James Gunn rendezi az új Superman-filmet

2023. március 16. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

James Gunn fogja rendezni a legújabb Superman filmet, a Superman: Legacy-t – írja a Variety. Azt már korábban lehetett tudni, hogy Gunn lesz a film forgatókönyvírója.

A Marvel sikerétől az utóbbi években jelentősen elmaradó DC tavaly novemberben igazolta le a Galaxis őrzői-filmek rendezőjét, hogy rázza gatyába a saját szuperhősös univerzumukat. Gunn azonnal fel is kavarta az állóvizet, egy rakás projektet elkaszált, és egy rakás színészt kirúgott, ami miatt a rajongók szinte azonnal a kirúgását kezdték követelni.

„Pedig ha van ma Hollywoodban valaki, aki Kevin Feige, a Marvel atyjának valódi kihívója lehet, az nem más, mint ő” – írtuk róla januárban. Gunn DC-viziójáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Gunn egyik széles körben vitatott döntése volt, hogy a DC friss döntéshozójaként kirúgta Henry Cavillt, aki a 2013-as Az acélember óta alakította a szuperhőst. Ezt Gunn azzal indokolta, hogy az új Superman-film a szuperhős fiatalkorában játszódik majd.

A Superman: Legacy 2025. július 11-én kerül a mozikba, a producere Peter Safran, aki Gunn mellett a DC Studiosra keresztelt új stúdió társ-vezérigazgatója.

A film a készítők közleménye szerint „Superman történetét meséli majd el, ahogyan megpróbálja összeegyeztetni kriptoni örökségét és emberi neveltetését Clark Kentként, a kansasi Smallville-ben”.

Gunn a Twitteren jelentette be, hogy ő fogja rendezni a filmet, a poszt alatti hozzászólásokban pedig azt is elmesélte, évekkel ezelőtt felajánlották neki, hogy rendezzen Superman-filmet, de akkor még visszautasította az ajánlatot, mert még nem érezte úgy, hogy „egyedi, vicces, érzelmes, mégis méltóságteljes módon” tudta volna elmesélni Superman történetét.

Mint írta, nagyjából egy éve mégis talált olyan pontot, amivel kapcsolódni tudott a történethez, és elkezdett dolgozni egy forgatókönyvön, ami azt dolgozza fel, hogyan határozza meg Superman alias Clark Kent öröksége – mind arisztokrata kriptoni szülei, mind kansasi farmer szülei révén – azt, hogy ki ő és milyen döntéseket hoz. Azt viszont csak hosszas hezitálás után döntötte el, hogy a rendezői feladatokat is elvállalja – írta.

Gunn a bejegyzésben arról is írt, három éve vesztette el az édesapját, aki a legjobb barátja volt, a film tervezett bemutatója pedig pont az apja születésnapjára esik.

A film szereplőgárdájáról egyelőre nincs információ, így azt sem lehet tudni, ki fogja játszani a fiatal Supermant.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!