Gundel Takács: Eddig sikerült a politikát elválasztani a televíziós munkáimtól

2024. szeptember 13. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú életműinterjút készített a 24.hu Gundel Takács Gáborral, mely Úgy kéne élnünk, hogy az utolsó, a legőszintébb pillanatban mosolyogva tudjunk meghalni címmel jelent meg.

A műsorvezető nemrég töltötte be a hatvanat, amit úgy kommentált, hogy „Oké, hogy hatvan vagyok. És?! Kipipáltuk”.

Sok szó esik a családjáról, felmenőiről, a Gundelekről, tévézésről és természetesen sportról. Mi most csak néhány részletet emeltünk ki az interjúból.

Olimpia

Az interjú készítői arról kérdezik, hogy jó tíz éve állt először a budapesti olimpiarendezés mögé, és emlékeztetik rá, hogy akkor azt mondta, ez érzelmi és gazdasági kérdés. „Még mindig így gondolja?” – teszik fel a kérdést.

„Ugyanezt gondolom. Itt élek az országban, itt él a három gyerekem is, és nem szeretném, hogy egy rosszul rendezett olimpia tönkretenné az országot.”

Szerinte egy jó olimpiát transzparens módon kell tető alá hozni. „Meg tudnánk csinálni, és vegyük figyelembe azt is, hogy egy ilyen pici ország nehezen tudja megmutatni magát. Mert mivel is tudod? Úszó-vb, atlétikai vb, Forma–1. Viszonylag jól meg tudjuk szervezni ezeket.”

A sportesemény anyagi oldaláról azt mondta, „iszonyat mennyiségű pénzt ad a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A miénk pedig részben olyan költség, ami utána itt marad: az út, a vasút, a metró, amikre egyébként is szüksége lenne a városnak. A 2017-es úszó-vb kapcsán senki nem tudta, mennyi az annyi. Tényleg annyi volt, netán ellopták? Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ha mindkét pillér teljesült, akkor is fölvetődött a tisztességtelenség gyanúja.

Összefogás kell. A politikusoknak meg kell állapodniuk abban, hogy ez egy szint fölött van, egy nagyobb cél. Talán utópisztikus gondolat, nem tudom.”

Azt üdvözlendőnek tartja, hogy Karácsony Gergely is beállt a projekt mögé, még ha szerinte nem csupán őszinte sportrajongás van a főpolgármester döntése mögött. „Kell a matek, hogy meg tudjuk-e csinálni. Ha nem beszélget egymással a kormány és a főváros vezetése, a matek sosem jön majd ki.”

Népszavazásnak az ügyben egyébként azért nem látja értelmét, mert az átlagember érzelmi alapon dönt ilyen kérdésekben, és „arra ne dobjunk ki több milliárd forintot. Komoly pénzügyi szakembereknek kell ezt megvizsgálni, majd érthetően elmagyarázni. Nem tudom, hogy erre a magyar döntéshozók és a társadalom alkalmas-e. Örülnék, ha az volna.”

Párizsi olimpia vs. foci-Eb

Ő azon az oldalon áll, miszerint a párizsi olimpia megnyitója provokált, olyan értelemben, hogy „visszaéltek azzal a lehetőséggel, hogy ők egy olimpiai megnyitót csinálhattak. Ha ezt erre használták föl, abszolút helytelenítem.” Szóba kerül a „kék paca ember” is. Szerinte a megnyitóknak nem az a dolga, hogy határokat feszegessenek.

A 24.hu felvetésére, miszerint ez az olimpia izgalmasabb volt, mint a foci-Eb, Gundel-Takács egyetért, „mert a mostani foci Eb-nek nem voltak emberi történetei. (…) Nem nagyon fogunk erre a tornára emlékezni. Fáradt emberek futballoztak, nem voltak jó meccsek, a spanyolok játszottak jól elejétől a végéig.”

S hogy élvezi-e még a meccseket kommentálás közben?

„A jó focit igen. A rossz meccset talán kevesen nézik, de akkor is nézik, nekem pedig őket kell kiszolgálnom. Nem engedhetem meg, hogy kaffogjak azon, minek nézi ezt a kedves néző, mert legszívesebben én is kikapcsolnám. Nem csinálhatok persze úgy, hogy szenzációs a meccs, de mindent meg kell tennem azért, hogy a néző jól érezze magát.”

Közéleti szerepvállalás

Az interjú későbbi szakaszában közéleti ügyek kerülnek szóba, az interjú készítői megkérdezik, hogy az új Legyen Ön is milliomos! kapcsán – amit végül Palik László vezet majd – keresték a TV2-től? Mire Gundel-Takács válasza nem, és mint mondja, más megkereséseket sem kapott a csatornától. Ezután a beszélgetés így folytatódik:

– Ennek lehet köze ahhoz, hogy februárban otthagyta Novák Katalin tanácsadó testületét K. Endre kegyelmi ügye miatt?

– Nem akarok föltételezni semmit. Eddig sikerült a politikát elválasztani a televíziós munkáimtól, a TV2-vel is dolgoztunk többször az elmúlt évek alatt. Én választottam azt, hogy szabadúszó leszek. Ha három éve nem akarnak velem műsort csinálni, azt tiszteletben tartom. Egyébként, ha bárki politikai okokból nem akar velem együtt dolgozni, akkor jobb is, ha nincs közünk egymáshoz.

– Közügyekről a kegyelmi döntés óta nem ír, nem beszél. Elfáradt?

– Elfogyott az energiám, felőrölt.

– Három éve még a közbeszéd jobbításáért indított petíciót.

– Most sokkal inkább úgy kívánom javítani, hogy a saját kommunikációm legyen olyan, amiről azt gondolom, elvárható. Akár a közösségi médiában, akár a televízióban beszélek, igyekszem úgy, ahogy kellene.

Majd arra terelődik a beszélgetés, hogy az autonómiáját korlátozhatná-e bármely munkaadója. „Akkor, ha valamilyen módon sértené az ő üzleti érdeküket. A Novák-ügy kapcsán sem az RTL, sem az ATV háttérbeszélgetést sem kezdeményezett. Szét tudtuk választani. Ott azt éreztem, hogy van egy pont, ahol én nem tudok tovább részt venni a testületben. Soha egyetlen csatorna sem mondta, mit szabad, és mit nem. Ha a közéleti, esetleg politikai szerepvállalásom eljutna egy olyan pontra, akkor nem alkalmaznának többet. Amikor Vágó István elment a DK-ba, mindenki tudta, hogy a tévés pályafutásának vége.

Sosem politizáltam, sokkal inkább gondoltam azt, hogy a köz része vagyok. Megszólaltam társadalmilag fontos ügyekben, ma már kevésbé látom ennek értelmét, de ez az én egyedfejlődésem, ha úgy tetszik. Ám ez nem apátia, nagyon sokat gondolkozom arról, hogy hol a helyem, mi a dolgom az életben. De még nem megyek nyugdíjba.”

És meddig lesz még látható a képernyőn? „Nem tudom, meddig fogok még show-műsorokat vezetni, de én a sportból indultam, és valószínűleg az is lesz az utolsó, amit a koromból adódóan csinálhatok” – áll a 24.hu interjújában.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!