Jövőn aluli ütés

2021. július 07. – 05:12

Jövőn aluli ütés
Fotó: Amazon Studios

Másolás

Vágólapra másolva

Egy keményvonalas sci-fi-rajongónak valószínűleg kínszenvedés olyan filmeket nézni, mint A holnap háborúja. A tudományos fantasztikumban a képzeletet kordában tartja a ráció, a világépítésbe és a történetbe nem fér bele bármilyen marhaság. Aki ilyen meséket szeret, az valószínűleg a haját tépi, amikor féregjárat méretű logikai lyukak tátonganak a sztoriban, akár egy nagy világmegmentő tervről, akár egyes hősök motivációiról vagy tetteiről van szó.

Ugyanakkor az ilyen, sci-finek tűnő, bugyuta filmek is tudnak nagyon szórakoztatók lenni, a Csillagközi invázió remek példa rá, ami a díszleteket egyrészt arra használta, hogy megállás nélkül ironizáljon az egész műfajjal, másrészt arra, hogy megidézzen egy komplett tini-szappanoperát.

A holnap háborúja első negyede-harmada azt ígéri, hogy hasonlóan élvezhető film lesz: tele lehetetlen hülyeségekkel, amiket meg lehet bocsátani cserébe azért, ahogyan szórakoztat. Az alapfelállás távolról még emlékeztet is a Csillagközi invázióra: adott egy háború, amit valahol messze vívnak, és elég homályos, hogy miként lehet megnyerni, mindenesetre a néha elég seggfej módon viselkedő hadsereg folyamatosan küldi a frontra az embereket, akik nincsenek rendesen felkészítve arra, mi vár rájuk.

Igen ám, de ezt a háborút nem egy távoli bolygón vívják, hanem a jövőben, az első sorokban pedig a jelen emberei harcolnak.

A katonai múltja ellenére tanításból élő főhős, Dan éppen olyan meglepetésszerűen tudja meg ezt, mint bárki más: a 2022-es foci-vb-n időkapu nyílik, lepottyan a futballisták közé pár nyúzott katona, és egyikük mindenféle hangosítás nélkül, de azért mindenki számára jól hallhatóan elmondja, hogy pár évtized múlva kipusztul az emberiség. Ennek oka egy idegen faj, ami 2048-ban a semmiből jelent meg a Földön, és elég hatásosan kezdte irtani az élővilágot. Pár év alatt szinte mindenkit elfogyasztottak, 2051-ben már félmilliónál is kevesebb ember vívja utóvédharcait, csak hát nincs hova visszavonulni – hacsak nem a múltba. Az elkeseredett 2051-beliek jobb híján saját felmenőiket kérik fel a segítségre, jöjjenek hozzájuk harcolni a 2020-as évekből. Aztán ez a kérés rövid időn belül kényszersorozással felérő kötelesség lesz, és persze Danre is sor kerül. Neki pedig a jövőben saját múltjával is meg kell küzdenie, pontpontpont, írná egy tévéújság ajánlója.

Aztán 2051-be érve nemcsak az emberiség veszíti el reményét, hanem a néző is, hogy A holnap háborúja több lesz egy jóindulattal átlagosnak nevezhető akciófilmnél. Ennek a mozinak nem ambíciója, hogy eredeti legyen, megelégszik azzal, hogy a cgi-mágusok kitaláltak egy kellően ocsmány szörnyet, ami gyors is, karmos is, de lőni is tud, az evolúció szinte csak tépőfogakat pakolt a szájába, de közben repülőmókusként vitorlázik helikopterek után, és egyéb változatos módokon viszi le a telekárakat szerte a földgolyón.

Zach Dean, az eddig két jóval kisebb fókuszú filmet (Kelepce, 24 óra a halálig) jegyző forgatókönyvíró megelégedett azzal, hogy összelegózta a cselekményt az Alienből, A dologból, A függetlenség napjából meg persze a Csillagközi invázióból, a logikai lyukakat pedig közhelyes toposzokkal és melodrámával próbálta elfedni. A film második fele unásig koptatott akcióklisékben képzeli el a jövőt, régi ismerőseink mind: itt van például

  • az Önfeláldozó Karakter, Akit 5 Perce Ismerünk,
  • a Tudóskodós Montázs, Aminek A Végén Sikerül, Aminek Kell,
  • meg persze a többször is felhasznált Lassítva Zuhanás A Mélybe,

és akkor a dialógusokról még nem is beszéltem, pedig ott húzódik az igazi sablonaranybánya. A legvégén még egy picit meg tud lepni a film, de amúgy szinte mindvégig megelégszik azzal, ha – mondjuk – a megfelelő pillanatban a képbe tud kanyarodni egy lángoló óceánjáró.

Fotó: Amazon Studios

Mert A holnap háborúja – ami a pandémia miatt mozi helyett végül az Amazon streamszolgáltatásához került – elég jól néz ki, ahhoz képest mindenképpen, hogy a tévénken nézhetjük. Jó, hát nagy mennyiségben a szörnyek tömege és fizikája már nem feltétlenül követi a newtoni törvényeket, de ha ezt a Csillagközi invázióban elfogadtam, akkor itt sem lenne elegáns felróni.

Egy bő kétórás rágógumi a szemnek, jó sok robbanással, de akkor lehet ezt igazán élvezni, ha az ember kikapcsolja az agyát, mert még a végén meghúzódik egy értelmet kereső szinapszis.

Lehet, hogy túl sokára hozom elő, hogy Dant Chris Pratt játssza, de igazából teljesen mindegy, hogy ilyen filmben ki játssza a főhőst, aki köré majd odarajzolják a lényeget. Chris Pratt amúgy is többnyire Chris Prattet játssza, akár egy Marvel-, akár egy Jurassic Park-filmben kell szerepelnie, és most is pont azt a csibészes-érzelgős figurát hozza, amiben a jelek szerint jól érzi magát. Mellette erős túlzás a jövőbeli katonatisztet alakító Yvonne Strahovski, mert ő egyszerűen túl jó színész ide, a Dan apját játszó J. K. Simmonsnak viszont még ez a film sem áll rosszul (valószínűleg nincs is olyan film, amiben ne találná meg a helyét).

Fotó: Amazon Studios

Az ő érdemük is, hogy ebből a sztoriból nem lett egy nézhetetlen szutyok, meg persze a rendezőé, Chris McKayé (aki eddig leginkább Robot Chicken-epizódokat rendezett, illetve neki köszönhetjük a Lego Batman: A filmet). McKaynek nem volt még ilyen nagy feladata a pályáján, de van érzéke az akcióhoz – bár egyelőre a Zack Snyder-féle iskolához húz, amiből azért remélhetően továbblép előbb-utóbb. Ebből a filmből mindenesetre kihozta azt, amit a forgatókönyv érdemelt, kicsit még többet is.

A holnap háborúja eleje jobb filmet ígér annál, mint ami végül lesz: egy új ötletek nélküli, harsány támadás az érzékszervek ellen, amiben a számítógépes grafika az igazi főhős. A vasárnapi ebéd utáni kajakómában egyszer meg lehet nézni, de amúgy vesztésre ítélt háborút vív az ember figyelméért és azért, hogy holnap még bárki emlékezzen rá.