Demi Lovato belefáradt, hogy folyamatosan magyarázkodnia kell az identitása miatt

2023. június 14. – 18:42

Másolás

Vágólapra másolva

Demi Lovatot kimerítette, hogy mindig magyarázkodnia kellett, mikor szóba került, hogy miért hivatkozik magára a nemtelen they/them (azaz ők) névmással, ezért most újra visszatért a she/her névmásokhoz, ami az angol nyelvben az egyes szám harmadik személy női megfelelője – számol be erről az Exclaim.ca

Az énekes 2021-ben vallotta magát nembinárisnak, ami azt jelenti, hogy Lovato nem sorolja magát sem a férfi, sem nő kategóriájába, ezért is vette fel akkor a semleges they/them névmásokat. „Számomra a they/them arról szól, hogy ott legbelül egyszerűen csak egy ember vagyok” – tette hozzá Lovato. Majd két évvel később arról beszélt, hogy a nőiessége miatt közelebb érzi magát a she/her használatához, akkor ezért váltott. Most azonban azért, mert belefáradt abba, hogy folyamatosan magyarázkodnia kellett az identitása miatt.

Hasonlókat fogalmazott meg Bella Ramsey is, a Trónok Harca és Last of Us színésze is, aki idén januárban beszélt először nyilvánosan saját identitásával kapcsolatos kétségeiről, végezetül azonban arra jött rá, hogy ő „csak egy ember” mindenféle kategóriák és címkézések nélkül.

Hogy mit jelent nembinárisnak lenni, a Telexnek a magát sem a férfi, sem a nő kategóriájába soroló negyvenéves Ezra mesélt, a vele készült interjút itt olvashatja.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!