2022. május 13. – 12:24
Bevallom, sosem voltam óriási rajongója a My Chemical Romance-nek, de amikor a zenekar 2019-ben bejelentette, hogy a 2013-as feloszlása után újra összeáll, azért én is felkaptam a fejem. Arra meg aztán pláne, amikor 2020 januárjában kiderült, hogy jönnek a Volt fesztiválra is, és bár ebből aztán persze nem lett semmi, tavaly decemberben kiderült, hogy mégis jönnek majd ide, csak Sopron helyett a Budapest Parkba. Szűk egy hónappal a koncert előtt pedig egészen valószerűtlenül, nyolc év után egy új szám is befutott a zenekartól, The Foundations of Decay címmel.
Ez tényleg legalább annyira szürreális, mint maga a tény, hogy a zenekar újra összeállt, a soha el nem készült ötödik albumra tervezett, végül 2014-ben kiadott Fake Your Death-re ugyanis még Gerard Way, az együttes frontembere is úgy hivatkozott annak idején, hogy ez a My Chemical Romance utolsó száma. Way akkor azt mondta, hogy ez a tagok együttműködésének kiteljesedése, egyfajta dicshimnusz a zenekar halálához, ami a szövegből is jól érződik. Most úgy néz ki, hogy a halál után tényleg itt a feltámadás, de
miután a nemrég kiadott Yu-Gi-Oh! Master Duel hirtelen nagyon sikeres lett, amúgy is meg voltunk már győződve arról, hogy újra 2006 van, szóval ebben nincs is semmi meglepő.
Az új szám egyébként legalább annyira grandiózus, mint a zenekar legnagyobb pop-punk himnuszai, de érzésre jóval sötétebb, és ha nem is sokkal, de talán keményebb is, mint amit megszokhattak a rajongók a zenekartól. Nekem valamiért az Underoathot idézte az egész, főleg a szám fele után beköszönő breakdown, de persze ilyesmit már a My Chemical Romance is csinált. Többek közt a 2002-es debütáló lemezén, amit simán lehet klasszikus, nyers post-hardcore-nak nevezni.
Nem ez egyébként az egyetlen érdekes újdonság, amit hallgatni lehet ma, a szokásos pénteki megjelenések között most van jó pár izgalmas lemez. Új albummal jelentkezett többek közt Kendrick Lamar és a Florence + The Machine is, de a teljesség igény nélkül van új The Black Keys, új Faust (ami amúgy elég jó is) és új Primitive Man is.