A Sztárbox-bajnok Molnár Áron helyett Istenes Bence indul a nemzetközi bokszverseny celeb kategóriájában

2024. május 7. – 14:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indul az egymillió dollár (kb. 360 millió forint) összdíjazású nemzetközi bokszversenyen, a Hell Boxing Kingsen Molnár Áron, aki középsúlyban nyerte meg az RTL Sztárbox című celebversenyét, írja a Blikk.

Molnár Áron helyett így Istenes Bence indul a versenyen, Brasch Bence, a Sztrábox nehézsúlyú bajnoka és Berki Mazsi női bajnok mellett. A selejtezők júniusban lesznek a DVTK Arénában, a negyeddöntőket, az elődöntőket és a döntőt az RTL élőben közvetíti ősszel.

A selejtezőkre idén júniusban kerül sor a DVTK Arénában, azután pedig a negyeddöntőket, az elődöntőket és a döntőt az RTL élőben közvetíti idén ősszel.

A lap szerint Molnárral nem tudtak megállapodni a szervezők. Kerestük az RTL-t, hogy megtudjuk, miért nem indul Molnár, de Hajdú Péterhez, mint a verseny szervezőjéhez irányítottak.

Hajdú Péter a Hell Boxing Kings műsor producereként azt mondta a Telexnek, sajnálja, hogy végül nem tudtak megállapodni Molnár Áronnal az indulásról, de ennek okairól nem kívánt részleteket elárulni. Hozzátette viszont, hogy nagyon örülnek annak, hogy Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot a középsúly celebkategóriájában.

Molnár Áron pár hónapja kihívott pár celebet bokszolni, először Majkát, aki Sebestyén Balázsnak dobta a labdát, ő viszont Ráskó Eszternek passzolta. A kihívás gyorsan körbegurult, aztán végül úgy tűnik, hogy Molnár Áron nem fog bokszolni senkivel.

Molnár Áron nemrég a Most jövök interjúsorozatunk vendége volt, amiben a Sztárbox mellett a közügyekről, a nyilvános szerepléseiről, Krúbiról és a színészek helyzetéről is beszélt:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!