit egyszerűen magára hagyott a teremtője, megunva a kudarcot és a bíbelődést a lényekkel. Itt kell a különböző frakciókhoz tartozó hősünkkel területeket elfoglalni vagy megtörni az ellenfelünk akaraterejét. A játék kifejezetten azoknak készül, akik szeretik a taktikai mélységet, a kihívásokat, remélhetőleg ez is megtalálja majd a közönségét.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!