A Frostpunk a szó minden értelmében nagy falat, de megéri rászánni az időt

Seymour Papert, az MIT Media Lab egyik alapítója és a klasszikus iskola kérlelhetetlen kritikusa mondta, hogy „minden játéktervező érti azt, amit a tantervek készítői közül egy sem: soha egy játékot sem hirdettek azzal, hogy könnyű”. A lengyel 11 Bit Studios biztosan megfelel ennek, hiszen a videójátékaik egyik közös tulajdonsága, hogy kifejezetten nehezek. A másik, hogy a megszokott játékmechanikákat erős történetekkel és ezekhez kapcsolódó morális dilemmákkal párosítják. Jellemző mindez a Frostpunkra is, aminek megjelent a társasjáték-változata is – mi most ezt próbáltuk ki.

Jégkorszakbeli városépítés morális dilemmákkal

A 11 Bit Studios első nagy dobása a This War of Mine volt, amiben egy ostromlott városban rekedt civilként kellett túlélni. A háború ebből az alulnézetből sokkal mocskosabb és rettenetesebb, mint a Call of Dutyban vagy a Counterstrike-ban, a romok között kell kutakodni élelem, tüzelő és gyógyszer után, és persze nem lehet megbízni senkiben. A játék tavaly bekerült a lengyel tantervbe is mint oktatási segédanyag.

A csapat második játéka a Frostpunk, ami a városépítős műfajt fűszerezi a komoly morális döntésekkel. A játék története szerint a 19. század közepén, amikor a gőzgépekre épített technika már hihetetlenül fejlett volt, főként Ada Byron gőzszámítógépének köszönhetően, hirtelen klimatikus katasztrófa következett be, egyik napról a másikra jött egy új jégkorszak. A Brit Birodalom az utolsó pillanatban megpróbált felkészülni az eseményre, és hatalmas, toronyszerű generátorokat helyezett el, amik körül lehetséges még az élet. A terv nem sikerült tökéletesen, nem minden generátor készült el, és nem is sikerült a teljes népességet időben eljuttatni ezekhez.

A játékosok egy szerencsés csapatot irányítanak, akik elértek egy ilyen gépezethez, és annak a tövében megpróbálnak túlélni. Természetesen gazdálkodni kell az erőforrásokkal (fa az egyszerű dolgok építéséhez, acél a bonyolultabbakhoz és szén a generátor fűtéséhez), amik hamar kifogynak a közelből, sátrakat és később házakat kell építeni, élelemről gondoskodni, de ez még csak a felszín. Ugyanúgy törődnünk kell az újonnan kialakuló társadalom szerkezetével is, és különféle dilemmákban kell döntést hozni, például abban, hogy engedélyezzük-e a gyermekmunkát vagy sem.

A játék sorra nyerte a díjakat, különféle kiegészítők jöttek hozzá, és még most, öt évvel a megjelenése után is sokan játszanak vele. Jövőre érkezik a Frostpunk 2, és tavaly elkészült a társasjáték-változata is, ami nemrég a Delta Vision gondozásában magyarul is megjelent.

Fájdalmasan sokféleképpen veszíthetünk

A Frostpunk társasjáték a szó minden értelmében nagy falat: komplex játék, nem olcsó, jókora dobozban érkezik, és jó nagy területet, illetve jó sok időt is igényel.

A játék legfeltűnőbb eleme a generátor: egy húszcentis torony, ami pont úgy néz ki, mint a videójátékban, és a térkép közepére kerül. Szerencsére ennyi műanyag nem csak a Kickstarter-játékokra jellemző nézd-mennyi-mindent-kapsz-a-pénzedért marketingfogás miatt került a dobozba, kivételesen ennek a modellnek funkciója is van, a Shogun- és a Wallenstein-játékokból ismerős kockatoronyként szolgál. A kockatorony lényege, hogy kis kockákat dobunk bele, és azokból valamennyi kiesik – itt ez határozza majd meg, hogy mennyire használódik el a generátor, ami akár fel is robbanhat. Ez egyébként az egyik módja annak, ahogy a játékot elveszthetjük, hogy felrobban a generátor, és mindenki megfagy.

Bár az egyes küldetésekben nem mindig egyértelmű az első pillanatban, hogy miként tudunk nyerni, folyamatosan ad újabb feladatokat a rendszer. Az, hogy miként veszíthetünk, fájdalmasan sokféle és sajnos egyértelmű az első pillanattól fogva. Azon túl, hogy mindenki megfagy, mert véletlenül felrobbantottuk a generátort, még veszthetünk azért is, mert túl sok a halott, túl nagy az éhínség, túl sok a beteg, esetleg elfogy az emberek reménye, vagy túl nagy az elégedetlenségük a telep irányítóival, akik mi vagyunk. A Frostpunk kooperatív játék (mint például a Pandemic) a játékosok, akikből legfeljebb négy lehet, együtt nyernek vagy veszítenek, a cél a küldetés teljesítése közösen.

A táblát mindig az adott küldetésnek megfelelően kell felállítani, a kezdetnek ajánlott Egy új otthon: A kráter címűhöz a szabálykönyvben találjuk meg az útmutatást, a további nyolc küldetés részletei egy külön füzetben kaptak helyet. Ahogy már említettem, ebben a játékban minden nagy, az előkészületek is. Fel kell állítani a térképet, ki kell válogatni a küldetéshez megfelelő kártyákat legalább négy különböző pakliban, el kell készíteni az épületek, technológiák és törvények kínálatát, és persze az erőforrásokat is fel kell rakni a táblára. Kis gyakorlással fél óra alatt elkészülhet vele az ember.

Ha a térkép mellett a hét másik tábla és a négy különböző kártyapakli is kész, érdemes eldönteni, hogy ki milyen szerepet vállal majd a játékban. A kooperatív játékok rákfenéjét, az okostojás-effektust, amikor van egy olyan játékos, aki mindenkinél mindent jobban tud, és mindenkinek megmondja, hogy mit csináljon, a Frostpunk azzal kerüli ki, hogy egyéni felelősségeket ad a játékosoknak. Ez azért is szerencsés, mert így nem kell mindenkinek minden egyes szabályra figyelnie, bőven elegendő lesz, ha a saját szakterületével törődik.

A termelési tanácsadó foglalkozik a szén-, fa- és acélkészletekkel, azzal, hogy hány munkás tud dolgozni, és ő olvassa fel az este felhúzott kártyákat is, ezeken túl az expedíciókat is ő felügyeli. A gépészeti tanácsadó fűti fel és ha kell, javítgatja a generátort, ő figyel arra, hogy melyik mezőn milyen a hőmérséklet, és arra is, hogy éjszaka van-e mindenkinek meleg szállása, az időjárási események követése is az ő dolga. Az egészségügyi tanácsadó foglalkozik a betegek helyzetével, az esetleges elhalálozásokkal, az élelem mennyiségének követésével és az éhezés helyzetének meghatározásával, illetve számontartja, hogy hányan laknak a telepen, és azok közül hányan betegek. A társadalmi tanácsadó foglalkozik a minden reggel jelentkező dilemmával, a küldetéskártyákkal és a törvényekkel, az ő feladata a remény és az elégedetlenség helyzetének követése is. Ha négynél kevesebben játszanak, akkor lesz olyan játékos, aki több szerepkört is ellát. Az egyik legjobb dolog a játékban, hogy mindegyik tanácsadói pozícióhoz tartozik egy külön leírás, ami fázisról fázisra pontosan mutatja, hogy kinek mit kell tennie, mire kell figyelnie, ezzel nagyon sok szabálykönyv-lapozgatás megúszható.

Jóval később érhetnek be a döntéseink, vagy soha

Egy nap kilenc fázisból áll. Hajnalban továbblépünk a körjelzővel, ez aktiválhat fejlesztéseket, amiket korábban elindítottunk, vagy a küldetés valamilyen eseménye következhet be; azt, hogy ezek melyik körben lesznek, előre tudhatjuk. Ezután jön a reggeli fázis, ilyenkor kapunk valamilyen dilemmát, amiben döntenünk kell, például túl nagy az elégedetlenség, esetleg nem elégedettek a koszttal, vagy felütötte a fejt egy messianisztikus szekta. A döntéseinknek nemcsak közvetlen következményeik vannak, hanem távolabbiak is, ezt úgy oldotta meg a játék, hogy annak megfelelően, mit döntöttünk, kell kártyákat keverni az alkonyat pakliba; lehet, hogy már aznap szembesülünk a hatással, de az is előfordulhat, hogy az egész játék alatt nem kerül elő a következmény.

A következő fázis a generátoré, ilyenkor dobálgatunk kockákat a toronyba, minél jobban fűtünk, annál többet, aztán reménykedünk, hogy csak kevés esik ki közülük. Ezután jön az időjárás: kiderül, mennyivel lett hidegebb, milyen gyorsan közelít a rettenetes hóvihar, de ekkor mozognak az expedícióra küldött csapatok is, akik az útjuk során szintén szembesülhetnek dilemmákkal, amikben döntenünk kell. Ezt követi a játék klasszikus társasjátékos része, amikor a munkára fogható embereinket kiküldjük dolgozni. Bizonyos dolgokat bárki el tud végezni, vannak olyan feladatok, amikhez képzett mérnökökre lesz szükség. Az emberek letakaríthatnak új területet, ekkor egy új hatszöget adunk a térképhez, építhetnek épületet azokra a hatszögekre, amiken van hely, vagy használhatnak épületeket. Ekkor van lehetőség arra is, hogy elküldjünk valakit, hogy valamelyik új törvényt léptesse életbe.

A játék kezdetén mindenki kap pár kártyát, amin egyes polgárok vannak, ezek speciális lehetőségeket adnak bizonyos helyeken, de csak egyszer használhatók. A legfontosabb, amire figyelni kell, hogy egy adott helyszín és épület be van-e fűtve vagy sem. Ez attól függ, hogy milyen az épület, milyen messze van a generátortól, és persze hogy mennyi szenet pakoltunk a gépezetbe. Ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol nincs fűtés, biztosan beteg lesz, a betegek pedig nem tudnak dolgozni másnap, hacsak nem foglalkozik velük valaki.

A műszak végeztével jön az alkonyfázis, itt húzunk egy kártyát, és szembesülünk a korábbi döntéseink következményeivel, vagy éppen egy új dilemmát kapunk. Mi többször próbáltuk megtippelni, hogy az egyes esetekben mi lehet a legjobb, legkevesebb bajt okozó döntés, de nem mindig sikerült eltalálni, a játékban semmi sem fekete-fehér, gyakran tényleg rettenetes döntéseket kell meghozni a túlélés reményében.

Ezután már csak az van hátra, hogy megetessük és lefektessük az embereket. Minden körben más csoportnak kell élelmet adni, egyszer a gyerekeknek, aztán a munkásoknak, majd a mérnököknek, így folyamatosan változik, hogy éppen mennyi élelem kell minimálisan, de persze az események, sőt a mi sokkal korábbi döntéseink is befolyásolhatják, hogy mennyi van a raktárban. Ha valakinek nem jut meleg fekvőhely, az automatikusan beteg lesz, ezért érdemes a termelésre használt épületek mellett szállásokat is építeni.

Rá kell szánni az időt, de megéri

A Frostpunk társasjáték megdöbbentően jól adja vissza a számítógépes játék hangulatát. Ebben sokat segít, hogy ugyanazt a remek grafikát használja, ami tökéletesen teremti meg a komor hangulatot. Adja magát a kérdés, hogy ha ennyire hasonlít az elődre, akkor volt-e értelme egyáltalán megcsinálni.

Szerencsére a társasjáték mint műfaj különbözik annyira a videójátéktól, hogy teljesen más élményről legyen szó. Egyfelől itt nem sürget az idő, van lehetőség alaposan végigbeszélni a döntéseket, másfelől ez egy kooperatív játék, másokkal együtt játszunk, közösen határozzuk meg, hogy mi és hogyan legyen. Harmadrészt ott van a taktilis élmény, hogy megfoghatjuk és rakosgathatjuk a kis figurákat és a jelzőket. Végül az is lényeges különbség, hogy míg a számítógépes játékban a mechanizmus jobbára rejtve van, hiszen tulajdonképpen végtelen mennyiségű adatot tud számon tartani a gép (például minden egyes polgárnak valóban külön személyisége és hangulata van), addig a társasban jóval kevesebb a szabály, és emiatt átláthatóbb is a rendszer, ami teljesen másfajta stratégiai gondolkodást tesz lehetővé.

A végső kérdés persze az, hogy milyen élmény vele játszani. Annak, aki ilyen élményt keres egy játékban, nem fog csalódást okozni. A Frostpunk leginkább olyan, mint egy Wagner-opera, megköveteli, hogy időt szánjunk rá, megköveteli, hogy belemerüljünk, de aki erre hajlandó, azt különleges élménnyel ajándékozza meg. Mozarthoz nem kell akkora elszánás, ahogy egy röpke óra alatt lejátszott Cascadia- vagy Az erdő-partihoz sem, de nem is érzi azt az ember a végén, hogy valami komoly teljesítményt hajtott végre már csak azzal is, hogy részt vett benne.

Ha valaki szereti a bonyolult erőforrásmenedzsment-játékokat, szeretni fogja a Frostpunkot, akkor is, ha a nagyon immerzív, történetvezérelt játékokat kedveli, és akkor is, ha komoly filozófiai kérdésekkel akar szembesülni egy játékban, persze csak abban az esetben, ha rászánja az időt és a teret (nekünk egy extra kisasztalt is munkába kellet állítanunk). Egy négyfős társaságnak hasonló közösségi élmény lehet végigjátszani az összes küldetést, mint amilyet sokaknak a Homályrév jelent. Elsőre ijesztő lehet a negyvenoldalas szabálykönyv, de amint ráérzett a dolgok logikájára az ember, már kifejezetten logikus és követhető, majdhogynem egyszerű a játék.

Ha valaki szerette a Frostpunkot a számítógépen, és van pár barátja, aki kapható a dologra, érdemes próbát tennie vele, de annak is, aki szereti a modern társasokat, és valami komolyabb élményre vágyik. Ez nem az a játék, amit a családi ebéd után gyorsan előkapunk, valószínűleg nem is az, amivel a nagymamát és a nyolcéves unokaöcsit érdemes bevezetni a társasok világába. A megfelelő társaságban és hangulatban viszont a Frostpunk egészen kivételes élmény lehet, ami pont úgy tolja ki a társasjátékok határait, ahogyan a 11 Bit Studios játékai teszik a számítógépes játékokét.

A játékot a Delta Vision kiadótól kaptuk kipróbálásra.