2022. augusztus 10. – 19:33
frissítve
Négyezerötszáz a hamburger, ötezres gyrostál, kolbász ugyanennyiért, sör ezernégyszáz, nutellás óriáspalacsinta négyezer – az idei Sziget fesztivál árairól ezek a fotók mentek körbe szerda reggel, és pár órányi bóklászás meg némi fejszámolás után annyit nyugodtan kijelenthetünk, hogy aki egy napra jön ki, kétszeri étkezéssel, visszafogott sörözéssel, kis nasizással, egy-egy kávéval számol, az alsó hangon harminc-harmincötezret könnyen otthagy a pultoknál. És akkor még nem kívánt rá a kétezerötszázas jégkására, kihagyta a háromezernél kezdődő vödrös koktélt, ami nagyjából tizenöt-húsz éve állandó kelléke a fesztiválnak. Külföldi-nemzetközi viszonylatban még így sem kirívó a Sziget, néhány brittel beszéltünk, ők azt mondták, valamivel a standard pubos árak alatt adják a fesztiválon a piát, kaját.
Ettől függetlenül a szigetes árszabás minden évben újramelegíthető téma, idén annyi a különbség, hogy több éve nem rendezték meg a fesztivált, brutális az infláció, munkaerőt is alig lehet találni, szóval várható volt, hogy nem átlag belvárosi árak mellett lehet majd kajálni, piálni. Már ha épp megkapjuk, amit akarunk. Az első három szembejövő pultnál ugyanis abba a furcsaságba futottunk bele, hogy bort nem tudtunk venni, sörből csak Dreher volt (dobozos, 1400 forintért), zéró kóla (900) pedig nem volt készleten, de ezen túl is volt egy olyan általános érzete a fesztivál első délutánjának, hogy a pultokban még nem igazán állnak készen a rohamra.
A kajaválasztékról nagyon nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy a napsütötte pultokban aszalódó gyrosból, pizzaszeletből (2000 forint) és hamburgerből összeálló streetfoodos Bermuda-háromszögön túl van még kínai ugyanígy az ötezres kategóriában. Ott vannak az iszonyat grilltálak (4000), a fonnyadt kolbászok (4500-5000), de ha valaki ennél egy fokkal különlegesebbre vágyna, akkor texmex-vonalon burrito-chili (3500-4500) is akad, vegák 4200-ért kapnak egy falafeltálat. Kicsit keresgélni kell ugyan, de a viszonylag ismertebb nevek hamburgeres pultjait is meg lehet találni, és ami igazán furcsa, hogy a Zing például jóval olcsóbb áron dolgozik, mint a több helyen fellelhető szottyard burgerárus (2950 vs. 5000 ft). Prémium kategóriából a Tuning is megtalálható, ott az ár is prémium. Ha valakinek nincsenek igényei, és mondjuk simán megelégszik a körúti gyrososok színvonalát hozó gyrostállal, akkor ötezerér ez tűnik talán a legjobb befektetésnek, akkora az adag, hogy ketten is simán jól laknak vele.
Sörből a Dreheren túl mutatóba akad kraftos vonal is, bár a Cecei sörfőzde neve az átlagos kraftfogyasztónak sem mondhat sokat, az IPA, savanyú és szűretlen lagerben kimerülő kínálat néhány százzal drágább, mint a nagyüzemi. Viszont idén is áll az, ami nagyjából mindig így volt a szigeten: a Csónakházban kialakított vendéglátó egységekben jóval spórolósabban lehet enni-inni: csapolt sört már nyolc-kilencszázért lehet kapni, kajából a lecsó, paprikás krumpli, gulyás mind kétezer környékén mozog, úgyhogy aki nagyon olcsón akarja megúszni a dolgot, és ezért hajlandó viszonylag többet várakozni a sorban, az vegye az irányt a Csónakház felé.
A teljes szigetes ételkínálatot nem ettük végig, de azért Ács Bori kollégámmal bele-bele kóstoltunk egy-egy fogásba, úgyhogy az árak után nézzük a minőséget.
Nem az ínyencek fesztiválja
Fesztiválozni testet-lelket kimerítő elfoglaltság, amely közben szükség van kielégítő táplálékra, különösen akkor, ha az ember még alkoholt is iszik közben. Nemcsak fiziológiai szempontból fontos, hogy megfelelő mennyiségű energiát, vitamint és ásványi anyagot vigyünk be, de a lélek is vágyik rá, hogy szellemi élmények mellé gasztronómiait is kapjon. Nem beszélve arról, hogy a Sziget fesztivál közönségének nagy százaléka külföldi. A turisták pedig két dologra vágynak: normális minőségű világ-street foodra, illetve talán valamiféle kóstolóra a helyi konyhából, de ez már részletkérdés.
A Sziget azonban nem az ínyencek fesztiválja, de még azoknak is nehéz dolguk van, akik szimplán csak éhesen érkeznek, mint mi. Az első ételeket árusító sor teljesen megegyezik azzal, amit a Nagykörút nyújt az arra kóválygók számára. Egy gyrostálat próbáltunk ki, ami óriási adag volt, minimum kétszemélyes. A hús túlsült, túlfűszerezett, nyelés után az égett zsiradék kesernyés mellékízével fejeli meg a rágás kellemetlenül gumis-szúrós élményét. Csukott szemmel akár kínai is lehetne – állapítottuk meg. Mentségéül szól, hogy ebben a dobozban legalább minden benne van, amire a megterhelt bulizó szervezetnek szüksége lehet: zsír, zöldség, szénhidrát. Utóbbi mélyhűtött, de már jó ideje felolvasztott pita formájában érkezett, krumpli nem volt benne. Evés közben a gyrostál annak rendje szerint átalakult, így végül valamiféle toros gyrosra emlékeztető állagra tett szert.
Mivel nem hittük el, hogy ezzel fogadja a fesztivál a világ turistáit, vagy évek óta erre a bulira spórolgató hazai közönségét, reménykedve haladtunk tovább izgalmas gourmet-élményekben reménykedve. Azonban csak óriási konténerekben álló, szósszal előre bekevert főtt tésztákkal, sajttal és szalonnával bekészített hamburgerhúsokkal, valamint mélyhűtött panírozott termékeket árusító helyekkel találkoztunk. Nehéz volt választani a lehetőségek közül, amik ezután tárultak elénk, tulajdonképpen ugyanezek váltakoztak a továbbiakban is. Ha már a hamburger a fesztivál gyros utáni másik legnépszerűbb étele, hát kiválasztottuk a legszembeszökőbb példányt belőle, a rikító pink bódénál kínált élénk színű bucikban kínált burgereket muszáj volt kipróbálni. Ezek közül is a hupikék színűt választottuk, hiszen a külső nem számít, és bár itt is nagyon sokat kellett várnunk, mire kisütötték, még kis fagyitölcsért is kaptunk a tetejére, és halványrózsaszínű, ragacsos szósz öntötte el a kezünket, amint hozzáértünk. A buci ragacsos, tapintásra kellemetlen, íze pontosan arra a pillanatra emlékeztet, mikor kinyitjuk a fagyasztót pár jégkockáért, és rájövünk, hogy ki kéne pucolni. A bucin belül pedig minden réteg furcsán édes, de kollégánk szerint a hús egyáltalán nem rossz állagú.
Ekkor végre szembejött velünk egy lángosos, aminek nagyon megörültünk: végre valami igazi, magyar étel, amit megismerhetnek a fesztiválozó külföldiek. A lángosozó kínálatában viszont nem a megszokott sajtos-tejfölös volt a jellegzetes termék, hanem a nyilván hazai közönségnek szóló szójátékokkal operáló virslis láng-dog, az elnöki (hagymás-baconös-sajtos), valamint a sajtos. Utóbbira esett a választásunk, ami végeredményben egy rántott sajt szerű képződmény volt, megszokott panír helyett valamiféle keletlen, száraz lángostésztával bundázva. A sajt íztelen, állagra viszont jó, olvad is, de van tartása. Kaptunk mellé áfonyás valamit is, amibe mártogatni terveztük a falatokat, de annyira vizes-zselés volt, hogy minduntalan lecsúszott a bundázott, olvadt sajtról. Egy adagban két nagyobb darab érkezik, brutálisan laktató, és több tesztelőnk szerint „jól etette magát”.
A korábban már említett Csónakházban végre valóban hazai ételeket kínáltak, fakszni nélkül, itt adták a teszteltek közötti kedvencünket, egy teljesen hétköznapi, majdnem tisztességesnek mondható gulyáslevest, ami nem volt se túl zsíros, se túl híg, volt benne minden, ami kell bele, még hús, krumpli és zöldség is. Két nagy szelet kenyérrel adják, olcsóbban, mint minden mást, mind úgy éreztük, hogy ez a legtisztességesebb ár-érték arányú ajánlat mind közül, ráadásul anyukám szerint minden nap kell a szervezetnek egy meleg kanál.
Ennyi sós, zsíros, gyomrot elfojtó finomság után semmi másra nem vágyik az ember, csak egy palacsintára. Sokkoktól csüggedt szervezettel vártam ki azt a bő 25 percet, mire megsült a kerek sütőlapra kenegetett tészta, és annyira szerettem volna, hogy jó legyen, hiszen egy palacsintát még akkor is boldogan eszünk meg, ha nem annyira jó. Ez viszont száraz volt, a beleígért nutella puszta cukoríz, ami így kegyelemdöfést adott zsírsavaktól leharcolt szervezetünknek. Ár-érték arányban a legjobb választás betérni egy boltba egy zsemléért, és venni hozzá némi szalámit, a maradékot pedig italra költeni. Ha pedig mégis újra bevetnénk magunkat a gyros-pizza-hamburger szentháromságba, akkor legalább megnyugtathat minket az, hogy egy adaggal nagy eséllyel 12 órára elegendő kalóriát vittünk be a szervezetünkbe, a gasztronómiai élményt pedig másnapra úgyis elfelejtjük.
A Szigetről az Instagram és Tiktok-csatornánkon is tudósítunk a fesztivál ideje alatt.
