Bejelentették a következő öt DC-filmet és öt DC-sorozatot

2023. január 31. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

James Gunn, a DC Studios vezetője tíz új projektet jelentett be egy videóban. Egy rövid bevezetőben beszélt például a második Shazam-filmről és az Aquaman 2-ről, majd kitért a DCU következő fejezetére, ami meghatározza a DC Studios következő nyolc-tíz évét. Nemrég írtunk arról, hogy ha James Gunn nem tudja megmenteni a DC-filmeket, akkor senki sem fogja.

Ez a következő fejezet a Gods and Monsters (Istenek és szörnyek) címet kapta. Nemcsak a most bejelentett filmek és sorozatok tartoznak majd ide, hanem lesz olyan is, amiről később beszélnek. Most ezekről volt szó:

  • Creature Commandos (részben animált sorozat, mind a 7 részt Gunn írta);
  • Waller (sorozat az Öngyilkos Osztagból ismert Amanda Wallerről, akit Viola Davis alakít);
  • Superman Legacy (Superman történetét újraindító film, Gunn írja, 2025. július 11-én kerül a mozikba);
  • Lanterns (HBO-sorozat két Zöld Lámpásról, Hal Jordanről és John Stewartról, True Detective-jellegű, nyomozós sorozatról van szó);
  • The Authority (nagy film, ami behozza a Wildstorm-karaktereket a DCU-ba);
  • Paradise Lost (egy sorozat, ami Wonder Woman szülőhelyén, Themüszkirán fog játszódni);
  • The Brave and the Bold (ebben mutatják be az új Batmant, de megjelenik benne a fia, Damian Wayne, azaz az egyik Robin is);
  • Booster Gold (sorozat az azonos nevű hősről, aki egy jövőbeli „lúzer”, aki kora technológiáját felhasználva a múltban hősként viselkedik);
  • Supergirl: Woman of Tomorrow (Tom King képregényének filmes feldolgozása);
  • Swamp Thing (film a Mocsárlényről, ami bemutatja a szörny eredettörténetét).
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!