Az ABBA nemcsak egy sikertörténet, hanem egy tanulságos mese is a családról

Nem túlzás azt állítani, hogy a 20. század legsikeresebb, legismertebb, legnagyobb hatású európai zenekara a svéd ABBA. Ahhoz képest, hogy a zenekar aktív évei egy teljes évtizedet sem ölelnek fel, a formáció munkássága olyan hatást gyakorolt az általános popkultúrára, hogy az máig érezhető, legyen szó a kortárs popzenéről, musicalekről vagy divatról. Azonban csak nagyon kevés kifejezetten sikeres zenekart lehet felsorolni, amelynek tagjai máig élnek, de még dollármilliárdokért cserébe sem hajlandóak legalább egy rövid időre újra összeállni. Egészen eddig ez volt a helyzet az ABBA-val, amelynek mind a négy tagja bőven 70 fölött jár, ezért senki sem hitte már el, hogy bármilyen módon is visszatérhetnek. Aztán november 5-én megjelent a Voyage, az ABBA kilencedik albuma, amire újra összeálltak az egymást korábban évekig kerülő tagok, és ha már új zenét csináltak, még koncertezni is elindulnak. Csak nem ők, hanem a digitális másaik.

Az ABBA azért is nagyon különleges, mert bár csak a ‘70-es években és a ’80-as évek elején voltak aktívak, majd a '90-es években jelent meg nagy sikerű Gold válogatáslemez vagy a Mamma mia! musical tarolt, a 2000-es években kijött a Mamma mia!-film, majd a 2010-es években annak a folytatása. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az Erasure-től Madonnáig hány előadó fedezte fel magának újra az ABBA zenéjét. Az 1974-es eurovíziós győzelmük olyan magasra tette a lécet a nemzetközi dalversenyben, amit azóta sem sikerült megugrania egy nyertesnek sem.

Az ABBA nem csak kulturálisan volt meghatározó, hanem a zeneipar működésére is nagyon komoly hatással voltak. Ma már szinte hihetetlen, hogy 9 év alatt 100-nál is kevesebb koncertet adtak, miközben Covid-mentes időszakban egy zenekar ennek a másfélszeresét is lekoncertezi manapság egy évben. Azért cserébe, hogy nem turnézták körbe a világot minden évben, az ABBA mögött álló menedzsment (név szerint Stig Anderson) minden követ megmozgatott, hogy igazi globális szupersztárokká tegyék őket:

• ők voltak az első nem angolszász produkció, amelyik be tudott törni a brit, az amerikai vagy az ausztrál slágerlistákra.
• Az első között készítettek az ismert dalaikhoz francia vagy spanyol nyelvű változatokat.
• A videóklipjeiket promóciós termékként kezelték a kezdetektől fogva, hogy így juttassák el a zenekart olyan országokba is, ahol nem lépnek fel.
• A két dalszerző, Björn Ulvaeus és Benny Andersson egészen korán ráfordult a musicalekre, és már akkor gyerekmatinét csinált az ABBA zenéjéből Franciaországban, amikor még nem volt trend popzenéből musicaleket csinálni.

Elmond mindent, hogy ha a lemezeladásokat nézzük, csak három sikeresebb előadót lehet mondani a történelem során: a Beatlest, Michael Jacksont és Elvis Presley-t.

A két exfeleség és a két exférj

Az ABBA sikerét nagyon sok tényezővel lehet magyarázni, de a végén nyilván oda érdemes mindig kilyukadni, hogy rettenetesen kevés olyan előadót lehet mondani, akinek annyi korszakos slágere lenne, mint az ABBA-nak. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy Andersson és Ulveaus remek dalszerzők, Anni-Frid Lyngstad és Agnetha Fältskog pedig kiemelkedően jó énekesek és előadók, de a sikerhez kellett a tagok közti különleges kapcsolat is. Ugyanis a két férfi és a két nő civilben házasok is voltak, amire máig nincs példa a szórakoztatóiparban.

A zenekar mítoszát is csak erősítette, hogy ha valaki az ABBA-ra gondolt, akkor alapvetően két szimpatikus svéd házaspárt látott, akik kizárólag jól akarták magukat érezni, és nem túl bonyolult, de annál felemelőbb szövegű dalokat írni. Ez a részlet azért is nagyon fontos a zenekar esetében, mert rámutat arra, miért távolodtak annyira el egymástól a tagok az ABBA nem hivatalos feloszlása után.

Valamennyire az ABBA óriási sikere és későbbi kvázi feloszlása (azért csak kvázi, mert hivatalosan sosem oszlottak fel) is amiatt történt, hogy a négy tagnak jóval szorosabb kapcsolata volt annál, mint hogy egy zenei produkcióhoz tartoznak. Agnetha és Björn, illetve Benny és Anni-Frid már egy-egy párt alkottak, amikor összerakták az ABBA-t, majd mindkét páros össze is házasodott sőt, Agnethának és Björnnek két gyereke is született. A házasságuk történetét végigkísérte a zenekaruk sikere, de végül mindkét párkapcsolat tönkrement, ami rövid időn belül a zenekar karrierjébe került.

Valószínűleg ezért is kellett 40 évet várni az ABBA visszatérésére, mert itt nemcsak egy régi csapatot kellett újra összehozni, hanem négy összetört, megtépázott szívet és két tönkrement házasságot.

A négyesből Agnetha szerepe volt leginkább érdekes a formációban. Az énekesnő egyértelműen a ‘70-es évek szexszimbóluma volt, de olyannyira, hogy az 1977-es ABBA-filmben központi szerepe van annak, hogy mindenki a fenekéről beszél. Egy ausztrál sajtótájékoztatón egy újságíró konkrétan nekiszegezi a kérdést, hogy mit gondol arról, hogy az ő fenekét tartják a legszexibbnek a világon, amire Agnetha ad egy közepesen frappáns választ, de láthatóan rettentően kényelmetlenül érezte magát a helyzetben. A filmben aztán több szereplő, sőt az utca embere is állandóan az énekesnő hátsójáról beszélt, ami a ’70-es években megfelelt a korszellemnek, de mai szemmel nézve brutálisan tárgyiasító és megalázó hozzáállás. Pláne úgy egyébként, hogy a két házas énekesnő a háttérben csak másodhegedűsök lehetett a férjei mellett.

Az ABBA diszkográfiája milliárdokat ér, közel 400 millió példányt adott el ABBA-lemezekből, és máig 40 millió napi hallgatója van a Spotifyon. Azonban sem Anni-Frid, sem Agnetha nincs feltüntetve szerzőként a dalokban (legalábbis a Discogs és Wikipédia szerint), így a busás haszonnal és óriási éves bevétellel járó szerzői jogdíjakból úgy tűnt, nekik hivatalosan egy peták sem jár. Ellentétben Stig Anderson menedzserrel, akit a legtöbb helyen harmadik szerzőként tüntettek fel, miközben sok esetben semmi köze nem volt a tényleges dalszerzéshez. Hogy a házastársi kapcsolat ellenére mennyire másodhegedűs szerepe volt a két énekesnőnek, az jelzi igazán jól, hogy, az ABBA elnevezés előtt egy rövid ideig Björn & Benny, Agnetha & Anni-Frid néven futottak, és értek el apróbb slágerlistás helyezést már az Egyesült Államokban is.

A People Need Love című számuk azonban végül más névvel jelent meg Amerikában. A kislemezen zenekarnévként a Björn & Benny (with Svenska Flicka) szerepelt, ami magyarul annyit jelent, hogy Björn és Benny (svéd lányokkal). Nyilvánvalóan csak spekulálni lehet, és ennyi évtized után is nehéz megállapítani, hogy pontosan milyen kreatív és pénzügyi dinamika működött a két házaspár között, de ezek az apró részletek azért árnyalják a képet.

Azt mindenesetre elég jól feldolgozta annak idején a világsajtó, amikor a két házaspár szétment. Bár Benny és Anni-Frid viszonylag későn házasodott össze, előtte évekig élt párkapcsolatban, vagyis tényleg az ABBA elejétől szinte a végéig két szerelmespár alkotta a formációt. Aztán először Agnetha és Björn vált el 1980-ban, majd egy évre rá Benny és Anni-Frid is. Még abban az évben kijött a Visitors című nagylemezük, ami mind megjelenésben, mind zeneileg drasztikusan eltért az addig megszokottaktól. Elég ránézni a borítóra, és szinte azonnal látszik, hogy az éveken át sülve-főve együtt ábrázolt négyes tagjai mind külön-külön szerepelnek a képen, és mindannyian másfelé néznek egy gyengén megvilágított, sötét, lehangoló szobában.

Ami nagyon érdekes, hogy a két válás ellenére a zenekar még egy ideig együtt maradt, bár később Agnetha többször is azt nyilatkozta, hogy ez kifejezetten nehezére esett. Még úgy is, hogy a svéd kultúrában sokkal jellemzőbb, hogy válás után jóban maradnak a pár tagjai, mint más országokban. Olyannyira együtt maradtak, hogy még megírták a Winner Takes It All című számot, az ABBA történetének egyik legnagyobb hatású dalát. Papíron ez egy tipikusan ABBA-s, nem túl bonyolult üzenetű dal arról, hogy a győztes visz mindent. Azonban már a '80-as években mindenki sejtette, hogy ennél több lehet a háttérben, és valójában Agnetha és Björn válását dolgozza fel a dal úgy, hogy nem teljesen tisztázott, ki is jött ki győztesen a kapcsolatból. Ahhoz pedig tényleg egészen különleges kapcsolat kell, hogy valakik nem sokkal a válásuk után egy világslágerben adják elő a saját magánéleti tragédiájukat.

Valószínűleg sosem tudjuk meg az igazságot, és lehet, nem is nagyon kell

– mesélte Csonka András az After Podcastben, aki saját bevallása szerint óriási rajongó, megvan minden lemeze bakeliten és CD-n, és már a jegyét is megvette a londoni digitális koncertre.

Egyébként, hogy az ABBA mennyire tudott működni bármilyen piacon, nem csak az angolszász országokban, igazán az jelzi jól, hogy a ‘70-es évek szocialista Magyarországán is érezhető volt körülöttük az őrület. Csonka András a 70-es években fiatalon megélte, milyen volt Magyarországról ABBA-t hallgatni.

1977-ben nem voltak még multiplexek. Mindig voltak a nagy filmek, és az egyik ilyen volt az ABBA-film. Talán két hónapig ment a Corvin moziban, de én legalább 30-szor láttam

– mesélte a műsorban. Azt is elmondja, ahogy a szocializmusban nem láttak esélyt arra, hogy egyszer ennek a rendszernek vége lesz, legalább annyira nem láttak arra semmi esélyt, hogy az ABBA egyszer majd újra összeáll. „Tök mindegy, mi történik és szól ezen a lemezen, de természetesen hozza azt a világot, amit az ABBA-tól várunk. Nyilván nem várjuk el tőlük, hogy technót játsszanak, hiszen hetvenes emberekről van szó. De mégis libabőrös érzés, hogy ez a két csaj együtt énekel, méghozzá tök jól” – mondja lelkesen Csonka.

A svéd Greta Garbo

Visszatérve a Winner Takes It All című dalhoz, a számot még a válásuk előtt, 1979-ben írták (vagyis még az utolsó előtti nagylemezen szerepel), és Björn később azt is elárulta, hogy soha életében nem írt még meg ilyen gyorsan dalszöveget, amiben az is közrejátszhatott, hogy a folyamat közben végig whiskyt ivott. Saját bevallása szerint annyira részeg volt, hogy egy óra alatt kész is volt a szöveggel. Aztán amikor megmutatta Agnethának a dalt, az énekesnő szemei könnybe lábadtak. Ő később egyébként több helyen is nyilatkozta, hogy a Winner Takes It All a kedvenc ABBA-száma, bár volt olyan interjú, ahol másik dalt említett.

Agnetha és Björn is máig tagadja, hogy a dal a válásukról szól vagy akár arról, hogy utána kihez került a gyerekeik felügyelete, de a közvélemény máig nem igazán akarja elhinni ezt. Nem is csoda, hiszen a dalhoz készült klipben a feltűnően szomorú, gondterhelt arcú Agnetha énekel a mosolygós, nevetgélős másik három tag között, és mintha egy olyan üzenete lenne a videónak, hogy ez az énekesnő búcsúja a társaságtól.

Azonban itt még mindig lehet azzal jönni, hogy mindenki azt képzel bele a dalokba és klipekbe, amit csak akar, de fontos információ az is, hogy a Björn és Agnetha válása idején a férfi már egy másik nővel kezdett kapcsolatot. De mindezek ellenére még egészen 1982-ig dolgoztak együtt és lehetett látni őket így négyesben. Az utolsó közös szereplésük is ebben az évben történt Noel Edmonds' Late Late Breakfast című műsorában. Az adás elérhető a YouTube-on, és azért is érdemes mindenkinek megnézni, hogy nyilvánvalóvá váljon, mennyire megromlott a kapcsolat a tagok között. És nem úgy, mint egy sértődékeny férfiakkal teli rockzenekar esetében, hanem láthatóan úgy, ahogy az elvált szülők viselkednek egymással.

Björn és Agnetha a kanapé két szélén ült, minél messzebb egymástól, a férfi testbeszédén pedig érezni, hogy igyekszik akkora távolságot tartani, amekkorát csak lehet. Közben Agnetha arról beszél, hogy az 1974-es euróvíziós győzelmük óta tapasztaltabb és okosabb lett, tehát ő „már nem csak egy szexi fenék”. Ez a mondat is jól rámutat arra, hogy Agnethának mekkora frusztrációt okozott az akkori sajtó folyamatos tárgyiasítása a külsejével kapcsolatban. Később a műsorvezető vissza-visszatér a „szexi fenék” témához, és Agnetha meg is kérdezi tőle, hogy tényleg szükséges-e erről beszélni. Később Benny és Anni-Frid is összeszólalkoznak, amikor az énekesnő elmondja, hogy a két férfi mennyire jó dalokat írt, mire Benny odaszúr, hogy ez az első alkalom, hogy a nő megdicséri a munkáját. Erre aztán Anni-Frid kicsit grimaszolva annyit reagál, hogy „persze, első alkalom”.

Az adásban végig tagadják, hogy az ABBA feloszlana, még úgy is, hogy az apropó egy válogatáslemez megjelenése volt, pedig eredetileg már bejelentették, hogy egy teljesen új stúdióalbumot készítenek. A kissé feszengős hangulatú interjú végén aztán még előadják a Thank You For the Music című slágerüket, és utána hosszú évekig nem látjuk őket többet együtt.

Björn és Benny a továbbiakban is együtt dolgozott különböző projekteken, ahogy a két énekesnő is a szólópályát választotta, de az hamar feltűnt a rajongóknak és a sajtónak, hogy a '80-as évek végére Agnetha mennyire visszavonult a nyilvánosság elől. Mára kiderült, hogy az énekesnő durván lámpalázas volt, sokszor félt a színpadon, tömeg- és tériszonyos volt, illetve azért sem szeretett sokat repülni, mert nem szerette volna sokáig magára hagyni a gyerekeit.

Visszavonultsága és elérhetetlensége miatt a svéd sajtó Greta Garbóhoz kezdte el hasonlítani, miközben a háttérben egy sor tragédia érte őt. Édesanyja öngyilkos lett, ami után nem sokkal az édesapja is meghalt. Később összejött egy holland férfival, aki két évvel a szakításuk után folyamatosan zaklatta, követte őt, olyannyira, hogy távoltartási végzést kellett kiadni ellene. A férfit ennek megszegése miatt egy időre ki is tiltották Svédországból, de a tiltás lejárása után újra látták Agnetha lakhelyének közelében. Egyöntetű vélemények szerint az ő távolságtartása és visszavonultsága volt annak az oka, hogy az ABBA annak ellenére sem tért vissza semmilyen módon, hogy egy brit–amerikai konzorcium 1 milliárd dollárt ajánlott nekik 2000-ben azért, hogy visszatérjenek 100 koncerttel, egy filmmel és egy albummal.

Visszatérés 70 fölött

2016-ban aztán megtört a jég, és miután évekig kerülték egymást a tagok, mind a négyen megjelentek a Mamma Mia: The Party nevű svéd eseményen, majd nem sokkal később bejelentették, hogy új zenéken és egy digitális projekten dolgoznak, amelynek részeként nem ők, hanem a számítógéppel (pontosabban George Lucas alapította Disney-stúdió által) készített avatárjaik adják elő a dalaikat. Azóta eltelt pár év, majd egészen 2021. november 5-ig kellett várni, hogy megjelenjen egy új nagylemez, illetve kiderüljön, mi is ez a digitális koncertélmény, amit kitaláltak a már bőven 70 fölött járó tagok.

A nagy hírverés közepette Björn és Benny egyedül a Guardiannek adott interjút, ebből pedig kiderült egy csomó érdekes részlet:

• bár a szerzőknél tényleg nincsenek feltüntetve az énekesnők, de ők így négyen még az elején alapítottak egy kis céget, ahová az összes bevételük ment, majd a pénzt egyenlően szétosztották egymás között, aztán pár évvel később eladták a céget.
• Anni-Frid és Agnetha csak úgy vállalták a visszatérést, ha nem kell a sajtó rendelkezésére állniuk kötelezően.
• Az új albumot mindenféle kortárs trendek figyelembevétele nélkül írták meg.
• A legendás egymilliárd dolláros ajánlatról hallottak, de sosem látták leírva egy papírra.
• Kiderült, hogy a háttérben kifejezetten jó, baráti kapcsolatban maradtak egymással mind a négyen.

A digitális projektről azóta kiderült, hogy a hollywoodi stúdió a jól ismert és nem túl népszerű hologramtechnika helyett úgynevezett „abbatárokat” készít a négy zenészből, akik úgy néznek ki és úgy is mozognak, mint a '70-es években, de fizikailag nem lesznek ott a színpadon. Ellentétben egy 10 fős zenekarral (amelynek tagja a Klaxonsból ismert James Righton is), amely élőben játssza a számokat. Külön építettek egy 3000 férőhelyes koncerthelyszínt a digitális show-nak, amit 2022 májusától lehet látogatni a londoni Queen Elizabeth Olympic Parkban. Hogy mennyire komoly projektről van szó, jól jelzi, hogy az abbatárokon 800 animátor dolgozott a világ minden pontjáról. Arról viszont még nem beszéltünk, hogy egyáltalán milyen lett a nagy visszatérő album, a Voyage.

Abban Björn Ulvaeusnak igaza lehet, hogy nem vették figyelembe a trendeket, mert a Voyage-nek tényleg semmi köze ahhoz, ami a popzene a 2020-as években. Amíg az ABBA idején a rock, a glam vagy a disco dominált, addig ma már az újhullámos hiphop dominálja a mainstreamet, és már az olyan, erősen ABBA-hatású énekesnőknek sincs akkora hatásuk, mint Madonna vagy Kylie Minogue. Az album nyitószáma, az I Have Faith In You is egy lassabb, musicalesebb balladisztikus opusz, amit hallva azonnal észreveszi az ember, mennyit öregedett a két énekesnő hangja, de ettől még ugyanúgy tudnak énekelni.

Az ABBA-t nagy divat volt utálni az évtizedek során, aki viszont egy kicsit is átlátott a giccsen, az egyszerű szövegeken és a mindent átható pozitivitáson, biztosan észrevette, mennyire úttörő hangzása volt a zenekarnak. Főleg a késői lemezeken érezni, hogy mennyit kísérleteztek a szintetizátorok hangjával és az elektronikával, és ez nagyon meg is látszik a When You Danced With Me-n. Ez egyszerre egy kedves kis angolszász folkszám, aminek a fő dallamára néhol rátettek egy kicsit kozmikus torzítást. Az ezt követő Little Things akár egy kedves kis karácsonyi dalocska is lehetne, míg a Don't Shut Me Down megidézi némileg az ABBA lendületesebb időszakát, csak valamivel kevesebb lendülettel, old school szaxofonhangzással és vonósokkal.

Ezt a vonalat követi a Just A Notion is, amely még inkább a korai lemezek hangulatára hajaz, és talán itt érezni leginkább azt az énekhangzást, ami annyira bombasztikussá tette Anni-Frid és Agnetha párosát éveken át. Az I Can Be That Woman aztán megint visszatér a lassabb, elmúlást idéző dallamokhoz és a countrys gitárcsilingeléshez, hogy aztán megérkezzünk a lemez talán legjobb dalához, a Keep An Eye on Danhez. Ez az a dal, ami talán a legmodernebb az összes közül a kis basszusszintivel, vartyogó elektronikával és egy alapvetően jóval teltebb hangzással. A vokál kifejezetten erős, élettel teli, a szintitéma pedig akkora bomba, hogy attól még Kevin Parkernek is felmegy a vérnyomása a Tame Impalából. És hát ez az egyetlen szám az albumon, amelynek tényleg vannak csúcspontjai.

Az utolsó három szám már nem ennyire katartikus. A Bumblebee ismét kicsit folkosabb, majd később teátrálisabb hangulatba kapcsol át, a No Doubt About It pedig visszahozza a zenekar glam rock korszakát egy kis countrys prüntyögéssel meg űrszerű basszusszintivel. Az albumot záró Ode to Freedom meg inkább egy Vangelis-dalra hasonlít, mint ABBA-ra.

Jó kérdés, hogy 40 évvel az előző lemez után, négy 70 éves embertől mennyire lehet elvárni, hogy ugyanúgy legyen dög, groove, húzás a zenéjükben, mint annyi évvel korábban, de hiba lenne nem megemlíteni, ez mennyire hiányzik a Voyage-ből. Hangszerelésileg vannak izgalmas megoldások, ahogy néhol a vokál is csodálatos, de képtelenség elvonatkoztatni attól, hogy ez bizony egy öregecske formáció visszatérése, ami a korukból adódóan egyszerűen nem tud olyan energikus lenni, mint az eddigi életművük.

Így a Voyage inkább egy poptörténeti érdekesség, mintsem egy bombasztikus album.

Ettől függetlenül továbbra is parádés, hogy az ABBA ennyi év után is képes releváns maradni, sőt, a digitális abbatár projektjükkel megint tizenöt lépéssel vannak a komplett zeneipar előtt. A jegyek már most nagyon fogynak, és a tagok a saját maguk digitalizációjával tettek arról, hogy az ABBA még akkor is képes legyen tömegeket megmozgatni, amikor a tagok maguk már aligha akarnak mozogni. Erre pedig tényleg csak nagyon kevesen képesek.