A Barbie-film újra fellendítette a barbie-s ruhák és kiegészítők piacát

2023. július 22. – 10:06

A Barbie-film újra fellendítette a barbie-s ruhák és kiegészítők piacát
Ryan Gosling kanadai színész a Barbie című film bemutatóján Londonba július 12-én – Fotó: Andy Rain / MTI / EPA

Másolás

Vágólapra másolva

A vásárlók gyakorlatilag rávettétek magukat a barbie-s ruhákra is kiegészítőkre: karika fülbevalókat, parfümöket, overallokat és ruhákat is vásárolnak a Barbie-film bemutatója óta. A film újraélesztette a műanyag baba rózsaszín, flitterekkel díszített univerzuma iránti őrületet – írja a Reuters.

A termékek széles köre – amik közül sok direkt felnőtteknek szól – sokaknak érdekes nosztalgiát jelent, főleg azoknak, akik gyerekkorukban Barbie babával játszottak – ezzel magyarázza a barbie-s kiegészítők népszerűségének megugrását a márkát birtokló cégcsoport. A Mattelnek nem titkolt célja, hogy megújítsa a baba vonzerejét, és az újabb generációk számára is meghatározóvá tegye a „Barbie-élményt”. Az őrület egyébként a kiskereskedelmen is túlmutat:

a Hyatt Hotels és a Hilton Barbie-tematikájú lakosztályokat kínál például a kolumbiai Bogotában, illetve a malajziai Kuala Lumpurban is.

A Mattel szerint a Barbie-film várhatóan fellendíti a Barbie-babák globális eladásait, amik tavaly, a világjárvány idején tapasztalt rekordnövekedés után visszaestek. A Zara hétfőn bemutatott egy Barbie-kollekciót is, ami 17 gyerekruhát és kiegészítőt tartalmaz, köztük fürdőruhát, hátizsákot és egy tornacipőt is, de a nőknek szánt kínálat sokkal szélesebb: 85 ruhát és kiegészítőt tartalmaz. A zarás Barbie-parfüm, a karika fülbevaló és a rózsaszínű kapucnis pulóver szerdára el is fogyott a márka brit oldalán.

A csütörtökön bemutatott Barbie-filmről írt kritikánk itt olvasható. Arról pedig, hogy hogyan lett ügyes marketinggel, és az elmúlt hónapokban csak Barbie-bőrben megjelenő Margot Robbie-val a Barbie-film a nyár egyik legjobban vártja, na meg, hogy mi is az a method dressing, itt írtunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!