Újra tarthat rendezvényeket a kőbányai Monyo Land

2021. július 15. – 20:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt hetek megpróbáltatásai után egy fantasztikus hírrel jelentkezünk. A működési engedélyünk elleni fellebbezés elutasításra került, ennek értelmében újra tarthatunk zenés-táncos rendezvényeket MONYO Landen” – írják a Facebookon.

A Monyo Land június végén nyitott Kőbányán, alig fél hónappal később, július elején pedig máris felfüggesztette a rendezvénytartási engedélyét az önkormányzat. A döntés oka, hogy egy 17 fős, helyi lakosokból álló csapat a hangkibocsátás szintjének szabálytalanságára hivatkozva megtámadta az engedélyét. A vállalkozás akkor erre úgy reagált, „eddigi működésünk során folyamatosan, több alkalommal végeztünk hitelesített hangmérést, dokumentáltuk hogy a hangkibocsátásra vonatkozó törvényben előírt határértéket betartottuk, így a minket ért vád nem állja meg a helyét”.

Ezen a hétvégén még sörkertkért üzemel, de jövő pénteken már koncertet is tartanak.

A Monyo Land június közepén nyitott, mi is megnéztük. A Gyömrői út mellett egy ipari területen található kisüzemi sörös szabadtéri koncerthelyszínt itt mutattuk be.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!