Kipróbáltuk az idei karácsonyi söröket: édes tésztás furkósbot, aszús hordók, rezsicsökkentés és kőolaj

A karácsonyi szezonra az utóbbi években már rendre rákészülnek a kisüzemi sörfőzdék is, és ilyenkor kerülnek elő az olyan sörök, amikbe bele-belekortyolva az ember nem tudja, hogy ordítson, vagy mostantól csak ezt inná desszert helyett az összes étkezés után. Hogy van-e átmenet a kettő között, azt próbáltuk megfejteni a hazai főzdék szezonális ajánlatát végigkóstolva. Akadtak meglepetések.

Meggyes-mákos, de mégsem annyira karácsonyi

Szent András Sörfőzde – Esthajnal (balti porter, 7%)

A békésszentandrási Szent András sörfőzde a hazai kraftsörös vonalon már veteránnak számít, van pár jól bejáratott, minőségi tételük, és közben azért megy a kísérletezgetés is időről időre, például karácsonyi sörökkel. Idén egy meggyes-mákos sötét sörrel (balti porter) támadtak az ünnepekre, olyannyira, hogy az üvegen palackba zárt karácsonyi élményt ígérnek.

Mákíz, hát persze – gondoltam, szóval főleg az érdekelt, hogy a mákot mennyire lehet majd érezni, mert bármennyire is izgi az ötlet, sörben visszaadni nem olyan egyszerű dolog. És ezen nálam kapásból el is hasal: az elejétől a végéig a meggyíz dominál, felidézve a klasszikus bonbonmeggyek világát, a mák épphogy felsejlik egy tizedmásodpercre, de lehet, hogy csak odaképzeltem, annyira akartam érezni. A fene tudja amúgy, mennyire karácsonyi sör ez, nekem annyira uralta a meggy, hogy egy augusztusi estén is simán szürcsölgetném – mindezektől függetlenül korrekt sör, csak a karácsonyi plecsnit nem feltétlen nyomnám rá. (lovas)

Legjobban ezt vártam, mert felnőtt életem egyik óriási pálfordulása volt, hogy a diós bejglit magam mögött hagytam, és now mákos bejgli is my best friend. Ha ezt az élményt sikerül palackozni, akkor elismerésem mindenkinek. Az elismerésem elmaradt, mert a mákot alig lehetett érezni benne, már ha lehetett egyáltalán. Bezzeg a meggyet, ami akkora lökettel érkezett meg a szentandrási sörbe, mintha öklömnyi szemeket préseltek volna szét a nyelvemen. Különösebb ünnepi hangulatom nem is lett tőle, annak ellenére, hogy a címke „a palackba zárt karácsonyt” ígérte, inkább olyan nyár végi, langyos estés, enyhe csalódást keltő naplemente, amikor minden édesség elfogyott otthon, és muszáj megbontani a konyakmeggyet. (klág)

A mákból szinte semmit nem éreztem, ami nagy kár, mert ezt vártam a legjobban. Mák nem volt, meggyíz annál inkább, abból is a kicsit olcsóbb bonbonmeggyes fajta. Amúgy nem rossz, simán innám máskor, ha nem ígért volna fűt-fát-mákot a címke, szerintem még jobban ízlett volna, de őszintén szólva semmi ünnepélyes nincs benne. (németh)

Ezt innám, ha a karácsonyi vacsoránál előkerül az aktuálpolitika

Mad Scientist x Bereta – Taking care of business (imperial stout, 9,2%)

A hazai kraftsörös szcéna egyik legnépszerűbb főzdéje, a Mad Scientist a román Beretával állt össze, hogy összedobjon egy ünnepi imperial stoutot, ami jellemzően egy erősebb sötét sör – itt ez abszolút megállja a helyét, mert a 9,2% jelölés szinte villog a dobozon. Ott van mellette a cozonac szó is, ez a románok babkája, jellemzően mákos, diós vagy kakaós tölteléket szokott kapni, a sörben hozzávalóként pedig a narancshéj, a citromhéj és a vanília igyekezett fokozni az ünnepi feelinget.

Brutális illatbomba robban az arcomba, amikor a dobozt kibontom, aztán belekóstolva már valami olyasmi ízélmény fogad, mintha végigkóstolnám a nagyi sütikkel megrakott karácsonyi asztalát, csak idén a nagyi csavart egyet a menün, és önmaga szórakoztatása végett összeturmixolta az összes sütit egy sűrű masszává. Nem annyira masszív az íze, mint az illata, és azért egyből érezni azt is, hogy egy 9,2%-os darab, fél doboz már meg is üti az embert, szóval jellemzően akkor kezdeném szürcsölni, amikor a családi karácsonyi összejövetelnél a rokonok összevesznek a rezsicsökkentésen és Brüsszelen, én pedig a fotelemben egyre mélyebbre süppedve élvezem a műsort. (lovas)

Hipnotikus illat, mintha valaki lángoló gumiabroncsokat víz helyett egy dézsa karamellel szeretett volna eloltani. Érzésre pont visszahozza azt az életkort az emberben, amikor addig szagolgatott kellemetlen dolgokat, amíg imádni nem kezdte őket. Én nagyjából 15 másodperc alatt szerettem bele ebbe a parádés illatba, és ha valóban ilyen egy román sütemény illata, akkor ezt fogom sütni egész januárban. Az íze egy édes tésztából készült furkósbot erejével és lendületével csapott le rám, és hirtelen megértettem, hogy a Taking Care Of Business név az egész pontosan milyen üzletet is próbál lebonyolítani: addig agyabugyálni, amíg azt nem érezzük, hogy megettünk néhány rúd bejglit, de nem is szeletelve, hanem mint valami óriás sajtsnacket, elharapdálva. Bivalyerős, önmagában akkora élmény, mint végigenni a nagymama desszerttálját, émelyítő, de azt hiszem, hogy ez is volt a cél vele. Az íze? Főleg mazsola és nyers süteménytészta keveréke. (klág)

Az illata egészen brutális, a csokin-kakaón és az erős alkoholosságon kívül nem igazán tudok kihámozni belőle semmit. Az íze egy fokkal visszafogottabb az illatánál, de még így is nagyon tömény, elsőre a babka nevű tömény csokis kalács jut eszembe, aztán később kicsit előbújnak a fűszeresebb jegyek. Igazi karácsony.rar, az alkohol azért eléggé kilóg belőle, kicsit olyan érzésem van, mintha a karácsonyi vacsoránál a részeg nagybácsi véletlenül a sörömbe öntötte volna a csokilikőrt. Ha kellemes karácsonyi lezsibbadásra vágyunk némi cukorsokkal, tökéletes választás! (németh)

Ha valaki a trópusokon akar karácsonyozni

Monyo x Bevog – Mellow waves (sour ale, 6,5%)

A sötét sörök tengere mellett akartunk valami lazább tételt is kóstolni, mert nem mindenki akar stoutmámorba süllyedni a karácsonyfa alatt, ezért mentünk rá a Monyo Brewing nemrég kijött savanyú, gyümölcsös sörére, a Mellow Wavesre, amit az osztrák Bevoggal együttműködve főztek le. Barack, mangó és passiógyümölcs, áll a dobozon, és ezzel el is árultunk kábé mindent.

Igazi vegyigyümi-érzés fogadja az embert illatban és ízben, de akik ittak már savanyú sört, azok nem is nagyon fognak meglepődni a kezdeti intenzitáson. Leírtam a nyári sörös cikkünkben, és most elmondom, hogy még mindig az a bajom ezzel a vonallal, hogy két-három kortyig izgalmas, ahogy rám tör a savanykás, gyümölcsös íz, utána viszont hamar elmúlik az izgalmi faktor, és egy fél pohár után már csak lötyögtetem a poharat, hátha valami csoda történik. Mindenesetre karácsony második napján, amikor már mindenen túl van az ember, jól tud csúszni az ilyesmi. (lovas)

Bírom a sour ale-eket, mindig óriási elánnal vetem bele magam egy-egy dobozba, aztán úgy öt korty után megunom az egészet, akármennyire finomak. A Monyo söre nem kifejezetten karácsonyi, de abszolút alkalmas arra, hogy két borzasztó zabálás között valamivel lemarjuk a zsírréteget a szánk belsejéről. A három gyümölcs és a súlyos savanyúság miatt azt gondolhatnánk, hogy ez is valami tinikori kutyulék, de kifejezetten jól esik a román sütis sör után, aminek az ütőzöngéjét még ez sem képes teljesen elnyomni. Finom, finom, de a felétől már innék valami mást. (klág)

Amióta az első sour ale-t megkóstoltam, hatalmas rajongója vagyok a savanyú söröknek, így ezzel is kicsit elfogult vagyok. Semmi különlegeset nem nyújt, de egy teljesen korrekt sour ale, érezhetően nagyon gyümölcsös, de azon túl, hogy hülye nevű déligyümölcsök, meg nem mondanám elsőre, hogy mi van benne a konkrétan. Van egy kis kellemes krémessége, a sour ale-ek szokásos savanyúkáposztás utóízével. Definíció szerint nem egy igazán karácsonyi darab, de azt hiszem, inkább ezt innám frissítőként a karácsony végtelen zsír-cukor-szénhidrát tengerén hánykolódva, mint az általában erre dedikált darabokat. (németh)

Végre valami, ami nincs túlgondolva

Horizont – Winter Joe (winter stout, 6,66%)

A Horizont főzdénél már egy ideje bejáratott darab a Morning Joe nevű stout, amit párszor már újragondoltak, most pedig kapott egy klasszikus karácsonyi verziót, a doboz szerint ment bele fahéj, gyömbér, szerecsendió, kakaóbab, narancs és csillagánizs is, szóval valamiféle bizarr forralt boros, karácsonyi sütis keverékre számítana az ember ez alapján.

A dobozon olvasható összetevők alapján nem sok jót vártam, pláne, hogy az illatán azonnal átütött az ánizs, amivel engem ki lehet kergetni a világból, sörben meg főleg perverznek gondolnám. Na de a kőolajra emlékeztető megjelenés mellé totál kellemes, csúszós, selymes íz fogad, nincs túltolva semmi, és miközben kortyolgatom, folyamatosan a kakaós palacsinta jut eszembe, de abból is egy egész tálnyi, aminek késsel-villával esek neki egy négyfogásos karácsonyi vacsora lezárásaként. Abszolút karácsonyi, könnyen értelmezhető, jól sikerült darab. (lovas)

Ez az a pillanat, amikor muszáj elmondani, hogy már három sörön vagyunk túl, úgyhogy a jegyzeteim kezdtek szétesni, és olyanokat írtam le, hogy olyan illata van, mint „egy taxiülés, egy olyan taxissal, aki ízesített szivarokat szív, melyik hídon menjünk uram, hát lehetőleg a garatomon át”. A Horizont telepakolta mindenféle téli fűszerrel a sörét, van ebben szerecsendió, fahéj, narancs, sőt, még kakaó is, amit én úgy foglaltam össze a Telex konyhájában, hogy „a kovászos bejgli belepottyant az olajhordóba”. Ez egy nagyon szemét mondat egy egyébként nagyon finom sörről, a felhozatalból az egyetlenről, ami képes volt tényleg azt az érzést hozni, amire vágytam az egész teszt alatt: téli, ünnepi, akár karácsonyi is, de nem elcsépelt, hanem egyszerűen finom. Totális siker az egész, főleg azért, mert eljuttatott ahhoz a gondolathoz is valami miatt, hogy „beleülsz a télapó ölébe, de nincsen rajta nadrág”. Elképzelni nem tudom, mit érthettem ez alatt. (klág)

Először beleszagolva olyan, mintha egy iszonyatosan tömény, csak úgy simán karácsonyillatú légfrissítőt szagolgatnék belülről, kicsit félve is kortyolok bele először, de aztán meglepetésemre az íze nagyságrendekkel visszafogottabb, ami kifejezetten jól áll neki. Az ízében nem tolakodnak a fűszerek, inkább csak úgy előkúsznak a háttérből, az egész mégis kifejezetten karácsonyi. Az elborult sötét sörök korában egy nem túltolt, egyértelmű darab, csak ajánlani tudom. (németh)

Ehhez mi már kevesek vagyunk

Monyo – Kings & Queens (imperial flanders red ale, 13,7%)

A végére hagytuk az árban és alkoholszázalékban is legsúlyosabb tételt, amivel lehet villogni karácsonykor, ha valami nagyon különlegest akarunk bedobni az ünnepekre. Bár ha valaki bedob ezzel egy egész üveggel, ott vége is lesz az estéjének. A Queens and Kings egy flamand vörös ale, amit két évig érleltek aszúhordóban és aszútörkölyön, és egy markáns, 13,6 százalékos cucc lett a végeredmény. Nemcsak bonyolultan hangzik, hanem bonyolult is, mi sem biztos, hogy megértettük, sőt.

Rögtön egy gyéren megvilágított borospincébe teleportál, mert ahogy beleszagolok, masszív pinceszag üt meg, és már az első kortynál érzem, hogy ez szőnyegbombázás lesz az agynak, szóval jó lenne lassítani, de nem engedi, mert közben kellemesen, gyengén savas az egész, és itatja magát. Hiába 13 százalékos, nem érezni annyira, hogy szeszes, és annyi minden történik egyszerre ízfronton, hogy nehéz követni a dolgokat, vagy legalábbis helyretenni őket. Úgyhogy inkább csak hátradőltem és kortyolgattam bambán. Abszolút nem sörként gondoltam rá, bár az is garantálható, hogy nem mindenkinek fog bejönni. (lovas)

Bontás után beleszagolva az az érzésünk támadhat, mintha egy ötszáz éves palackot nyitottunk volna ki, árad belőle a doh, a moha a várkastély oldalán, a rozsdás páncélok, ahogy sorakoznak a trónszoba mellett. Olyan szaga van, mint a királyi udvarnak, amikor már az ötödik kardnyelő képtelen szórakoztatni őfelségét, miközben a támadó hordák már hatolnak be az uradalomba. Az egész mérhetetlenül dekadens, arra jutunk a kóstolásnál, hogy ehhez nem teszt kell, hanem szimpózium: az aszúshordótól ódon, a sörtől fanyar, a kettő pedig olyan komplex keveréket alkot, amihez nem újságíró kell, hanem kutatóorvos. Vagy legalább olyasvalaki, aki nem ivott előtte meg négy másik sört. A legerősebbet hagytuk a végére, ezzel nagyon csínján kell bánni, mert úgy fejbe vert, hogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy nekem azonnal sajtburgert kell ennem. (klág)

Ezzel a darabbal kapcsolatban az első gondolatom az volt, hogy én túl kevés vagyok ahhoz, hogy erről bármit is leírjak. Az illata maga a középkor, kicsit dohos, mély pinceszag, az íze iszonyú komplex, pont kellően savas, nagyon kissé édes, kicsit olajos, talán a nagyon hordós kaliforniai chardonnay-k jutnak róla eszembe, de annyi mindent érzek egyszerre, nem, egyszerűen nem tudom teljesen szétszálazni az ízeket. Az szinte hihetetlennek tűnik, hogy majdnem 14 százalékos, egyáltalán nem lóg ki belőle az alkohol. Hogy pontosan miért, azt nehéz leírni, szenzációs, és felejthetetlen darab. Ez tényleg egy ÜNNEPÉLYES ital, csupa nagybetűvel. (németh)