Az év legnagyobb magyar filmes dobásával folytatódik a Telex Filmklub

2023. szeptember 20. – 15:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik a Telex Filmklub őszi szezonja, méghozzá az év legnagyobb magyar filmes dobásával: a Magyarázat mindenre című filmet vetítjük premier előtt, utána pedig beszélgetünk a rendezővel, Reisz Gáborral.

A velencei filmfesztiválon díjazott filmről itt írtunk korábban kritikát, amelyben azt írtuk, hogy a Magyarázat mindenre „szatirikusan mutatja be a végletekig polarizált társadalmunkat, az ujjal mutogatás helyett megértésre törekszik.”

A film hivatalos történetleírása:

Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.

Ez pedig a film előzetese:

A vetítés időpontja október 4., 19:30, itt lehet rá jegyeket vásárolni.

(Frissítés 23:50: A korábbi technikai hiba elhárult, lehet jegyet venni a vetítésre.)

Közben gőzerővel szervezzük az idei többi vetítést is, a filmek címét még nem tudjuk megosztani veletek, de az időpontokat igen, még ez a két alkalom lesz idén:

  • november 1.
  • december 6.

A szeptemberi vetítésen a Szörnyeteg című filmet vetítettük, a vendég Teszár Dávid, az ázsiai filmek szakértője volt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!