2024. december 1. – 18:26
Egyetlen mondatot vetetett ki a Deadpool és Rozsomák forgatókönyvéből a Disney, és most már azt is tudni, mi volt az, ami túl sok volt a cég vezetőinek.
A már elérhető hivatalos forgatókönyvben ugyanis ez a sor olvasható Deadpool egyik jelenetében: „Nem engedhetünk meg magunknak még egy X-Mant? A Disney annyira olcsó. Alig kapok levegőt a sok Mickey Mouse-f***tól a torkomban.” A végső változatban ehelyett az utolsó mondatban Deadpool már arra panaszkodott, hogy Pinokkió beragadt a seggébe, és folyamatosan hazudozik.
A minimális beleszólás tényét a Deadpoolt alakító Ryan Reynolds már egy New York-i nyilvános eseményen is elkotyogta szeptemberben, de akkor a közönség unszolására sem árulta el, hogy pontosan mi nem tetszett a Disney-nek a Deadline szerint. Reynolds akkor azt mondta, hogy amikor meghallotta, hogy az adott sor nem tetszik a Disney-nek, egyből arra gondolt, csak azért is benne hagyják a filmben a kifogásolt részletet. Aztán amikor kicsit lehiggadt, rájött, hogy tud mással is viccelődni az adott jelenetben, így belement a változtatásba.
A kivágott részletről a film rendezője, Shawn Levy is beszélt már augusztusban, aki hozzátette, Reynoldsszal megfogadták, hogy ezt a sort vésetik fel majd a sírjukra. Levy is azzal érvelt a változtatás jogossága mellett, hogy így is elég polgárpukkasztó sor került a filmbe Pinokkióról.