Jamie Lee Curtis nyíltan ünnepli józansága 25. évfordulóját

2024. február 5. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar származású 65 éves Oscar-díjas színésznő a hétvégén az Instagramon jelentette be negyedszázados józanságát.

„25 éve tisztán és józanul. Egyik napról a másikra, és azóta 9125 ilyen nap telt el”

– írta egy fekete-fehér képhez, amelyen egy gyűrűt tart a kezében. A gyűrűn a monogramja szerepel, mellette pedig az, hogy huszonöt.

„Ami bennem van – ahogy régi barátom, Adam énekelte –, az a nyugalom, a derű, a cél és az a hatalmas érzés, hogy nem vagyok egyedül. Hogy sokan mások is osztoznak ugyanabban a betegségben és a megoldásban” – írja Curtis.

A színésznő korábban is nyíltan beszélt ópiátfüggéséről; 35 éves korában, egy plasztikai műtét után vált fájdalomcsillapítók rabjává, és gyakran fogyasztott alkoholt is.

A színésznő egy megható üzenetet is megosztott „mindazokkal, akik függőséggel és szégyennel küzdenek”. Azzal biztatja őket, hogy vannak mások is, akik törődnek velük:

„A kezem a te kezedben. A mi kezünk a tiédben. XO JLC”

– zárta Curtis.

A színésznő egyébként meglehetősen aktív a tabunak számító vagy közbeszédben kevésbé jelenlévő, de fontos témák felkarolásában. Tavaly a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben nyújtott szerepléséért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart. A díj átvételekor egyebek emllett arról beszélt, hogy „kibaszottul több nőre lenne szükség mindenhol és mindenütt!” A szociális média fiatalokra gyakorolt káros hatásairól is gyakran beszél.

Jamie Lee Curtis a magyar származású Tony Curtis és Janet Leigh lánya, de édesapjához hasonlóan már ő is az Egyesült Államokban született. 2021 nyarán Mátészalkára látogatott, ahova Hanusi Péter polgármester meghívására érkezett, és ahonnan nagyszülei annak idején az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak. Jamie Lee Curtis édesapja, Tony Curtis többször járt a városban, ahol személyes relikviáiból kiállítást rendeztek be és kávézót is elneveztek róla.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!