Kijöttek az első képek a filmből, amelynek operatőrét Alec Baldwin lelőtte

2024. január 2. – 22:20

Másolás

Vágólapra másolva

Kiadták az első képeket a Rust című filmből, amelynek forgatásán az egyik színész, Alec Baldwin 2021 októberében egy kellékfegyverből kilőtt éles lőszerrel halálosan megsebesítette Halyna Hutchins operatőrt. A 42 éves operatőr a kórházba szállításkor meghalt.

Hutchins családja gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított pert, a kereset szerint felelőtlen munkavégzés és a költségcsökkentés vezetett a nő halálához. Az ügyészség Baldwin ellen idén áprilisban ejtette a vádat, októberben mégis bejelentették, hogy a színészt ismét megvádolhatják, mert új, a színész felelősségét érintő tények kerültek napvilágra a nyomozás során.

A forgatást végül 2023 áprilisában folytatták, csatlakozott a produkcióhoz producerként Hutchins özvegye is, a végleges verzió operatőri munkálatait pedig Bianca Cline vállalta el.

A Deadline által közzétett fotók közül kettő még Hutchins munkája, az egyiken az egyik színésznő, Frances Fisher áll az ajtóban félhomályban, a másikon (ez a Deadline cikkében elérhető) pedig egy magányos lovast láthatunk a kép jobb oldalán.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!