Mi történik akkor, ha egy sporttáskányi kokaint adunk egy amerikai fekete medvének? Normális esetben ezt a kérdést még a legőrültebb brit tudósok sem tennék fel, márpedig pontosan erre alapul a Kokainmedve című film egész cselekménye. Az igaz történeten alapuló horrorvígjáték nem árul zsákbamacskát: tényleg egy bekokainozott medvéről szól, aki vad ámokfutásba kezd, miután felzabált egy sporttáskányi kokaint. Ugyan az alapötlet és megvalósítás kellően idióta és szinte totál értelmetlen, sajnos mégsem tudjuk azt mondani, hogy ez itt bizony az év vígjátéka.
A Kokainmedve tényleg egy valós történeten alapul, bár a film tényleg csak minimálisan alkalmazkodott az eredeti történethez. 1985-ben egy Andrew Thornton nevű egykori kábítószerekre szakosodott rendőrből, majd ügyvédből lett drogcsempész kidobott egy kisrepülőből egy sporttáskányi kokaint, amelyet Kolumbiából szállított Georgia államba. Thornton maga is a szállítmány után ugrott, azonban az ejtőernyőjével való komplikáció miatt lezuhant és szörnyethalt. Három héttel később a hatóságok megtalálták az erdőben egy hatalmas fekete medve hulláját, és megállapították, az állat kokaintúladagolásban halt meg. Erről a történetről egyébként mi is írtunk részletesebben az Észkombájnban.
A film ezt a bizarr történetet vette alapul, azonban Thornton halálán kívül szinte minden másban eltér tőle. A medve tényleg megtalálja a zsák kokaint, és hamar rákap az ízére. Az ipari mennyiségű koksztól azonban nem túladagolja magát, hanem őrült mészárlásba kezd a környéken az arrafelé kirándulók és a helyi lakosok legnagyobb szomorúságára. A történetben egy tucat különböző karakter bukkan fel a kokaint visszaszerezni próbáló bűnözőktől iskolakerülő tiniken át szimpla kirándulókig, hogy aztán a nagy részüket kegyetlenül lemészárolja a kokaintól vérgőzős állapotba kerülő maci.
Ez a koncepció annyira debil, hogy papíron éppen ezért kellene nagyon szórakoztatónak lennie. De csak félig az.
A színészként is ismert Elizabeth Banks ebből a helyzetből egy meglehetősen kétarcú produkciót rakott össze: egyik oldalról ott van az ámokfutó medve, aki kegyetlen, elképesztően erőszakos módon gyilkol le minden közelébe kerülő szerencsétlent, és itt bizony a kegyetlenkedést bele is tolják az ember képébe: aki nem bírja a belezést, a rengeteg vért és a kifejezetten durva, bár szándékosan túltolt erőszakot, annak bizony lesznek kellemetlen percei. Másrészről viszont ez mégiscsak egy bizarr vígjáték, amibe valamiféle '80-as évekbeli családi film hangulatot is próbáltak beleerőszakolni, mintha nem lenne már alapból kellően tökkelütött az egész koncepció.
A film sok szempontból a klasszikus tinihorrorfilmek mintáját követi: adva van egy rohadt veszélyes, gyilkológép főgonosz, az alig pár perce megismert szereplők pedig úgy hullanak, mint a legyek. Mit hullanak,
egy alkalommal a medve konkrétan egy letépett lábról fogyasztja a kokaint, ami egyszerre hangzik a modern filmművészet csúcs- és mélypontjának is.
A cselekményt tényleg össze is lehet foglalni ennyiben, mert semmi másról nem szól, mint random szerencsétlenekről, akik megpróbálnak menekülni egy szétkokózott medve elől.
A szürreális érzést csak fokozza, hogy a film tele van jónevű színészekkel, akik láthatóan teljesen tisztában vannak vele, hogy ide nem Oscar-díjat nyerni jöttek, hanem meghalni egy kokainos medve miatt. A kokaint visszaszerezni próbáló bűnözőt Ice Cube fia, O'Shea Jackson Jr. (Straight Outta Compton, Gengszterzsaruk, Obi-Wan Kenobi) alakítja, a társát az ifjú Han Solóként ismerős Alden Ehrenreich, de felbukkan még Andrew Thornton szerepében Matthew Rhys (a Foglalkozásuk: amerikai férfi főszereplője), illetve a minden filmben és sorozatban északi vagy germán karaktert játszó Kristofer Hrivju is, akit leginkább a Trónok harca Tormundjaként ismerhetünk, de ott van még a Drótban korrupt szenátort alakító Isaiah Whitlock Jr. is. Sydet, a kokainszállítmányért felelős maffiafőnököt pedig az a Ray Liotta alakítja, aki tavaly halt meg, vagyis ez volt életének utolsó alakítása.
Nagyon furcsa ennyi jónevű színészt látni, ahogy egy szétkólázott maci darabokra tépi őket, és őszintén szólva ez a tény általában viccesebb, mint úgy általában maga a film. Szó se róla, bizonyos horrorkliséket addig csavargatnak a filmben, hogy az emberből ki-kiszökik egy nagy nevetés, de a koncepció hamar elfárad, és egy idő után semmi mást nem észlelünk a filmből, mint egymással hisztérikusan üvöltöző szerencsétleneket, akiket bármelyik pillanatban kibelezhet a medve. Az élményt picit rontja a már említett családi szál, ami nagyon nem kellett volna oda, és bizony a kvázi happy end a végéről is nagyon kilóg a filmből.
Miközben világszerte arra panaszkodnak, hogy haldokolnak a mozik, a Kokainmedve furcsa módon épp azt bizonyítja, hogy gyakran elég egy bizarr koncepció és ügyes marketing ahhoz, hogy az embereknek ismét kedve legyen moziba járni.
Hiszen ki akarna megnézni egy ezredik szuperhősfilmet megint, amikor láthatunk egy bekokainozott medvét, ahogy üldözőbe vesz a mentőautót?
Ez olyannyira igaz, hogy a film mindössze 30-35 millió dollárból készült, amelynek a nagy része elment a medve meganimálására meg az egészen brutális és véres jelenetek leforgatására. Ahhoz képest, hogy – mondjuk ki bátran – a Kokainmedve egy klasszikus trash film, egy bűnös élvezet, egy olyan produkció, amiket házibulik másnapján szokás a haverokkal nézni unaloműzésként, a film az első héten visszahozta a gyártási költségeket, és közel 24 millió dollár bevételt termelt a nyitóhétvégén. Ez valahol bizonyítja, hogy az embereknek óriási igénye van néha azért beülni a moziba, hogy valami blőd baromságot nézzen a haverjaival, és hülyére röhögje magát közben. Csak az a nagy kár, hogy az újdonság varázsa és a kezdeti lendület után már nem azon röhögünk, hogy mit és hogyan mondanak az aktuális hullajelöltek a képernyőn, hanem azon, hogy mi most tényleg kifizettünk 2-3 ezer forintot azért, hogy egy bekokainozott medvét nézzünk, ahogy jónevű színészeket belez ki a georgai erdőben.
