Jelenlegi formájában megszűnik a botrányairól elhíresült HFPA, ami a Golden Globe-ot is szervezi

2023. június 13. – 11:48

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenlegi formájában megszűnik a Golden Globe-díjakat is odaítélő Hollywood Foreign Press Association (HFPA) – írja az MTI.

A HFPA hírnevét évek óta tépázzák a különféle botrányok. Ezekről itt írtunk bővebben. A HFPA osztja ki minden évben a Golden Globe-díjakat, tagjai kizárólag olyan újságírók, akik Kaliforniában élnek, és külföldi lapoknak, tévéknek tudósítanak, vagy saját YouTube-csatornájukat vezetik.

A tagok többsége egészen egyszerűen korrupt, Hollywoodban hosszú évek óta gyakorlatilag nyílt titok, hogy különböző juttatásokkal, luxusajándékokkal vagy egyszerűen híres emberek közelségével el lehet érni náluk, hogy egy bizonyos stúdió filmjére vagy annak a filmnek a főszereplőjére szavazzanak a Golden Globe-on. Pár éve például elég nagy botrányt okozott, hogy az egyébként elég felemásra sikeredett Emily Párizsban kapott egy csomó jelölést. Aztán kiderült, lehet, hogy azért, mert a sorozat producerei ötcsillagos szállodákban szállásolták el és minden földi jóval elkényeztették a forgatásra meghívott HFPA-tagokat, akik aztán jelölésekkel hálálhatták meg a kedves bánásmódot.

Aztán az is kiderült, hogy a HFPA működése inkább hasonlít egy kartellre, mint egy szakmai szervezetre, ráadásul egyetlenegy fekete munkatárs sincs köztük. Az egyik botrányban a szervezet magyar tagjának, Návai Anikónak is felmerült a neve: egy norvég újságíró azzal vádolta, hogy a tudomására jutott, a felvételi kérvénye kapcsán Návai azt mondta, előbb szavazna egy kutyára, mint egy új tagra. A HFPA ugyan elkezdett figyelni az új tagok felvételénél a diverzitásra, és megreformálta az etikai szabályzatát is, a reputációjukon ez már annyira nem segített, több A-listás színész, köztük Tom Cruise is inkább visszaadták a díjukat.

Nem sokkal ezután jött az újabb botrány. Kiderült, hogy a nonprofitként bejegyzett szervezet nem épp úgy működik, mint egy nonprofit szervezet, a tagjai ugyanis különböző bizottságokba tömörülhetnek, ahol aztán busás fizetéseket vehetnek fel.

A szervezet ekkor már egy krízismenedzsert is felvett. Aki rövid idő után felmondott. A sorozatos botrányok miatt a 2022-es díjátadó gálát végül meg sem tudták szervezni.

Akkor most ennyi?

Jelenlegi formájában igen, a HFPA-t hétfőn megvásárolta az Eldridge Industries a Golden Globe-ot a díjátadó gálát szervező Dick Clark Productions (DCP) céggel együtt.

A Golden Globe tehát túlél, de csoda is lett volna, ha hagyják meghalni, az Oscar előszobájának is nevezett gála ugyanis a második legnagyobb nézettséget produkáló díjátadó az évben.

Az Eldridge Industries elnöke, Todd Boehly közölte, hogy a HFPA-t a jelenlegi nonprofit szervezet formájában megszünteti, és profitorientált vállalkozássá akarja változtatni.

A szervezet tagjai a vállalkozás fizetett alkalmazottai lesznek. Szóvivője hozzátette, hogy a HFPA-nak jelenleg 310 szavazásra jogosult tagja van, ők döntenek majd a 2024-es ceremónia díjairól. Az még nem derült ki, hogy a gálát melyik tévécsatorna fogja sugározni.

A Golden Globe Awards megvásárlásának pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. A Varietynek Helen Hoehne, a szervezet jelenlegi elnöke azt mondta, a felvásárlást jóváhagyta a HFPA 95 „főállású” tagja is, és izgatottan várják a profitorientált szervezetté válást.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!