Csak jógával és The Smiths-szel elviselhető a bérgyilkosok unalmas élete

2023. november 9. – 15:17

Másolás

Vágólapra másolva

Heti streamingjánló (november 9-15.)

The Killer (Netflix, november 10.)

Michael Fassbender mindent előre eltervező és optimalizáló, állandóan The Smiths-számokat hallgató, jógázó és mindent Amazonról rendelő bérgyilkost alakít David Fincher új filmjében. A képregény-adaptációt (amit a Hetedik írója, Andrew Kevin Walker dolgozott át filmre) többen is a Harcosok klubja perfekcionista rendezőjének önironikus vallomásaként is értelmezik.

Fingernails (Apple TV+, már elérhető)

A Fingernails egy olyan elképzelt jövőben játszódik, ahol a pároknak egy teszt elvégzése után megmondják, egymásnak teremtették-e őket. A film főszereplője, Anna (Jessie Buckley) azonban kételkedik az eredményben, és a teszteket végző intézményben vállal munkát. Még ha a tesztet kitöltőknek Hugh Grant-filmeket is kell nézniük, a görög Christos Nikou rendezésének nem sok köze van az Igazából szerelem-féle romkomokhoz. Ebben mondjuk segítségére volt Rév Marcell operatőr is, akivel melankolikus, retrofuturista környezetbe helyezték el a történetet.

Tobi színei (HBO Max, már elérhető)

Az utóbbi évek egyik legjobb hazai dokumentumfilmje, amely pont a szókimondása, őszintesége miatt működött igazán. A filmben egy szabolcsi faluban élő családot követünk, ahol a legkisebb gyerek transznemű, ezért nemváltoztató műtétre készül. Szülei mindenben támogatják, de teljesen hétköznapi szituációkban azért kijönnek kétségeik és aggodalmaik, ami sokszor élesebb konfrontációhoz vezet.

For All Mankind 4. évad (Apple TV+, November 10.)

A For All Mankind az egyik legtöbbször emlegetett cím az alulértékelt sorozatok között. Azért az alternatív valóságban játszódó sorozat így is elkötelezett rajongótábort épített ki magának azzal szép csendben, hogy árnyalt karakterdrámát csinált az orosz-amerikai űrversenyből. Az új évad már 2003-ban, a Marson játszódik, egy olyan alternatív valóságban, ahol az emberiség kolóniákat hozott létre a bolygón.

Gyilkosság a világ végén (A Murder at the End of the World, Disney+, November 14.)

Felcsillant a remény azoknak, akik annak idején nagyon felhúzták magukat azon, hogy a rendes befejezés előtt a Netflix nem kért több évadot a The OA-ból. Utóbbi sorozat két alkotója, Zal Batmanglij és Brit Marling ezúttal egy misztikus, nyomozós thrillersorozattal tér vissza.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!