Chris Pratt ezek szerint most már felváltva fog akciózni a moziban és az Amazon streamingszolgáltatóján, a Jurassic World-sorozat harmadik részét június elején mutatják be a mozik, utána alig egy hónapot kell várni, hogy aztán egy sorozatban is lássuk. Akkor érkezik ugyanis a The Terminal List című sorozat, amiben Pratt egy olyan tengerészgyalogost alakít, akinek az alakulatával csúnyán elbántak.
Nem, most nem egy jövőbeli háború kavar be, hanem egy összeesküvés a felső körökben, James Reece pedig mindent megtesz, hogy bosszút álljon azokon, akik megkeserítették az életét. A sztori alapja Jack Carr Az utolsó lista című regénye, aminek a leírásából muszáj idemásolnom az egyik bekezdést:
James Reece-t családja és hazája iránti szeretete és soha el nem múló bosszúvágya vezérli egyszemélyes küldetésében, amelynek során szembeszáll az abszolút hatalom korrumpáló erejével, és azokkal, akik mindent megtennének ezért a hatalomért.
Pratt alakítja Reece-t, feltűnik még a sorozatban Taylor Kitsch, Constance Wu, Jai Courtney, és Jeanne Tripplehorn is. A részeket Antoine Fuqua (Kiképzés, A hét mesterlövész) illetve Ellen Kuras (Ozark, A 22-es csapdája) rendezték. A sorozat július 1-jén érkezik az Amazon streamingoldalára.