Törőcsik Franciska törökül suttog a Hunyadi-sorozat első előzetesében

2024. szeptember 5. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Befutott a 10,5 milliárd forintos állami támogatással készülő Hunyadi-sorozat első hivatalos teasere. A Variety cikke azt írja, a valaha készült legdrágább magyar sorozatnak 2024. október 22-én, a Cannes-ban tartott MIPCOM-on lesz a világpremierje, ami az egyik legrangosabb európai televíziós esemény. A külföldön Rise of the Raven (A holló felemelkedése) néven futó Hunyadi-sorozat mögé az elmúlt években a német Beta Film is beállt, a filmes cég keze ezelőtt olyan nagyszabású sorozatokban volt benne, mint a Babilon Berlin, vagy a The Swarm nevű sci-fi.

A történelmi sorozatot 2022 júliusában kezdték el forgatni több mint 600 magyar és külföldi színésszel és kaszkadőrrel, az előkészítő munka három, a forgatás egy évig tartott. A 2 perces, Varietyhez eljuttatott rövid előzetesben dinamikus harcjelenetek, hatalmi játszmák, feszült dialógusok, a Szent Korona, és intim szexjelenetek váltogatják egymást. A vizuális megoldásokat elnézve a Hunyadi-sorozat valóban olyan, mint a Trónok harca, csak sárkányok nélkül. A szereplők törökül, olaszul és németül is megszólalnak a sorozatban.

„A holló felemelkedése egy egyedülálló, epikus történet, amely nagyon is aktuális a mai közönség számára. A kamera előtt és mögött dolgozó kiváló tehetségek olyan egyedülálló filmes élményt valósítottak meg, amelyre még nem volt példa az európai televíziós színtéren” – idézi a Variety Koby Gal-Raday executive producert.

„A holló felemelkedése történetében és a képernyőn megjelenítve is epikus” – mondta Lucy Smith, a MIPCOM és a MIP London igazgatója. „Igazi ambiciózus történetmesélés és magas minőségű produceri munka egy kivételes kreatív csapattól, illetve egy igazán nemzetközi szereplőgárdától, ezért nagyon örülünk, hogy Cannes-ban láthatjuk először” – teszi hozzá Smith.

A Bán Mór-regényeken alapuló sorozat producere Robert Lantos, Hunyadit Kádár L. Gellért alakítja majd. A sorozat magyar rendezői Nagypál Orsolya és Szász Attila, Lengyel Balázs, pedig showrunnerként vesz részt a folyamatokban. A teaserben megjelenik a törökül beszélő, török fürdőben alámerülő Törőcsik Franciska is, aki Hunyadi első szerelmét, Brankovics Marát alakítja a sorozatban, Szilágyi Erzsébetet pedig Rujder Vivien játssza.

A szereplőgárdában ott van még hazai részről Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs is. A premieren a sorozat összes magyar színésze és rendezője is jelen lesz Elena Rusconi és az Oscar-jelölt Robert Dornhelm mellett, aki a magyar-német koprodukcióban készülő sorozat másik külföldi rendezője. A 10 részes sorozat 2025-ben jelenik meg, a pontos megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen.

A Hunyadi-sorozatról itt írtunk részletesebben, a hazai rendezőgárda tagjai pedig ebben a cikkünkben szólaltak meg. A sorozat forgatásán korábban mi is jártunk, ahol az alkotók elmondták, ekkora volumenű, ennyi színészt és statisztát mozgató magyar produkció talán még soha nem készült.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!