Forgách András: A magyar társadalom éretlen arra, hogy elegánsan kezelje az aktanyilvánosságot

„A magyar társadalom, és ez a mostani reagálásokból is látszik 24 óra alatt, teljesen éretlen arra, hogy ezzel elegánsan foglalkozzon” – mondta Forgách András író, műfordító, dramaturg az ügynökakták múlt szerdai megnyitásáról Veiszer Alinda műsorában. „Van egy-kettő nagyon szimpatikus megoldás. Nem azt kérném számon a gondolkodási szempontból rokon lelkektől, hogy rögtön azt mondják, mennyire megértik, hanem azt, hogy rögtön ne az ellenkezőjét mondják. »Ja, persze, tudtam, ránéztem, és tudtam!« Pont ez a boszorkányüldözés pszichológiája. Ez meglepett. De annyira kiéheztek erre az emberek az elmúlt közel negyven évben, hogy őket is megértem.”

Mint ismert, Forgách azon kevés szerzők egyike, akik nyilvánosan feldolgozták a családjuk 1990 előtti történetét – az író családtörténeti trilógiájáról és annak záró kötetéről, a Papámról itt írtunk hosszabban. „Most egyszerű mondani, hogy megírtam, de annak idején nagyon nehéz volt eljutni odáig az Élő kötet nem maraddal” – mondta az alkotó az édesanyja ügynökmúltját feldolgozó, 2015-ben megjelent könyvről a műsorban. Az édesapjáról pedig, aki szintén külügyi szolgálatban volt, most úgy fogalmazott: „Azt tudtam, hogy az apámat úgy tartották számon, mint olyan embert, hogy ha beszélgetsz vele valamiről, vigyáznod kell, hogy mit mondasz, mert hamarosan megy egy levél valamilyen bizottságnak vagy elvtársnak, mert ilyen hírben állt.”

Forgách a saját világnézeti eszmélődéséről felidézte: „Benne éltem ennek a hazugságnak a rendszerében, már az anyatejjel szívtam magamba. Már annak a hazugságnak, hogy ez a szocializmus milyen csodálatos.” A politikai szocializációja szempontjából mindazonáltal különösen éles cezúrát jelentettek az 1968-as események: a franciaországi diáktüntetések és a prágai tavasz leverése. „15 éves voltam, teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy a diákoknak van igazuk. Az más kérdés, hogy a szüleim mit mondtak. A másik pedig a prágai bevonulás, ami érthetetlen volt számomra. [...] A papám nem tudott ebből a merev gondolkodásból már soha kimászni, miután legyilkolták a családját a holokausztban. Nem volt semmiféle érzelmi háttere egy polgári létezésnek, és elment a falig ebben a világnézetben, mert biztonságot adott neki az érzelemhiány.”

Forgách a műsorban részletesen beszélt arról az időszakról is, amikor arról kellett döntenie, hogy nyilvánosság elé tárja-e a Pápai és Pápainé néven beszervezett szülei ügynökmúltját. „Volt kb. négy-öt hónap, amikor egyszerűen megdermedtem. Bejártam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, lemásoltam az egész aktát. Megfekszi az ember gyomrát a nyelv primitívsége, brutalitása, a funkcionalitása. [...] Ültem otthon, néztem az összes dokumentumot, és úgy éreztem, hogy betondarabbá válok. [...] Mit tegyek ezzel?”

Az írónak végül nagy erkölcsi és művészi segítséget jelentett Esterházy Péter Javított kiadás című műve. „Minél többet gondolkodtam, rájöttem arra, hogy ezt igaz módon csak tényregénynek lehet megírni, semmi másnak” – mondta Forgách, aki saját bevallása szerint egyszerre törekedett az igazságot nem elhallgató feltárásra és arra, hogy megőrizze az empatikus hozzáállását. „Amikor az Élő kötet nem maradot írtam, nagyon fontos volt, hogy ne maradjon ki semmi, tehát ne sminkeljem a képet, és ne szépítsem meg.” Ezzel összefüggésben arról is beszélt, hogy szerinte az autofikció nem véletlenül lett mostanra a világirodalom egyik domináns műfaja.

„A tények izgalmasabbak lettek, mint a képzelet. Itt van nekünk Donald Trump. Találj ki te egy Donald Trumpot!”

Az író a műsor végén arra is kitért, hogy őt sosem szervezték be. „Egy kicsit ambivalens viselkedésem volt. Nem mondtam nemet, nem mondtam igent. [...] Ami nekem akkor nagyon fájt, hogy a mamám, anélkül hogy gondolkozott volna, az ő tartótisztjének nagyon pozitívan beszélt rólam, de ha összerakod azokat a tulajdonságokat, amiket dicsért, azok a jó kém meg a jó hírszerző tulajdonságai: sok nyelven beszél, tud hallgatni. Átvette a logikát, és engem ilyen értelemben odaadott, de közben mégsem, mert ő ezt nem akarta. Ez egy nagyon nehéz pont, sírtam is. Ott ültem az archívumban, és potyogtak a könnyeim, anélkül hogy haragudtam volna” – mondta Forgách András műsorban.

Ha kíváncsi a teljes beszélgetésre, jelképes havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.