Végleg visszavonul a turnézástól az Aerosmith

2024. augusztus 3. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az Aerosmith éppen a Peace Out Farewell Tour című búcsúturnéján vesz részt az Egyesült Államokban, pénteken pedig bejelentették, hogy Steven Tyler betegsége miatt lemondják az összes hátralévő koncertjüket, és hivatalosan is visszavonulnak a turnézástól. Az együttes énekese, Steven Tyler ugyanis hangszálsérüléssel küszködik, a teljes felépülése pedig úgy tűnik, nem lehetséges, írja a Variety.

Fotó: Lisa Lake / 2023 Getty Images
Fotó: Lisa Lake / 2023 Getty Images

A zenekar a közösségimédia-bejegyzésében azt írta, bár nagyon reménykedtek benne, hogy folytathatják a turnét, de mivel Steven Tyler hosszú hónapok alatt sem gyógyult meg, „szívszorító és nehéz” döntést kellett meghozniuk.

„Életünk megtiszteltetése volt, hogy a zenénk a ti életetek részévé válhatott” – búcsúztak a rajongóktól.

Az Aerosmith amerikai rockegyüttes 2023 szeptemberében indult negyven állomásosra tervezett búcsúturnéjára. A zenekar 1970-ben alakult meg, minden tagjuk elmúlt 70 éves, a legidősebb a 76 éves Steven Tyler frontember. Négyszer kaptak Grammy-díjat, 2001-ben felléptek a Super Bowl félidős műsorában, és beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is. Steven Tylert az elmúlt években több nő is szexuális zaklatással vádolta, egyikük azt állítja, hogy még kiskorú volt az eset idején.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!