Jó ideig nem készül folytatás a Baldur's Gate 3-hoz

2024. március 22. – 07:26

Másolás

Vágólapra másolva

A tavalyi év, de talán az elmúlt húsz év legjobb videójátéka volt a Baldur's Gate 3 (BG3), ami hosszú évek óta hozta vissza a franchise-t és a Dungeons & Dragons (DnD) szerepjátékot a közbeszédbe. A játékért felelős belga Larian Studios már korábban is utalt rá, hogy hiába volt elképesztő siker a BG3, a folytatás egyáltalán nincs kőbe vésve. Most hivatalosan is megerősítették, hogy se kiegészítőt, se folytatást nem készítenek, és a Hasbro kereshet másik fejlesztőcsapatot, mert a jövőben nem terveznek a DnD vagy a BG3 világában dolgozni.

A PC Gamer írja, hogy a Game Developers Conference (GDC) eseményen felszólalt a Larian vezetője, Swen Vincke most már egyértelműen arról beszélt, hogy a stúdió elkezdett dolgozni a következő játékán, ami biztosan nem a Baldur's Gate világában játszódik. A kendőzetlen őszinteségéről is ismert Vincke elmondta, hogy ugyan próbálkoztak már korábban kiegészítőkkel, de minden alkalommal kudarcba fulladtak. Szerinte ez nem való a Lariannak, és egyébként is: az élet túl rövid, nekik pedig túl nagyok az ambícióik.

Leszögezte, hogy se kiegészítő, se folytatás nem lesz, helyette egy teljesen új játék fejlesztésébe kezdenek, amiről januárban annyit mondott, hogy valószínűleg szintén egy szerepjáték lesz. A Baldur's Gate és a Dungeons & Dragons jogait birtokló Wizards of the Coast (WotC) már korábban bejelentette, hogy a tavalyi nagy siker után több játékot is terveznek ezekben a franchise-okban, a Larian pedig továbbra is készít javításokat a BG3-hoz.

Nehéz megmondani, hogy miért döntött így a Larian egy ekkora siker után, de köze lehet ahhoz, hogy hiába volt anyagilag kifejezetten sikeres éve a WotC-nak 2023-ban, karácsony előtt hatalmas leépítések voltak a cégnél, ami olyanokat is érintett, akik dolgoztak a BG3-on. Vincke egyébként nemrég komolyan kikelt a játékipar jelenlegi helyzete miatt, szerinte az iparágban tapasztalható tömeges leépítések kizárólag a részvényesek, befektetők és forgalmazók kapzsiságának köszönhetők.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!