2020. október 3. – 14:30
frissítve
Az Európai Parlament (EP) szlovén képviselői nyilvános bocsánatkérésre szólították fel kollégájukat, Alexandr Vondra cseh képviselőt, aki egy szerdai Twitter-bejegyzésével szerintük súlyosan megsértette a szlovéneket.
A futballért rajongó Vondra a prágai Slavia szurkolója, és szerda este a dán Midtjylland és a Slavia európai kupamérkőzésen a szlovén bíró által megítélt, majd megismételtetett, vitatott büntető után azt írta a Twitteren:
„A szlovének képesek arra, hogy opportunista disznók legyenek.”
Damir Skomina szlovén bíró néhány perccel a mérkőzés vége előtt, a Slavia továbbjutását biztosító 1-1-es állásnál büntetőt ítélt meg a hazaiak számára. A tizenegyest a Slavia kapusa hárította. Skomina ekkor a videóbíróhoz fordult, majd rá hivatkozva megismételtette a büntetőt, amelyet ezúttal a dánok már értékesítettek. A Slavia ezután megrogyott, és a 4-1-es vereséggel kiesett, nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
„Reméljük, hogy a feleslegesen gyűlölködő szavaiért bocsánatot fog kérni, hogy megmentse az önök büszke polgártársai becsületét, akik megérdemelnék, hogy öntől rendesebb ember képviselje őket” az EP-ben – olvasható a felszólításban, amelyet az össze szlovén EP-képviselő aláírt. Alexandr Vondra a szlovén képviselőknek megüzente: a jövő héten Brüsszelben mindent megmagyaráz nekik. „Megértem ha azt követelik, hogy a futballrajongó szívét el kell választani a diplomáciában és a nemzetközi kapcsolatokban szükséges értelemtől” – mondta a politikus a Právónak.
(MTI)