2021. november 20. – 23:04
Én őszintén megpróbáltam szeretni a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Editiont. Mindig is taszított a jelenség, amikor a neten egy terméket kizárólag a hibáival azonosítanak, és a közutálat aktuális tárgyát 0 és 1 pontokra húzzák le a felhasználói értékeléseknél. A GTA: TT – TDE-vel (édes istenem, ez még rövidítve is hosszú) most pontosan ez történt, akárcsak tavaly a Warcraft III: Reforgeddal vagy a Cyberpunk 2077-tel. Én ilyenkor befeszülök, és megpróbálok csak azért is jól szórakozni.
Ez néha sikerül is, a Warcraft III új verziójának és a Cyberpunk 2077-nek is bőven voltak erényei a jogos kritikák mellett, és messze nem voltak annyira rosszak, mint az olyan, tényleg csak elégtelenre értékelhető játékok, mint a Life of Black Tiger vagy akár az idei eFootball 2022. De azt hiába is tagadnám, hogy a premierjük óta nem vettem elő ezeket a játékokat. És ez lesz a sorsa a GTA-trilógia új verziójának is. Hiába voltak vele kellemes perceim, ennek a süllyesztőben a helye. A nulla közeli értékelési átlagokat ebben az esetben sem lehet komolyan venni, de ezek a számok ilyenkor amúgy is inkább jelzések a játékosoktól: azt mutatják, hogy nagyon dühösek. És a felújított GTA esetében erre meg is van az okuk. Ez a félresikerült kísérlet azt mutatta meg, hogyan nem szabad kiadni egy felújított játékot.
Mobilról csúcskonzolra
A videójáték-ipar nagy cégei mindig is szerették kerülni az üzleti kockázatot. Ha egy játék jól teljesített, borítékolható volt a második, harmadik, sokadik rész, hosszabb idő után esetleg egy reboot. Az elmúlt bő egy évtizedben a biztonsági játék újabb trendje volt a felújítások, újrakiadások dömpingje. Ezek néha jól sülnek el, néha nem, de az utóbbi években a selejtek aránya valahogy egyre több lett, és egyre többször merül fel a kérdés, hogy mikor érdemes egyáltalán felvarrni egy régi játék ráncait. Szerintem két esetben: vagy akkor, ha a végeredmény egy korábbinál lényegesen jobb vizuális ÉS felhasználói élményt ad, vagy akkor, ha az új verzió gyűjteményes formába foglal minden korábbi folytatást, dlc-t, letölthető bónuszt. Jól sikerült felújításokat már a kilencvenes évek elejétől kezdve lehet sorolni (amikor a Sierra VGA-grafikával is kiadta pár korábbi EGÁ-s kalandjátékát), a közelmúltból egy emlékezetes szépségdíjas átirat volt a Shadow of the Colossus, a játékmenet modernizálására pedig jó példa az Age of Empires Definitive Edition, amiben az igazi mutatvány nem is a szebb grafika volt, hanem az, hogy igazodott a széles kijelzőkhöz, és sokkal több egység látszott egyszerre, mint az eredetiben.
A GTA: The Trilogy – The Definitive Editionnel az a fő gond, hogy nem igazán indokolja meg, miért van szükség ebben a formában a létezésére. Mind külalak, mind felhasználói élmény terén komoly hiányosságokat mutat, „definitívségét” pedig már azzal ki lehet kezdeni, hogy szerzői jogi okok miatt az eredeti trilógiában hallott jó néhány dal nem került be az újba (pedig az autórádión szörfölgetés meghatározó élmény ezekben a játékokban). És nyilván só a sebben, hogy mindez éppen a GTA III-mal, a GTA: Vice Cityvel és a GTA: San Andreasszal történt meg, vagyis a Rockstar Games legendás bűnözőszimulátoraival, amik tényleg alapművek a játékiparban, a nyílt világú játékmenet úttörői, állandó hivatkozási alapjai, örök kedvencei. (Pár hete volt a GTA III premierjének huszadik évfordulója, akkor lelkendeztem hosszabban a trilógiáról.)
Valószínűleg a Rockstar azzal a döntéssel meg is pecsételte az új kiadvány sorsát, hogy a Grove Street Gamest bízta meg a készítésével. A floridai stúdió hozta össze korábban a három játék mobilos átiratait, és most ezeket alapul véve estek neki a trilógia pécés-konzolos felújításának. Ezzel az első gond az, hogy a mobilverziók messze elmaradtak a PlayStation 2-korszakban készült eredeti játékoktól (eleve mobilon GTA-zni olyasmi, mint a szadomazo szex, csak a szex nélkül). Ezeket a mobilverziókat kiindulási alapnak tekinteni ahhoz, hogy a három ikonból új verziók készüljenek hatféle platformra, miközben amúgy a Rockstarnak van egy bevált konzolos/pécés GTA-technológiája, amivel összehoztak már két szupersikeres GTA-t és két Red Dead Redemptiönt – szóval egy ilyen döntésben kódolva van egy katasztrofális karambol lehetősége. A kegyelemdöfés pedig az lehetett, hogy valószínűleg túl kevés embert állítottak a projektre (a Grove Street Games kis stúdió, pláne a Rockstarhoz képest), és túl sok teret engedtek az olyan megoldásoknak, mint a grafikát csicsázó, hellyel-közzel működő, de amúgy lelketlen algoritmusok.
A döntés kizárólag üzleti szempontból érthető. Mindenképpen technológiát kellett váltani, mert az eredeti trilógia az ezredforduló környékén népszerű RenderWare grafikus motort licencelte, ami mára elavult. A Rockstar saját motorjára, a RAGE-re átírni mindhárom klasszikust sokszor annyi pénzt és erőforrást kötött volna le, mint amennyire a mobilverziók Unreal Engine 4-re történő átgányolásához volt szükség. De könyörgöm, ez a GTA, ez a Rockstar! A világ egyik legjobb játéksorozata a világ egyik legsikeresebb stúdiójától! És a cső végén ez egy 60 dolláros termék! Hát hogy a gépzsíros kardántengelybe ne lennének a játékosnak elvárásai!
Szívatóval indul
Bár platformonként és részenként változó valamennyire az élmény, azzal a véleményemmel valószínűleg a többséghez tartozom, hogy a felújított trilógia mindhárom része méltatlan a Rockstarhoz és az elődökhöz. Én PS5-ön teszteltem a Definitive Editiont, és a jelenlegi legerősebb konzolgeneráción is voltak érdekes élményeim. A net félistenként tisztelt pixelkovácsai, a Digital Foundry csapata kimérte, hogy pontosan hol mennyi a képfrissítés, és hát sok helyen nem annyi, mint kellene. Alapesetben 30 fps-t garantáló üzemmódban indul a játék, de be lehet kapcsolni új konzolokon egy 60 fps-es módot is, de ez a mostani csúcskonzolokon sem működik stabilan. Őszintén megmondom, én erre az egész fps-mizériára kevésbé vagyok érzékeny, szóval ezen gyorsan túltettem magam (két esetet leszámítva, amikor két akciósabb résznél megreccent a játék, és érezhetően 30 fps alá ment), inkább az volt furcsa, hogy látványra mennyire hasonló a két mód, szinte semmi nem tűnt el a névleges 60 fps-re kapcsolva. (Más kérdés, hogy a gyengébb hardverű Switchen állítólag sokkal komolyabb fps-gondok is akadnak.)
A felújított grafika legjobb esetben is felemás érzést hagy az emberben. A hátterek, passzív pályaelemek és az autók többnyire jól sikerültek, és összességében jó ránézni Liberty Cityre, Vice Cityre és San Andreasra. Az emberekről már nem mondható el ez. A GTA III idején szerényebb, szögletesebb grafikából kellett megkapó figurákat kihozni, és a grafikusok érezhetően küzdöttek is azzal, hogy a korlátok ellenére karakteres legyen a végeredmény. A Definitive Editionben már szépen lekerekített mindenki, de hiányzik az egységes művészi koncepció, mert a legtöbb karakter olyan, mintha nyersen jött volna ki egy felskálázó AI-ból. Az emberek egy része aránytalan anatómiájú, animációjuk néhol természetellenes, mintha még szokniuk kellene az új testet. Arcuk helyenként vásári lufira vagy gyurmafigurára emlékeztet, egyiküknél annyira rossz volt a helyzet, hogy eszembe jutott Pető Iván maszkja az Uborkából.
Az effekteknél is vegyes az összkép: az új fényhatások kétségtelenül megszépítik mindhárom játékot, ugyanakkor zártabb helyeken túl sötét minden (ami különösen cinkes, ha fekete gengszterekkel hupákolunk). Az eredeti részek védjegyének tekinthető, az akcióknál a kép szélét kicsit elhomályosító motion blur effektet teljesen hanyagolták, amitől sterilebb lett minden. Cserébe megkaptuk minden idők legbénább esőeffektjét, amitől alig látni a pályát; a sűrű fehér cseppekben hulló lé inkább tűnik tejnek, mint víznek. Boldogok a sajtkészítők, de nem a játékosok.
És igen, van még egy csomó grafikai hiba, furcsaság, minden igaz, amit a YouTube-on látni erről. De őszintén szólva ezek nagy része egyáltalán nem zavar bele a játékélménybe. Valóban feltűnő, hogy nincs köd sehol, ha felmászunk a legmagasabb felhőkarcolóra, és tényleg egy félkész terepasztalnak tűnik a város onnan, ha elkezdünk körbenézni távcsővel – de a játék nem a felhőkarcolóról nézegetve zajlik, hanem utcaszinten. Hasonló módon valóban tényleg akad számos béna textúra, amit ki lehet pécézni egy Twitter-posztban, de ezeknek azért elenyésző az arányuk. És amikor belemelegszünk a játékba, ezek helyett inkább az tűnhet fel, mennyivel jobb a térérzet és szebb a környék, mint 20, 19 vagy 17 éve. Vagy hogy mennyire simább az irányítás.
Aztán megjönnek a bugok.
Grand Theft, indeed
Mert sajnos sok programhiba keseríti meg a játékot. Az autók és emberek viselkedése néha egészen hektikus: amikor az AI csuklik egyet, kiszámíthatatlan dolgok történnek. Nekem előfordult, hogy egy álmos autókázás közben hirtelen minden ok nélkül szétspriccelt előlem mindenki, de az is, hogy kérdés nélkül szitává lőttek a rendőrök, amikor olyan helyre mentem, ahova a sztori szerint még nem kellett volna.
Került pár új funkció is a játékba, a fegyverválasztó tárcsa például elég hasznos, a GPS-ről nem is beszélve, de utóbbi már nem működik tökéletesen, ha a legrövidebb utat kell kiszámolni. A beharangozott célzássegítő újítást pedig be se kapcsoljuk, mert boldog-boldogtalant célpontnak tekint. Talán nem meglepő, de néhány régi bug is visszaköszön (köztük elég viccesek is), de ezekre azért könnyen lehet legyinteni. Nem így a kifagyásokra: amikor a Vice City a legelső küldetés előtt leállt és kidobott a PS5 főmenübe, előjött a Cyberpunk 2077-ben szerzett poszttraumás stressz szindrómám. Aztán még volt pár fagyásom mindhárom játékban, sőt a San Andreasban üzembiztosan elő tudtam hozni egyet: egy lezárt híd alatt átúsztam, kimásztam a túloldalon, és már el is szállt az egész. Többször kipróbáltam, mindig nagyjából ugyanott dobott ki a játék. Jó, hát az ember ne akarjon lezárt hidakat kikerülni, de ha valahol, a nyílt világú GTA-kban a játékosok mindig fogják feszegetni a kereteket, és erre fel kell készülniük az alkotóknak.
Szóval annyi a baj a GTA: The Trilogy – The Definitive Editionnel, hogy az együtt már túl sok. Külön-külön még meg lehetne bocsátani a gondokat, de együtt folyton belerondítanak a játékélménybe. Mert amikor végre elmélyülnénk valamelyik jól ismert GTA-ban, jön egy ocsmányul megrajzolt szereplő, vagy éppen húz valami furcsát az AI, elered a tejeső, kifagy a gép, és már ki is zökkenünk. Az egészről ordít, hogy több hónapnyi munka kellett volna neki, de még inkább valami biztosabb alap a mobilos portoknál. Lehet, hogy nem is kellett volna rögtön az egész trilógiát felújítani, csak a GTA III-at, de azt tisztességesen. A 2002-es Mafia – egy másik bűnözőszimulátor, amit sokan a szegény ember GTA-jának neveztek anno – tavaly megjelent, tényleg Definitive Editionje megmutatta, hogy lehetne ezt jól is csinálni.
A gyalázatot azzal tetézte a Rockstar, illetve gazdája, a Take-Two, hogy eltüntette a három játék korában elérhető verzióit, és a GTA-közösségben mindig aktív, házi kiegészítőket gyártó és megosztó moddereket is elkezdte fenyegetni. Jelenleg ha valaki legálisan szeretne az ikonikus trilógiával játszani, csak a Definitive Editionnel teheti meg, ami drága, ezer sebből vérzik, és szinte kizárólag olyan percekért érdemes kipróbálni, amiket az eredeti játékokban is át lehetett élni. Akkor végül is mi a létjogosultsága az egész felújításnak azon túl, hogy lesz egy szép szám a Take-Two következő negyedéves pénzügyi jelentésében? Semmi. Persze, hogy dühösek a rajongók.
Lehet, hogy valamennyire kikalapálja majd a Rockstar a játékot, volt már ilyesmire példa, amikor a GTA Online katasztrofális rajtot vett. De egyelőre az a helyzet, hogy a patinás cég a felújítással a saját örökségéből élt fel egy jó nagy darabot. A Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition jelenlegi formájában olyan, mint a krómfelnis, tetőszárnyas tuningverda, ami első blikkre jól néz ki, de belül rohad, van egy rakás rejtett hibája, és a haver haverja megpróbál átverni vele a lakótelep mögötti parkolóban. Olyan járgány, amit nagyon sokat kellene bütykölni még ahhoz, hogy átmenjen a műszakin.
Frissítés: A teszt megírása után, péntek este a Rockstar közleményt adott ki. A vállalat a kritikák hatására elnézést kért a felújítás minőségéért, és megígérte, hogy újra elérhetővé teszi a trilógia korábbi verzióit, amiket a Definitive Edition pécés vásárlói ingyen meg is kapnak.
