Létezhet annyira rossz vicc, hogy bíróságon kell magyarázni?

A kívülről nézve egészen bizarr ügyet, amit nem is nagyon lehet két mondatban összefoglalni, úgyhogy kezdem az elejéről. Nagyjából 15 évvel ezelőtt a pár éves Jérémy Gabriel valóságos sztár lett Kanada Quebec tartományában. Gabriel az úgynevezett Treacher Collins-szindrómával, orvosi nevén mandibulofaciális diszosztózissal született, kiskorában húsznál is többször kellett műteni. A siketen született fiú nagy vágya az volt, hogy énekelhessen. A legnagyobb álma pedig az volt, hogy ezt a pápa előtt tegye. Ez végül össze is jött neki, és az odáig vezető úton híresség lett belőle, kiadott egy albumot, hokimeccs előtt énekelte a himnuszt, fellépett Céline Dionnal duettben. Akármekkora közhely is, Kanadában ez ez utóbbi kettő az őrületes sztárság két betonbiztos jele. Tíz éves korára már önéletrajza is megjelent.

Pár évet ugorjunk előre: egy kanadai standup-komikus, Mike Ward 2008-ban elkezdett, saját megfogalmazása szerint, Kanada szent teheneivel viccelődni. A francia nyelvű előadásában többek között arról beszélt, hogy először bírta Jérémyt, akinek „az volt az álma, hogy hamisan énekeljen a pápa előtt”, de ő abban a hitben volt, hogy a fiúnak halálos betegsége van, erre itt van öt évvel azután, hogy a pápánál énekelt, és még mindig életben van. Sőt, képtelenség megölni, pedig ő aztán szívesen megpróbálná.

„Úgyhogy megnéztem, hogy milyen betegsége van. És tudjátok, mitől szenved? Kibaszott ronda!”

Ward a műsorában ezután azt mondja a közönségének, hogy nem volt benne biztos, meddig tud elmenni ezzel a viccel, és leszúrja őket, amiért még ezen is nevettek. Ez a poén később 42 ezer kanadai dollárba (közel 10 millió forint) került Wardnak.

Jérémy Gabriel 13 éves korában látta először Ward fellépéseit. Az akkor még iskolába járó fiú később arról beszélt, hogy pont olyan életkorban sikerült először találkoznia ezzel a humorral, amikor egy tinédzser éppen próbálja kialakítani az önképét. Ez neki, érthető módon, a születési rendellenessége miatt különösen nehéz időszak volt. Amikor hallotta, hogy valaki arról beszél, hogy meg akarja őt fojtani, és a közönség ezen jókat nevet, az olyan hatással volt rá, amit még évekkel később is érzett. Nem kizárólag saját magán: Jérémy bullying áldozata lett az iskolában, depresszióba süllyedt, az öngyilkosság gondolatával foglalkozott.

A szülei 2012-ben hivatalos panaszt nyújtottak be Quebec tartomány ember jogi bizottságának. Ezt a bizottságot a hetvenes években hozták létre azért, hogy betartassák az 1975-ben törvényerőre lépő Quebec-i Emberjogi Chartát, és kivizsgáljanak minden olyan panaszt, ami ennek a chartának a megszegéséről szólhat.

A bizottság úgy találta 2016-ban, hogy Ward viccei hátrányosan megkülönböztetőek voltak, a komikust pedig összesen 42 ezer dollár bírság megfizetésére kötelezték, ebből 35 ezer dollárt az énekesnek, 7 ezer dollárt pedig az énekes édesanyjának kell kifizetnie. Ward hülyeségnek tartotta az ítéletet, de Quebec fellebbviteli bírósága később részben megerősítette (az édesanya számára fizetendő részt elengedték). A bíróság szerint Ward viccei túlléptek azon a határon, amit egy embernek el kell viselnie a véleményszabadság nevében. Ward és ügyvédje ismét fellebeztek, és az ügy 2021 februárjára eljutott a kanadai legfelsőbb bíróságig.

Miután a fellebbviteli bíróság a pénzbírság mellett döntött, Ward elmondta, hogy szerinte a komédia nem bűntény, egy szabad országban nem egy bírónak kellene eldöntenie, hogy mi számít viccnek a színpadon. A komikus szerint a nevető emberek megválaszolták ezt a dilemmát. Ward kifejtette, hogy nem hajlandó kifizetni a bírságot, és nem saját maga miatt, hanem azért, amit ez döntés jelképez a jövő humoristáinak. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy Gabriel közszereplő, aki ilyenkor szabad prédának számít. Az énekes viszont kifejtette, hogy a komikus átlépett egy határt, amit senkinek nem lenne szabad.

Híres-hírhedt

Azt szokás mondani, hogy a humor szubjektív, úgyhogy akkor itt következzen egy szubjektív vélemény. Mike Ward az a típusú komikus, aki nem feltétlenül a viccek minőségével akar szórakoztatni, hanem azzal, hogy kimond olyan dolgokat, amit az emberek nagy része már túl durvának tart. Mindezt nagyjából egy kocsmai sztorizgatás eszköztárával adja át. Nem olyan velejéig cinikus mint Anthony Jeselnik, és nem annyira bicskanyitogató, mint Ricky Gervais, egyszerűen csak minden viccet valami polgárpukkasztó, de nem bizarrul vagy felháborítóan polgárpukkasztó végpontig visz el. A bírósági leiratokban az szerepel, hogy Ward egy kokainfüggőhöz hasonlította magát, akinek arra van szüksége, hogy olyan vicceket mondjon, amik túl messzire mennek.

Az interneten ingyen meg lehet nézni az Infamous (Hírhedt)című műsorát, amit rögtön ennek az ügynek a taglalásával nyit, és itt is megismétli, hogy milyen hülye vágy volt az Gabrieltől, hogy a pápa előtt akarjon énekelni, ráadásul borzasztóan, és azzal tesz rá erre egy lapáttal, hogy ha már 42 ezer dollárra büntették a viccek miatt, akkor legalább próbálja a legtöbbet kipréselni belőlük. Arról nem beszél, hogy többek között azért kapta a bírságot, mert azzal viccelt, hogy Gabriel „kibaszott ronda”, és hogy legszívesebben megfojtaná, hogy tűnjön végre el.

A legfelsőbb bírósághoz eljutott keresetében Ward és jogi csapata többek között azzal érvelt, hogy a standup műfaja régóta létezik, és manapság már művészeti ágnak számít. A műfaj pedig, mint olyan, gyakran elborzasztó, néha kegyetlen, és akkor tetszik igazán a közönségnek, ha „maró, szarkasztikus, vagy éppen vérlázító”. A kereset azt hangsúlyozta, hogy 2010 és 2014 között senkit sem zavartak Ward viccei Gabrielről, és komikus célja ráadásul az volt, hogy „Quebec társadalmának szent teheneit” pellengérre állítsa, ez pedig egy dicséretes és fontos cél. A szöveg szerint Gabriel nem azért került az emlegetett szent tehenek közé, mert fogyatékkal élt, hanem mert Quebec tartományban nagy figyelmet kapott, és óriási hírnevet ért el. Erre az érvelésre egyébként a már fentebb említett emberi jogi bizottság is reagált: elismerték, hogy Jérémy Gabriel felületet adott a kritikának és a szatírának, ezeknek viszont tiszteletben kell(ett volna) tartani az énekes alapvető jogait.

Ördögűzés = epilepsziásokat verni feszülettel

Megkerestünk három népszerű magyar standup-komikust, hogy mondják el a véleményüket az ügyről, és kissé tágabban arról, hogy lehet-e korlátozni azt, mivel szabad viccelni.

Kőhalmi Zoltán, a Dumaszínház egyik előadója azt mondta a Telexnek, hogy viccelni bármivel lehet, csak az nem mindegy, hogyan és miért. Szerinte azokkal a poénokkal van probléma, amiknek annyi értelmük van csak, hogy megbántsanak valakit. Kőhalmi elmondta azt az alapvetést, ami az ilyen konfliktusoknál mindig előjön, nevezetesen, hogy „mindig felfelé kell rúgni, a hatalmasságokat kell bántani, nem azokat, akiknek amúgy is sok utálat jutott”. Szerinte egy testi fogyatékosságról nem tehet valaki, ahogy mondjuk a keresztnevéről vagy a szüleiről sem. Kőhalmi nem tud hasonló magyarországi esetről, de szerinte ha valaki bárhol azt mondja egy testi fogyatékossággal élőre, hogy ronda, annak „vállalni kell a felelősséget, mint embernek.” Kőhalmi hozzáteszi, hogy a standuposok általában sarkítva teszik érdekesebbé a mondanivalójukat, és a kiragadott részletek néha egy vasárnapi családi ebédnél kivernék a biztosítékot.

Én is mondtam már olyat, hogy a zongoraszállítók vagy az űrhajósok naplopók, de hangsúlyozom, ezek erősebbek és/vagy gazdagabbak nálam

– írta a Telexnek.

Litkai Gergely, a Dumaszínház produkciós vezetője azt mondta, hogy ő sem bírja ezeket a fajta poénokat, „az egyetlen célja az ilyen humoristáknak a botrány, a meghökkentés, amivel általában a többi, nem túl jó poénjukat próbálják feledtetni.” Szerinte a helyzet bonyolult, hiszen az énekes közszereplő lett, és azzal, hogy egy nagyobb közönség színe elé lépett, vállalta azt is, hogy kritika érheti. Ward viccei pedig véleménynyilvánításnak számítanak, és Litkai ennek semmiféle szakcionálásával nem ért egyet.

Litkai szerint ugyanakkor egyre nehezebb az embernek elmondania azt, amit gondol. Egyrészt azért, mert a közösségi platformok erősen, és szerinte logikátlanul, szelektíven cenzúrázzák ezeket a tartalmakat. Másrészt pedig az ember kezét megkötheti a médiaszabályozás, vagy éppen a közszolgálati vagy céges belső szabályozás is, a Magyarországra jellemző gazdasági és politikai cenzúráról nem is beszélve.

Litkai szerint Magyarországon jellemző, hogy a humoristák felháborodott leveleket kapnak, de általában ezeknek a többsége félreértés, „a nézők egy részének szövegértési hiányosságaiból fakad, és nem a megosztó tartalomból.”

„Egyik fellépőnk például, amikor a katolikus egyház ördögűzőjéről volt szó, arról beszélt, hogy ez nagyon modern dolog, majd kereszttel agyonvernek egy epilepsziást, amire felháborodtak az epilepsziások. De a kerekesszékes kosárlabdacsapatnál is szóvá tett egy olyan nyilatkozatot, amikor azt mondta az edző, hogy nem elég az utánpótlás. Ő pedig megvilágította, hogy ez mit is jelent valójában.”

– írja Litkai, aki szerint hasonló volt a felháborodás Lengyel Tamás újévi beszédénél is. Annál a videónál úgy tűnhetett, hogy Weisz Fannit, Áder János jeltolmácsát parodizálják, de „itt csak arról volt szó, hogy egy lakossági újévi beszéd készült, amelyben még egy normális jelnyelvi tolmácsot sem tudtak kifizetni”.

Litkai szerint a rasszista és homofób tartalom viszont régóta problémát jelent, ezzel küzd a Dumaszínház is, de ezekben az esetekben sem hisz a cenzúrában, a szélsőségesebb humoristákat „inkább érzékenyíteni kell arra, hogy értse, mi a gond azzal, amit mond.” Apropó homofóbia, Magyarországon hasonló eset akkor történt, amikor 2005-ben Terry Black kártérítést követelt a TV2-től, amiért Nacsa Olivér egy paródiában köcsögként hivatkozott rá. Akkor egy bocsánatkérés lett az ügy vége.

Bödőcs Tibor szerint nálunk máshogy leng ki az inga, mint a kanadai esetben („Amit természetesen nem néztem meg, mert csak homoszexuálisok beszélnek franciául. »Vicc!«️”), mert itthon nincs igazán következménye az elesetteken való viccelődésnek.

A kereskedelmi média nem kevés pénzt keres a megalázottak gúnyolásán, felhasználásán, az állami médiában pedig fel sem merülhet, hogy az elit cinikus, ipari rablásairól beszéljen egy humorista, de fatolvajokról simán lehet

– mondta a Telexnek Bödőcs, aki szerint nem lehet kijelölni, hogy mivel lehet viccelni, és mivel nem. Ha a rasszista beszédmódot parodizálja, azt rasszista mondatokkal tudja megtenni, ha a píszít, akkor azt hiperturbó píszí mondatokkal. „Mindkettőbe bele lehet kötni, de aki ezt teszi, az ronda és lehet, hogy néger. Ahogy George Carlin mondta: CONTEXT!!” – írta.

Mindig lesz, aki nevet

Amikor február 15-én Ward a legfelsőbb bíróság előtt állt, az ügyvédje egészen odáig ment el az érvelésben, hogy a komikus valójában egyenlőséget biztosított Gabrielnek, amikor ugyanolyan bánásmódban részesítette, mint a többi szent tehenet. Erre már a bírák is kiakadtak, hogy azért nem kellene hősként tekinteni az emberre, aki azzal viccelődött, hogy vízbe fojtana egy 13 éves, születési rendellenességgel élő gyereket. Ezt a viccet lehet rossz ízlésűnek titulálni, de az emberi jogi bizottság ügyvédje szerint nem ízlésről vitatkoznak, hanem arról, hogy Ward diszkriminált-e egy fogyatékkal élő kiskorút, és a szavainak volt-e hatása Jérémy méltóságára. Mivel Ward széles körben hallott és előadott viccei miatt bullying áldozata lett, illetve a szülei életét is megkeserítették, valószínűleg voltak.

A kanadai legfelsőbb bíróság valószínűleg hónapok múlva fog hozni döntést ebben az ügyben. Ward eközben februárban és márciusban is turnézik Kanadában, már amennyire a koronavírus miatti lezárások megengedik. Több olyan előadása is van, amire már most elfogytak a jegyek. Kőhalmi szerint álságos kifogás az Ward vicceire, hogy hát a közönség nevetett, tehát minden rendben van velük mert „mindig lesz, aki nevet ezeken a poénokon.”

Források: BBC, CBC, Macleans