Kiss Tibi: Úgy tűnt, meghaltam, majd szellemként visszaszálltam

2024. február 22. – 16:58

Kiss Tibi: Úgy tűnt, meghaltam, majd szellemként visszaszálltam
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kiss Tibi és Gerdesits Ferenc „Faszi” a Quimby 33 éves történetének legnehezebb időszakáról mesélt az After adásában. A Covid és a koncertek leállása mellett Kiss Tibi 2020-ban hosszú időre rehabra vonult, így a zenekar léte is veszélybe került, miközben volt olyan ember a stábban, akinek a mindennapi költségek is gondot okoztak a pénzhiány miatt. Végül a zenekar ezt az időszakot is túlélte, de ehhez csoportterápiákon keresztül vezetett az út. A Quimby most a Danubia zenekarral közös koncertre készül, és csak akkor ad ki új lemezt, ha minden tag érzi magában a motivációt.

„Mintha a zenekar alól kihúzták volna a szőnyeget. Nagyon mélyről kellett visszajönnünk”– így jellemezte a Quimby elmúlt éveit Gerdesits Ferenc „Faszi”, a zenekar dobosa az Afterben, hozzátéve, ezzel a helyzettel nem voltak egyedül a járvány alatt, de őket még a frontember, Kiss Tibi rehabos időszaka is sújtotta.

„Azt hittem, hogy az első elvonulásomnál, annál a pokoljárásnál nem lesz nehezebb. De kiderült, ez a mostani időszak sokkal keményebb volt” – mondta Kiss Tibi az Afterben a 2020-2021-es időszakról.

Öt éve készített interjút még az Indexre Sajó Dávid a Quimbyvel, így a mostani beszélgetés az azóta eltelt időszakra, a Quimby történetének talán legnehezebb éveire fókuszált.

Eleinte úgy tűnt, hogy Kiss Tibi rövid időszakra, 28 napra vonul el 2020 tavaszán, mert türelmetlen volt, de a gyógyulása végül hosszabb időt, több mint egy évet vett igénybe, eközben pedig a zenekarra is rendkívül nehéz időszak várt a koncertek leállása miatt.

Furcsa érzelmi helyzetet teremtett ez a többi zenekari tag számára, hiszen mindannyian szerették volna, ha a frontember visszatér, de tudták, hogy a folyamatot nem lehet siettetni. „Folyamatosan azon gondolkodtunk, hogy mi lenne a jó megoldás. De arra jutottunk, hogy addig vagyunk nyugodtak, amíg Tibi benn van. Ott volt biztonságban, ott tudtak neki szakemberek segíteni” – emlékezett vissza Gerdesits.

Szóba került még az adásban a Kiss Tibi nélkül, Ripoff Raskolnikovval közös, közönség nélkül felvett raktárkoncert, ami Gerdesits szerint zeneileg jól sikerült, de szürreális élmény volt mindenki számára. Egyrészt a helyzet abszurditása és a frontember hiánya miatt is. A zenekar dobosa ma már azért örül annak, hogy megcsinálták azt a felvételt, mert így egy egyszeri, megismételhetetlen műsort adhattak elő kevésbé ismert Quimby-dalokkal.

Kiss Tibi tudott erről a raktárkoncertről, és örült annak, hogy a zenekar együtt dolgozik, de nehéz volt megélnie a helyzetet távolról. Eleve a hiányzása miatt patologikus bűntudata volt:

„Milyen egészségtelen viszony, hogy egy addikcióban tocsogó embertől függ több másik ember”

– így utalt a Quimby frontembere arra, hogy az elmaradó koncertek miatt a zenekar felélte tartalékait, és volt olyan a stábban, akinek az egzisztenciája is veszélybe került. Egészen konkrétan azért kellett kölcsönkérnie, mert nem tudott a gyerekének enni adni, hiába próbálkozott a zenélésen kívül más szakmával a járvány alatt.

Kiss Tibi közönség előtt végül 2021 októberében tért vissza a Quimbybe a Plusz-Mínusz alcímet viselő, Budapest Parkban tartott koncerten, ahol a zenekar zenészbarátokkal, például Papp Szabival vagy Pásztor Annával adta elő az életmű fontos dalait. Gerdesits egyenesen úgy fogalmazott, hogy

az a koncert azért kellett, hogy a Quimby ne essen szét.

„Úgy tűnt, meghaltam, majd szellemként visszaszálltam, úgy szemléltem a világot. Ezt éltem át akkor. Megható volt figyelni, hogy folytatódik a zenekar története. Kifelé is azt akartuk üzenni a közönségnek azzal, hogy az utolsó néhány számra feljöttem a színpadra, hogy ez a történet folytatódni fog velem” – mesélte az Afterben erről a koncertről Kiss Tibi, akiben ekkor még rengeteg kérdőjel volt arról, hogy egyáltalán visszatérjen-e a színpadra.

A zenekar tagjainak azzal is volt bőven dolga ebben az időszakban, hogy a köztük lévő emberi kapcsolatokat is rendbe tegyék. Voltak több közös csoportterápián is, mert a folyamatos koncertezés, a véges lehetőségek azért felőrölnek egy zenekart. „A kríziseknél derült ki, hogy van egy csomó megbeszélnivalónk. Jó, amikor ezekről mélyebben tudunk beszélgetni” – mondta az ilyen helyzetekről Kiss Tibi, aki szerint a fiatal előadók már tudatosabbak abban, hogyan dolgozzák fel az előadói léttel járó megterhelést, nyomást.

Komoly tanulópénz volt a zenekar számára az az időszak, amikor a tagok a közönséggel együtt minden estét buliként fogtak fel. „Ebbe az életmódba sokan belepusztulnak, akár már a húszas éveik végére, mert nem tudnak változtatni az életükön. Erről szól a rock and roll története (…)

Józanul éreztem magam a legjobban a színpadon,

aztán jön egy olyan élethelyzet, fáradtság, ami miatt visszaestem, de közben ott volt rajtam a nyomás, hogy másfél órára, a koncert idejére a topon legyek. Ennek az állapotnak az elérésére megvannak az eszközök, amik azonban egy ponton benyújtják a számlát” – mondta az adásban a Quimby frontembere.

A Quimby jelenleg az MVM Dome-os, Danubia zenekarral közös koncertjére készül, ami megint új helyzet a zenekar életében. Gerdesitsék szerint annyiszor körbejárta már magát a zenekar, hogy mindig olyat találnak ki, ami nekik is kihívást jelent. A dome-os koncert például ilyen helyzet lesz, ahol több Quimby-dal is teljesen új köntösben fog majd megszólalni.

Kiss Tibiék arról is beszéltek, hogy akkor adnak csak ki újra lemezt, ha minden tag azt érzi, van értelme újat hozzátenni az életműhöz. Félkész ötleteik vannak, de a Quimby életében általában nem tervezetten, inkább váratlanul jönnek el azok a pillanatok, amikor nekiállnak új számok rögzítésének.

Az adásban szóba kerül még:

  • Miért gyűlöli a mainstreamet és vele együtt a magyar trapet is Gerdesits Faszi?
  • Miért nem mainstream dal az Ajjajjaj?
  • Mi annak az oka, hogy a kilencvenes éveket meghatározó, angolszász gitárzenéből építkező magyar előadók közül (Lovasi András, Szűcs Krisztián, Kiss Tibi) mindenki megérkezett egy ponton a Budapest Bár zenei világához?
  • Milyen módon állt ki a tanárok mellett a Quimby, mit gondolnak a pedagógusok helyzetéről?
  • Miért nehezebb ma a vidéki koncertezés, mint a kilencvenes években?
  • Mi lett a sorsa Kiss Tibi Keleti Blokkban lévő, vagy a próbatermet díszítő festményeinek?

Az interjúban szereplő idézeteket az olvashatóság érdekében szerkesztve közöltük. A teljes beszélgetés meghallgatható a Telex After legújabb adásában.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!