A Fishing on Orfű idén képzőművészeti minifesztivállal jelentkezik drMáriás védnökségével

2024. június 20. – 11:56

Másolás

Vágólapra másolva

A megszokott zenei programok mellett idén a képzőművészet kapja a legnagyobb fókuszt a Fishing on Orfűn. Közel 100 alkotó műveit lehet majd megnézni a fesztiválon 6 helyszínen és sok száz négyzetméteren.

A Képzőművészet on Orfű elnevezésű projekt nagy nevű művészek, fiatal tehetségek és pécsi egyetemi hallgatók alkotásait mutatja be, a program védnöke drMáriás, Munkácsy-díjas festőművész, zenész.

A képzőművészeti program legnagyobb eleme a Galéria egy szerpentinen címet kapta és 50 művet foglal magában, melyeket a Borfalu feletti árnyékos erdei részen lehet majd megnézni. Fiatal alkotók és a Fishing képzőművészeti pályázatának győztesei mellett a kortárs képzőművészet olyan fontos alkotóinak képei lesznek itt, mint Bada Dada, Bánki Ákos, Braun András, Bukta Imre, ef. Zámbó István, feLugossy László, Kárpáti Dódi, Kiss Péter, Kiss Tibor, Losonczy István, Robitz Anikó, Stark Attila, Shane54, Simon-Mazula Tibor, Szombathy Bálint, Szöllősi Géza, Tóth Gábor vagy Weiler Péter.

Szintén a program része a 40 négyzetméteres Orfűi fal, amelyre mindenki írhat, festhet. Felülete a berlini nagyobb testvérhez hasonlóan a szabadság, az interakció, a véleménynyilvánítás helye.

A faltól pár méterre, a présházban tekinthető meg drMáriás: A Picsahal kedvenc festményei című kiállítása. A tavalyi Fishingen nagyot szólt a társadalomkritikus mester tárlata, amelyet idén hagyományteremtő jelleggel ismételnek meg. Az utóbbi évek népszerű alkotásai közül közel 30-at tekinthetnek meg az érdeklődők vászon- és papírnyomatok formájában.

A Light Art Museum Budapest fényfestéssel készül A tűzhöz közel színpadnál, ahol a Katona Kati Insight c. művét mutatják be. Az Insight meditatív utazást ígér, mely lehetőséget kínál az elmélyülésre és a lecsendesedésre. A fesztivál egykori tábortüzének a helyén pedig Fényorgona címmel kerámiaszobor épül, amely 9 olyan művész közös munkája, akik még sosem dolgoztak együtt. A pécsi Renessound Crew pedig az idei évben a spray painting műfajában alkot a fesztivál ideje alatt a Borfalu oldalában található lépcső mentén.

Az idei Fishing on Orfű június 26-án kezdődik, a fesztiválra már csak napijegyek kaphatók.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!