2023. október 31. – 23:02
Az életben nem sok dolog biztos, de a halál és az évi legalább egy új FIFA-játék igen. Az elmúlt harminc évben legalábbis ez a sztenderd alakult ki, 1993 óta minden naptári évben érkezett új FIFA, néha több is, hiszen a számozott sorozaton kívül ott voltak még a világ- és Európa-bajnokságok különkiadásai, a FIFA Street és a FIFA Manager játékok, valamint néhány mobilos kiadás. Ráadásul mióta néhány éve az EA egyetlen igazi vetélytársa, a Konami által fejlesztett Pro Evolution Soccer átkeresztelkedett eFootballra, átváltott free-to-play modellre, és teljesen kicsinálta magát gyenge grafikai és technikai teljesítményével,
a FIFA gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált a piacon, olyannyira, hogy mára maga a szó is a focis videójáték szinonimájává vált.
2022-ben viszont a FIFA és az EA nem tudott megegyezni a jogdíjakról, ezzel az egyik legrégebbi és legjövedelmezőbb sport-videójátékos együttműködés szűnt meg a piacon. Gianni Infantino, a FIFA elnöke tavaly még esküdözött ugyan, hogy a jövőben is a szervezet nevét viselő játék lesz a legjobb, ilyen egyelőre még nincsen, az EA viszont nélkülük (és a hivatalos eseményeik nélkül) is folytatta. Szeptember végén pedig megjelent az FC 24, ami új kezdet is lehetett volna, de a kínálkozó lehetőséget végül nem ragadta meg.
Kapufa
Az FC 24-et két szempontból lehet és kell vizsgálni. Egyrészt, hogy milyen mint (focis) játék, másrészt pedig, hogy milyen mint a szakítást követő, első EA által jegyzett focis játék. A válasz pedig – nem túl meglepő módon – mindkét kérdésre az, hogy pont ugyanolyan, mint eddig.
A FIFA-játékokat érő egyik legfőbb kritika évek óta az, hogy egész egyszerűen semmi újdonság nincs bennük. Az, hogy ez mennyire jogos, véleményes, hiszen a labdarúgáson sokat nem lehet variálni, pláne nem évről évre, a játékok által generált bevételeket nézve pedig ki lehet jelenteni, hogy az EA amellett áll, hogy ami működik, azt nem kell megjavítani.
Az már más kérdés, hogy Nintendo Switchre például 2018 óta konkrétan minden évben ugyanazt a FIFA-t adják ki a hardveres limitációk miatt, csupán a csapatok kereteit és az ehhez hasonló változásokat végzik el minden évben, amin az IGN újságírója három éve úgy felbosszantotta magát, hogy erre válaszul ő is bekopizta az egy évvel korábbi tesztjének szövegét. Az FC 24-ben az aktuális konzolgeneráción sincsenek nagy újítások az előző részhez képest, hiába frissítették a grafikát és a játék motorját is.
Így jelenleg ez a legszebb, legrealisztikusabb focis játék a piacon, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez csak a FIFA sztenderdjeivel igaz. A játékosok továbbra is leginkább saját maguk viaszfiguramásaira hasonlítanak, a közönségben pedig idén is kopipésztelt emberek hajtanak végre kopipésztelt animációkat. A játék ráadásul teljesen érthetetlen lelkesedéssel resetelte magát indításról indításra, így jóformán minden egyes alkalommal újra és újra kalibrálnunk kell például az irányítás vagy a kamera beállításait.
A játékot továbbra is a Frostbite Engine hajtja, az animációkért és a játékmenet realisztikusságáért pedig a Hypermotion V nevű rendszer felel. Ezzel az EA 180 valóságos futballmeccs volumetrikus adatait ültette át a játékba, garantálva, hogy a játékosok a lehető legélethűbben mozogjanak a pályán. Az FC 24 ezen túl továbbra is FIFA maradt: habár a felszínen realisztikusnak hat,
nagyon könnyű komikusan lehetetlen szituációkba, fizikát meghazudtoló irányokba és erővel pattanó labdákba, igazságtalan bírói döntésekbe, láthatatlanná váló játékosokba és egyéb anomáliákba beleszaladni.
Ezeket a helyükön lehet kezelni, mind megszokott tulajdonságai az EA játéksorozatának, de a felhasználókban – így bennünk is – azért pislákolt némi remény, hogy a címváltással megszabadulunk ezektől a defektektől.
Kihagyott ziccer
Hiába van tehát viszonylag sok új animáció, beleértve ebbe például Erling Haaland teljesen egyedi futását, hiába vannak olyan új bejátszások, mint amikor a bíró belső nézetből osztja ki a lapokat (pláne ha azok körülbelül annyira realisztikusak és erőltetettek, mint egy pornófilmben), hiába ereszthetjük össze a Messi-féle Inter Miamit a Fradival – hiába szebb és jobb tehát minden a felszínen, ha ez ugyanúgy csak egy FIFA, mint az elmúlt években mindig.
Ott van persze a menedzser- és a játékoskarrier is, előbbin a részletesebb taktikai beállítások és a külön pozíciókra szerződtethető edzők dobnak valamennyit, utóbbin pedig a szintén új, játékstílusokat új szintre emelő Playstyle-rendszer, amitől Haalandnak nemcsak pontosabbak a kapáslövései, hanem egyedi animációk is tartoznak hozzájuk. Egy-két apróbb újítást leszámítva ugyanakkor nagy változás itt sem történt, a stratégiai lehetőségeink még mindig elég limitáltak. Továbbra is játszhatunk teremfocit a Volta menüpont alatt, vagy választhatunk egyéni szabályokkal és módosítókkal felturbózott hagyományos meccseket, de ezek is mind ott voltak az eddigi kiadásokban is. És persze ott az EA fejőstehene, az Ultimate Team is, amiről
idén megint kiderült, hogy konkrétan egy átlagemberek által is elfogadott gacha játék azoknak, akik szexi anime lányok helyett focistákat akarnak gyűjtögetni.
A gacha játékok univerzális ismertetőjegye, hogy az új karakterek és/vagy tárgyak megszerzéséhez a játékban korlátozottan kiszedhető vagy valódi pénzért megvásárolható prémium valutát animációkkal felturbózott véletlenszerű húzásokra kell költeni. A játékmenet, a sztori vagy az audiovizuális körítés helyett végül az egész sokszor arra fut ki, hogy az ősi ösztöneinknek engedve minél több fényesen csillogó cuccot gyűjtsünk össze, és közben túladagoljuk magunkat dopaminnal, az FC 24 pedig a hagyományokkal nem szakítva pontosan ezt is nyújtja.
Persze az FC 24 mellett szól, hogy a szezonális battle pass kimaxolásával, az állandó és a frissülő feladatokkal, az idén is visszatérő keretépítős kihívásokkal (SBC) és a Moments nevű, rövidebb helyzetekre fókuszáló mód nyüstölésével megszerezhető, az izgalmakat csilivili animációkkal csúcsra járató pakkokból eső kártyák itt nem azért vannak, hogy menőzzünk velük és automatizálva farmolják egész nap ugyanazt a pályát. Helyette tényleg játszani kell velük, a siker pedig valóban a teljesítményünktől, és kevésbé a szerencsénktől vagy a bankszámlánkról elköltött pénztől függ.
A győzelem így is meglesz
Én idén próbáltam ki először komolyabban az Ultimate Teamet, és eléggé rá is csavarodtam, amiben csak részben játszott szerepet, hogy automatikusan kiakad az agyam, ha randomizált pakkokat lehet nyitogatni többórányi monoton játék után. Az Ultimate Team menürendszere teljes katasztrófa ugyan, de a játék jól néz ki, jó is vele játszani és még mindig teljesen élvezhető kazuárként is. Az online módok alacsonyabb szinten egyáltalán nem vészesek, a más játékosok által összerakott, gép által irányított csapatok elleni meccsek pedig még ennél is stresszmentesebbek, ráadásul ezekért is jár a meccsenkénti virtuális pénz és a heti jutalom.
Az FC 24 persze a FIFA-hoz hasonlóan tényleg csak a felszínen hasonlít a futballra, hiába lehet a valóságban működő alapokra taktikát építeni. A támadásoknál idén szokatlanul bután viselkednek a gép által irányított csapattársaink, ami a felsőbb divíziókat letaroló (és amúgy tényleg indokolatlanul erős) magas presszinggel együtt elég idegesítő tud lenni, a védekezés pedig hiába lett valamivel realisztikusabb attól, hogy most már ténylegesen szerelni kell, ez nem sokat segít úgy, hogy a domináns taktika a kontrázásra és a széleken elszaladó, a végén középre passzoló játékosokra épít. Mindezt ráadásul nyakon öntötték a játékstílusokkal is, amelyek
az idén újdonságként megjelent kontrollált sprinteléssel együtt igazi rémálommá változtatják például a fénykorában a labdát a valóságban is a fél csapaton átvezető Lionel Messit.
A játékstílusok annyira irreálisan erősek, hogy az Ultimate Teamben tényleg önmagukban el tudják dönteni, hogy egy kártya jó-e vagy sem, és pont emiatt nincs értelme az azon való kesergésnek, hogy idén először bekerültek a női játékosok is ebbe a módba. Ez a játék soha nem volt realisztikus, most meg aztán pláne nem, és semmivel nem furcsább, amikor Alexandra Popp a csatárom Martin Ødegaard előtt annál, mint amikor a 62 éves Erwin Koeman múltbéli önmaga passzol Jude Bellinghamnek. Az EA ezen a ponton akár a népszerű focis manga, a Blue Lock karaktereivel, esetleg limitált fürdőruhás kártyákkal is közeledhetne a gachákhoz.
Az EA-nek persze nincs szüksége ilyen húzásokra, a Fate/Grand Order játékosokhoz hasonlóan ugyanis a focirajongók is hajlandók éves szinten dollármilliárdokat költeni újabb és újabb, egyre jobb lapokra, hogy jobb csapatuk legyen azoknál, akik csak az ingyenes pakkokat és a játék online piacterét kihasználva igyekeznek előbbre jutni a játékban. Idén az EA a pénzért is megvásárolható pakkok mellett az újdonságként bejött, pénzért is megvásárolható evolúciókkal is támad, de
ez a pofátlan monetizáció ellenére is tök jó újítás, amellyel például gyengébbre értékelt magyar játékosokból is lehet jó kártyákat csinálni.
Ezen túl viszont az Ultimate Teamben sem igazán van olyasmi, amit talán sokan várhattak az FC 24-től. Ha valaki a sorozat újradefiniálását várta az EA-től, az a lehetőség ellenére is azt érezheti, hogy a játék nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Aki eddig szeretett FIFA-zni, az ezt is örömmel fogja nyomkodni, hogy aztán jövőre is megvegye majdnem ugyanezt a játékot a frissített keretek és mezek, meg persze az Ultimate Team miatt, aki meg nem, azt nem az FC 24 fogja meggyőzni arról, hogy most kellene elkezdeni. Az EA-nek viszont így sincs mitől tartania, mert bár a FIFA-licenc elvesztése miatt beestek ugyan az eladások, a mikrotranzakciókkal együtt valószínűleg az FC 24 is nyomtatni fogja majd a pénzt.