A társasjátékokra, mint olyan sok minden másra is igaz, hogy jól és egyszerűen a legnehezebb csinálni őket. Vannak olyan játékok, amik fantasztikus játékélményt adnak, ha az ember előtte átrágja magát egy nyolcvanoldalas szabálykönyvön, megnéz négyórányi szabálymagyarázó videót, és aztán rászán egy hétvégét egy partira. De olyanok is, amiknek a szabálykönyve csak pár oldal, az is sok képpel, könnyedén fel lehet állítani a táblát, egy óra alatt lemegy egy parti, és a család minden tagja nagymamától unokáig jól szórakozik közben. Olyan játékból, ami ezt az élményt tudja nyújtani, igazán magas szinten talán még kevesebb van. Most mutatunk hármat.
Macskák, kincsek nélkül
A Calico a családunk zsargonja szerint nagymamajáték, ami nem pejoratív kategória, hanem azt jelenti, hogy olyasmi, amivel a nagymama is szívesen játszik. Az ilyen játékok iskolapéldája az Azul, ami szép, könnyen megérthető, remek élmény, ahogy az ember táblája épül, és nincs meg a veszélye annak, hogy a család tagjai hosszú napokon keresztül nem állnak szóba egymással, ami a Monopoly, a Catan vagy akár a Ki nevet a végén? partik után gyakori. Ha eláruljuk, hogy ebben a játékban foltokból kell takarót varrni, úgy, hogy minél több cica telepedjen meg rajta, rögtön egyértelmű lesz, hogy a Calico is tipikus nagymamajáték.
Mindenkinek saját táblája van, és ezekre kell a hatszögletű foltokat lerakni. A foltoknak színük és mintájuk van, és a célunk az, hogy ezekből rakjunk ki megadott kombinációkat. Ha három egyforma szín kerül egymás mellé, arra egy gombot varrhatunk, ami majd pontot ér a játék végén. Minden játékban van három macska (összesen nyolc macskából szerepel mindig három), ők a színekkel nem törődnek, csak a mintával (hiszen a macskák nem is látnak rendesen színeket). Az egyes macskáknak más és más igényük van, hogy milyen elrendezésben szeretik ezeket a mintákat. Ha sikerül egy ilyet kiraknunk, már mehet is rá a macska, ami majd annál több pontot fog érni, minél komplikáltabb az igény.
Ezenfelül még van három speciális hely is a táblánkon, ha ezeket a megfelelő módon rakjuk körbe (például vagy a színből vagy a mintából mind a hat körötte levő különböző, esetleg három párt alkot), akkor további pontokat zsebelhetünk be. Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy mindig csak két folt van a kezünkben és ezek közül kell az egyiket letenni, azután pedig a közös készletbe kirakott háromból választhatunk egy újat.
Ennek a rendszernek két következménye van: Az egyik, hogy a terveink és a megvalósulás általában úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a Duna Aréna első látványtervei és a felépült uszoda. Remek elképzeléseink lehetnek arról, hogy miként fog minden tökéletesen összeilleni, de ha nem jön pöttyös lila lap, ami kulcsfontosságú lenne hozzá, akkor gyorsan módosítanunk kell a terveken, kompromisszumokat kell kötnünk, már csak azért is, mert valamit valahová muszáj leraknunk. A másik élmény, amikor ott van az a lila pöttyös lapocska a felkínáltak között, amivel értelmet nyerne a mesterterv, ha le tudnánk rakni, akkor egyszerre lenne meg a hatodik színes gomb és ezzel az extra szivárványos gomb is, megtelepedne a legkényesebb cicus, és persze még két különleges hely is ezzel készülne el. Ehhez azonban az kell, hogy a többi játékos ne vegye el azt az egy lila pöttyöset, amire mi mindent feltettünk. A tapasztalatok szerint úgyis el fogja venni valaki, de addig mi izzadva figyeljük, hogy hátha megmarad nekünk, hátha most az egyszer minden összejön. Persze lehet óvatosabban, kisebb terveket szőve, biztonságra törekedve is játszani, csak minek? Ebből talán látható, hogy a Calico meglepően gazdag játékélményt ad, és mint a névadó macskák, a cuki külső mögött igazából egy vérszomjas fenevad. Két játékossal is ugyanolyan izgalmas, mint hárman vagy négyen, sőt egyedül is játszhatjuk egyfajta cicás sudokuként.
Macskák kincsekkel
Macskában szintén erős, de a Calicónál egy kicsit összetettebb a Macskák szigete, legalábbis a teljes játék, mert a dobozban egy egyszerűsített változat is van, aminek tényleg csak egy oldal a szabálykönyve. Ez jó bevezetés lehet a teljes a játékhoz, de annak, aki megbirkózott már a Carcassonne-nal vagy a Catan telepeseivel, nem jelenthet nehézséget, hogy rögtön a sűrűjébe vágjon (viszont tökéletes lehet a kisebb tesók vagy társasozásban gyakorlatlanabb nagyszülők bevonásához).
A történet szerint a szigetről kell kimenekítenünk a macskákat, mielőtt a gonosz kalózok odaérnek, és ha közben kincset is találunk, csak annál jobb. Mindenkinek van egy hajója, és ezt kell minél jobban betöltenünk a macskákkal, olyan poliominoképpen. A játék végi pontozásnál nem csak az számít, hogy milyen nagy teret fedtünk le, hanem az is, hogy sikerült-e az azonos színű macskákat egymás mellé rakni, és megfogták-e a csúnyán elszaporodott patkányokat. Macskát a hajóra csalogatni persze nem egyszerű, elsőként halakra lesz szükségünk, ami nem olyan nehéz, hiszen minden forduló elején kapunk húszat. Ezután az akcióinkhoz szükséges kártyákat kell megszereznünk, lapválasztós módon, ami ismerős lehet például a 7 csodából, a lapválasztós társasok archetípusából. Mindenki kap hét lapot, abból kettőt kiválaszt magának, ötöt továbbad, a megkapott öt lapból választ újabb kettőt, a maradék hármat továbbadja és így tovább.
Végül mindenki ott áll hét lappal, és eldöntheti, hogy ezek közül hányat akar megvenni, a lapoknak ugyanis költségük van, halban mérve, amiért nem fizetünk, azt egyszerűen kidobjuk. Ebből az is látható, hogy nem csak azért érdemes lapot választani, hogy azt megvegyük, hanem azért is, hogy kidobjuk, mert így nem lesz az ellenfeleké. A lapok között lehetnek küldetések, amik a játék végén adnak majd pontokat, kincsek, amikkel a kirakott kincslapkákból választhatunk, speciális lapok, amiket bármikor felhasználhatunk, és mindenféle remek képességet adnak. A legfontosabbak azonban a macskafogást segítő lapok. Ezeken a lapokon kosarak és cipők vannak. A kijátszott cipők száma dönti el, hogy milyen sorrendben csalogathatják majd a macsekokat a játékosok. A macska befogásához kosár kell, és persze hal is, ha ez megvan, választhatunk egyet a kirakott macskalapok közül. A választott macskát rögtön le is kell raknunk a hajónkra.
Ebben a játékban mindig van mit csinálni, lehet tervezni, maximalizálni az elérhető pontokat. Mivel többnyire nem egy adott lap az, ami a boldogságunk kulcsa, ezért bosszantó lehet ugyan, hogy elviszik az utolsó piros macskát, amire számítottunk, de a helyette választott zölddel is elég jól járhatunk. A játék végén pontot érnek az egymás mellé lerakott azonos színű macskák, a hajó lefedett helyiségei, a begyűjtött kincsek, és persze azok a célok, amiket magunknak válogattunk össze a játék során. Végig fontos döntéseket kell meghoznunk, melyik lapokat tartsuk meg, melyiket fizessük ki, mikor játsszuk ki őket, melyik macskákat rakjuk a hajónkra és így tovább.
Ehhez az összetettséghez képest kifejezetten kevés szabállyal kell csak törődnünk, és egy gyors átolvasás után nem lesz többet szükségünk a szabálykönyvre. A Macskák szigetének szerzői legalább olyan elszánt macskarajongók, mint a Calico írói, akik két oldalon át mutatják be a játékban szereplő cicák személyiségét, ez itt a dobozból látszik, aminek a fedele felfordítva macskafekhelynek használható. És a macskák, mint erre egy kutatás rámutatott, annyira szeretnek dobozokba telepedni, hogy még a téglalap-illúziót is előnyben részesítik.
Kincsek macskák nélkül
Volt már szó macskás játékról és macskás-kincskeresős játékról, az Eldorádó legendája csak egyszerűen kincskeresős, macska nélkül. Szerzője egy igazi legenda, Reiner Knizia, akinek már korábban írtunk a játékairól. Klasszikus Indiana Jones-os kalandban lehet részünk, és a cél nem más, mint az aranyváros, Eldorádó. Egy hosszú, hatszögekre osztott pályán kell végiglépkednünk, az egyes mezőkön erdők, víz, kőgörgetegek vagy éppen kis falvak találhatók. A lépésekhez a kezünkben levő négy kártyát használhatjuk. Egyes kártyákon bozótvágó kések, evezőlapátok vagy pénzérmék találhatók. Ahhoz, hogy egy mezőre léphessünk, a kártyáinkon a megfelelő mennyiségű és típusú eszköznek kell látszania. Az erdőhöz bozótvágó, a vízhez evező, a faluhoz pénz. Vannak mezők, amikre nehezebb lépni, ide két vagy három eszköz is kell.
A lapjainkat nem csak a lépéshez használhatjuk, hanem vásárolhatunk is velük, mivel pénzértékük is van. Új lapokat, amik persze erősebbek, mint a kezdőlapjaink, egy piacról választhatunk, összesen 18-féle kártya van (mindegyikből három lap), de ezekből csak hat vásárolható meg a piacon. Ha azonban valaki megvásárolja az utolsó lapot egy típusból a piacról, a következő vásárló bármelyik lapból vehet, és ez kerül majd a piac megürült helyére. Mint látható, azzal, hogy kártyákat veszünk a paklinkba és aztán ezekből húzunk, tulajdonképpen egy pakliépítő játékot kapunk, ezeknek a játékoknak volt az ősatyja a Dominion.
A pakliépítés rafinériája, hogy nem csak azzal javíthatjuk a paklinkat, hogy jobb lapokat szerzünk bele, hanem azzal is, hogy a gyengébb lapoktól megszabadulunk. Erre a táborhelyek és néhány speciális lap adnak lehetőséget. A pakliépítgetésen túl persze foglalkoznunk kell az útvonalunk tervezésével és azzal is, hogy a társainkat esetlegesen blokkoljuk. Ha egy olyan mezőn állunk éppen, amit csak drága kerülővel lehet kihagyni, akkor megérheti akár egy teljes fordulón át csak vásárolni, hogy a többieket hátráltassuk. Elsőre majdnem lehetetlennek tűnik, hogy legyőzzük a dzsungelt és eljussunk az aranyvárosba, de ahogy fejlődik a paklink, egyre több dologra leszünk képesek.
Az Eldorádó legendája gyors, izgalmas, könnyen érthető játék, ami mégis erős stratégiát igényel. Ha valaki a számokat ismeri, tulajdonképpen már tud vele játszani. A kisebbeknek lehet, hogy még a kaland és történet lesz izgalmasabb, hiszen a játék a jól felépített szabályrendszer mellett remekül megidézi a klasszikus kalandfilmek, -regények világát és hangulatát. Ha kicsit bonyolítanánk a játékot, arra is van lehetőségünk, a barlangok felfedezése tovább bővíti a lehetőségeinket. Két játékossal még taktikusabb a játék, mert ilyenkor két figuránk van, akiket a célba kell juttatnunk, így több lehetőségünk van arra, hogy a másikat blokkoljuk.
(A Macskák szigetét és a Calicót a Gémklubtól, az Eldorádó legendáját a Reflexshoptól kaptuk kipróbálásra.)
