Michael Jacksonról készít életrajzi filmet a Bohém rapszódia producere

2022. február 8. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Michael Jacksonról készít életrajzi filmet a Bohém rapszódia producere, Graham King. A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort jegyző John Logan írja, a film rendezőjét és szereposztását viszont még nem hozták nyilvánosságra, írja az MTI a Lionsgate stúdió közleménye alapján.

A Bohém rapszódia azért is érdekes pont, mert énekesének, Freddie Mercurynak és Michael Jacksonnak egyébként volt egy közös száma, aminek kulisszatitkairól ebben az Észkombájn-cikkben olvashat részletesen.

A most készülő Michael című produkció „az összetett személyiség mély ábrázolására törekszik, hogy bemutassa, hogyan vált belőle a pop királya” – olvasható a közleményben. A filmben legfontosabb fellépéseit, előadóművészetének alkotói fázisait és személyes életét is a nézők elé tárják. A producerek között szerepel King mellett John Branca és John McClain is, akik Michael Jackson hagyatékának gondozói.

Branca és McClain irányítása alatt a Jackson-hagyaték az elmúlt 11 évben 2,5 milliárd dollár bevételt hozott, és 2009-es halála óta Jackson minden évben a legjobban kereső elhunyt híresség maradt. Michael Jackson 50 éves korában egy propofol nevű klinikai anesztetikum túladagolása miatt halt meg.

Bár ennek már több mint tíz éve, Jackson élete iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, nemrég mutatták be az MJ: The Musical című darabot a Broadwayn.

Az HBO 2019-ben bemutatott dokumentumfilmje, a Leaving Neverland újra felelevenítette a sztárral szemben felmerült gyermekmolesztálási vádakat, amelyek alól 2005-ben felmentették. A megrázó dokumentumfilmben ketten is beszéltek arról, hogy gyermek- vagy kamaszkorukban vendégeskedtek az énekes Santa Barbara közelében lévő birtokán, ahol a sztár szexuálisan közeledett hozzájuk.

A sztár hagyatékát kezelő szervezet 2020-ban 100 millió dollár kártérítést követelt a mozicsatornától a néhai énekes jó hírnevének megsértéséért,

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!