Immár második alkalommal jelentkezik megújult formájában az After+. Popkult műsorunkban ezúttal is egy kiemelt témával foglalkozunk végig, amit ennek köszönhetően részletesebben fel tudunk dolgozni egy teljes adáson át.
E heti adásunk apropója a görög kultrendező, Jórgosz Lánthimosz (Yorgos Lanthimos) legújabb húzása, a Szegény párák, avagy a film, ami decemberi premierje óta uralja a tengerentúli filmes diskurzust. Magyarországon és a környező országokban pedig még csak most, a díjszezonnal párhuzamosan mutatják be a filmet. A Szegény párák monumentális világa tele van ismerős lánthimoszi karakterekkel és stílusjegyekkel, a rendező második kosztümös agymenése viszont újít és túl is mutat önmagán, így bőven volt miről beszélgetni.
Az adásban Lánthimosz korábbi filmjeiről, az azokban fellelhető párhuzamokról, a Szegény párákról, annak univerzumépítéséről, vizuális világáról, gyártási- és megjelenési körülményeiről és a film magyar vonatkozásairól beszélget a Telex After két újságírója, Bicsérdi-Fülöp Ádám és Kersner Máté. (A korábbi filmekről és a Szegény párákról is spoileresen beszélünk, ezért kifejezetten olyanoknak ajánljuk a az adást, akik már megnézték a filmet. A Szegény párák esetében külön jeleztük, ha fontos spoiler hangozhat el a filmről.)
A görög abszurd királya
Az adás elején felidézzük Lánthimosz életművét, és megpróbáljuk elhelyezni őt a nemzetközi filmes kánonban. Jórgosz Lánthimosz 50 éves görög filmrendező, akit az úgynevezett „Greek weird wave”-, avagy a tragikumra és az abszurditásra építő görög furcsa filmes hullám úttörőjeként emlegetnek. Kutyafog című, 2009-es filmjét pedig az irányzat műfaj- és stílusteremtőjének tartják. Korabeli filmes elemzések szerint a ez a görög hullám kritikusan mutatja be azt, hogy a hatalmi rendszerek miképp kezelik az általuk uralmuk alá hajtott embercsoportokat (ez terjedhet szűk családi körtől a teljes népességig) és az egyének testét.
Ez pontosan igaz Lánthimosz filmjeire is, melyekben a bezártság-, a mentális- és/vagy fizikai fogvatartás-, illetve a testek és személyek feletti uralkodási vágy legalább annyira fontos kulcsmotívum, mint a szexualitás, az elállatiasodás és az explicitség. A görög hullám egyfajta reakció volt a 2008-as gazdasági válságra is, ami Görögországot különösen sújtotta, a kor filmesei pedig a vásznon dolgozták fel a kollektív és egyéni társadalmi frusztrációt.
Az életmű elegye
A magyar mozikban január 25-án bemutatott Szegény párák mintha ennek a nehezen emészthető és következetesen abszurd életműnek lenne a tökéletes elegye, amiben a Kutyafogtól kezdve a rendező angol nyelvű filmjein át (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása) egészen A kedvencig bezárólag ott van minden, amit addig vászonra vitt. Az adásban is egyetértés van abban, hogy A kedvenc világa dominál leginkább vizuálisan a Szegény párákban is. A kedvencben történt meg Lánthimosz kosztümös váltása, itt szerepelt a filmjében először Emma Stone, és ekkor már beszállt forgatókönyvíróként Tony McNamara is, aki a Szegény párák írójaként hozzájárult ahhoz, hogy ez legyen Lánthimosz legkevésbé rideg, a humort is gyakran használó filmje.
Szóba kerül még, hogy a Szegény párákban megvan a régi alkotásokra jellemző testhorror, a szervek és a sebészet morbid képei, a régi filmekből ismert robotszerű, statikus mozgás, illetve az érzelemmentesség is. De mindez mintha más színben tűnne fel a görög rendező korábbi alkotásaihoz képest. A film meseszerűségének hála jobban átélhetővé válnak az érzelmek, A homárból ismert tudományos, szenvtelen nyelvezetet (lásd: a „fellatio” emlegetése) pedig szintén bravúros használja a Szegény párák forgatókönyve. A kezdetben gyermeki Emma Stone bohókás, fesztelen karaktere és viselkedése az, ami oldani tudja a hangulatot, ő teremti meg a film komikumát, és bár egy ponton elejtik a „clitoris” szót, itt már viccesen a „vad ugrándozás” kifejezés a szinonimája a szexnek.
„A mentális betegséggel küzdők Barbie-ja”
Érintjük továbbá a Willem Dafoe által játszott Godwin Baxter-, avagy az „Úr” karakterét, illetve azt a dilemmát, hogy játszhat-e istent az ember a tudományt kihasználva. De azt is kibeszéljük, mennyire sikeres az Úr uralkodási kísérlete egy olyan filmben, amit a Letterboxdon csak a mentális betegséggel küzdő filmfogyasztók Barbie-ja ként emlegetnek.
Az összehasonlítás nem véletlen, ezen az analógián haladva elemezzük Mark Ruffalo irodalmi hőshöz hasonlító, szívtipró karakterét (Duncan Wedderburn) is, és megvitatjuk, hogy Ken vagy Wedderburn reprezentálja hatásosabban a megsértett férfiegót és a férfiak instabil énképét.
Ezen felül sorra vesszük a film esetleges mellélövéseit is és hosszan beszélünk Bella Baxter önkereső útjáról. Ahogy arról is, hogy ki is ő valójában (csecsemő, anya, prostituált, vagy szuverén egyén?), illetve arról a kritikai szempontról, hogy Lánthimosz mennyire viszi végig következetesen a feminista narratívát.
Kreatív lelki társak
Ahogy az adásban is elhangzik, a Szegény párák nem működhetne a Lánthimosz-Stone páros kémiája nélkül, ami már a 2018-as A kedvencben is remekül működött. A rendező a Guardiannek adott interjújában „kreatív lelkitársként” méltatta Stone-t, akivel teljes bizalommal fordultak egymás felé. Hiába voltak hatalmas díszletek és óriási apparátus a forgatáson, a legtöbb jelenetnél rajtuk kívül csak pár ember volt bent a legtöbb felvételeknél, ez adta meg azt az intimitást, ami szükséges volt például a szexjelenetek gördülékeny leforgatásához.
Ahogy őszi filmkritikánkban is írtuk, a Szegény párákkal „Lánthimosz és Emma Stone beírták magukat az ikonikus alkotó-múzsa párosok közé.” Lánthimosz ilyen gárdával maga mögött már könnyebben szólhat szélesebb közönséghez a régi filmjeihez hasonló, abszurd témáival. A témák befogadhatóbb csomagolást kapnak, Stone pedig új csúcsra jut a karrierjében ezzel a szereppel – mintha csak Bella Baxter felnövéstörténetét látnánk Hollywoodban.
Az adásban szóba kerül még:
- Miért késett a film premierje?
- Hogy fogadták a filmet a Velencei Filmfesztiválon?
- Ki az az operatőr, aki ilyen utánozhatatlan látványvilágot teremtett a filmnek?
- Melyik európai város mit reprezentál a filmben?
- Mi a Szegény párák legfőbb hiányossága?
Rácz Viktória, a Telex filmkritikusa szeptemberben a miskolci CineFesten látta a Szegény párákat, kritikája a filmről itt olvasható.