Tíz olimpiai bajnok, akik a hálózat tagjai voltak

Tíz olimpiai bajnok, akik a hálózat tagjai voltak
Kárpáti György a Magyar Olimpiai Bizottság budapesti székházában 2017. március 13-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Régóta tudott volt, hogy az MSZMP vezetése szerette volna tudni, mi történik zárt közösségekben, például a focicsapatok öltözőjében. A Ferencváros jobbhátvédjéről, Novák Dezsőről 2004-ben derült ki, hogy a Nemere néven írt jelentésein keresztül kapott információkat a párt. A kapus Fatér Károly titkosszolgálati múltja is kiderült már korábban, még halála előtt. Mindketten olimpiai bajnokok 1968-ból. Még az 1978-as vb-n szereplő csapatban is volt beépített ember: Kereki Zoltán.

Az olimpiai felkészülés mellett arról is információkat akartak a pártvezetők, mit hoznak haza külföldről, a csempészet felett többnyire jóindulattal szemet hunytak. Tudni akarták, kik a hangadók a nyilvánosságtól elzárt olimpiai faluban, ennek megfelelően úgy alakították ki a rendszert, hogy több sportág is a szolgálatok radarján volt. Ungváry Krisztián kutatásaiból azt is tudjuk, hogy készítettek egy olimpiai biztosítási tervet, amennyire csak lehetett, ügyeltek arra, ne disszidáljon senki.

A rendszer ettől még korántsem volt hibátlan, mert 1964-ben a kenus Törő András egyszerűen besétált az amerikai nagykövetségre és politikai menedékjogot kért. Törő olimpiai érmes volt már 1960-ban, 64-ben a negyedik helyen zárt. Presztízsveszteség volt, hogy nem jött haza. 1968-ban még el sem kezdődött az olimpia Mexikóban, amikor a négy évvel korábban a győztes csapat tagja, Varga Zoltán döntött úgy, hogy disszidál. Varga megpattanása országos visszhangot váltott ki, mert az egyik legtechnikásabb játékosa volt a Fradinak és a válogatottnak is.

A most nyilvánosságra kerülő aktákból kiderült, hány sportoló volt kapcsolatban az állambiztonsággal egy-egy olimpia előtt.

Gábor Tamás 1964-ben a párbajtőrcsapattal nyert olimpiát, két évvel korábban szervezték be. Gábor már világbajnok volt 1959-ben a csapattal, 1961-ben és 62-ben egyéniben vb-érmes, a Szőke fedőnevet kapta. A foglalkoztatás vonala: kémelhárítás, III/II-es ügyosztály. Gábor 6-os kartonján azt láthatjuk, hogy a kapcsolat 1988-ban szűnt meg, köztörvényes bűncselekményt követett el. Az nem derült ki, milyen vétséget követett el, a 90-es évek elején még tagja volt a hazai szövetség elnökségének. 2007-ben halt meg, a sportág szereplőinek nem volt újdonság, hogy a neve szerepel az ügynökaktákban.

Az 1968-as olimpián Fenyvesi Csaba a győztes párbajtőr csapat tagja, egy évvel korábban szervezték be informátornak. Az 1972-es olimpián ő volt a legeredményesebb magyar sportoló, mert a csapat mellett az egyénit is megnyerte. A kartonján aktivitás van egy évvel későbbről. Fenyvesi a pályafutása után a rákkutatásban ért el eredményeket, 2015-ben halt meg.

„Csabáról ha nem is tudtuk, de azért sejtettük, hogy jelent. A védelmére el kell mondani, hogy volt afférja a vámosokkal. Az pedig általánosságban elmondható, hogy a jelentések után azért senkit sem hurcoltak meg, a komoly dolgok a sportolók közt maradtak” – emlékezett vissza az egyik neve elhallgatását kérő kortársa.

A győztes csapatnak volt még a tagja Osztrics István is – Kulcsár Győző, Schmitt Pál és Erdős Sándor mellett –, aki 1970-ben került az elhárítás látókörébe. Az együttműködést 1971-ben megtagadta az adatok szerint, a moszkvai olimpián még szerepelt, 1981-ben viszont nem tért haza Németországból, Gerstettenben telepedett le.

A vízilabdacsapatot is árgus szemekkel követte az állambiztonsági apparátus, Kárpáti György 6-os kartonja már 2008-ban előkerült egy gyengébb minőségben, most jobban kivehető. Az ő, vagyis Halasi ügynök életével külön foglalkozott Ungváry, és mint kiderült, az érintett kérésére 90 évre zárolták az anyagait. 1987-ben, 25 év után zárták ki a hálózatból, mert bűncselekményt – feltehetően csempészést – követett el.

Híres sztori Kárpátiról, hogy a montreali olimpiai faluba egyszer csak bekanyarodott egy nagy kamion 1976-ban – akkor már ő volt a csapat másodedzője –, ami tömve volt farmernadrágokkal. Ő intézte, akkoriban ez volt a slágertermék. Ezekből jutott a vívózsákokba, a nyeregtáskákba, a sporttáskákba. Faragó Tamás a hazafelé tartó repülőn azt mondta, ha ez a gép leesne, az Egyenlítőig farmerben úszkálnának a cápák.

A 2020-ban meghalt Kárpáti pert nyert azokkal az újságokkal szemben, amik behatóbban foglalkoztak az ügynökmúltjával. A pert a történész szerint azért nyerhette meg, mert a munkadosszié nem került elő, és a beszervezési papírok sem. A háromszoros olimpiai bajnok pólós sokszor ott volt a Fidesz rendezvényein, jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel.

A vízilabdában nemcsak neki volt kapcsolata a hálózattal a 60-as évek végén, hanem az 1964-ben olimpiai bajnok Felkai Lászlónak is. A kartonján az áll, hogy a sportelhárítás vonalon számítottak rá Farkas néven. A fedőneve azért is érdekes, mert a beceneve Róka volt. Az 1968-as beszervezés alapja hazafias volt, derült ki a most nyilvánosságra kerülő aktából. Felkait és Fenyvesit egyébként ugyanaz a rendőrőrnagy, Várkonyi Bálint szervezte be. Felkai 68-ban bronzérmes volt.

Az 1972-es olimpia előtt az ökölvívó Gedó György is aláírta a beszervezési papírokat, Zombori János rendőrfőhadnagy tiszt előtt. Gedó Münchenben aranyérmes lett a legkisebbek, vagyis a 48 kilósok közt. Gedó a 90-es évek elején cipőt pucolt a Hősök terén, az akciójával hívta fel a figyelmet az egykori bajnokok sanyarú életére. Az akció nagy figyelmet váltott ki, és az azóta is érvényben lévő életjáradék bevezetéséhez érdemben hozzájárult. Gedó egy éve agyvérzést kapott, tavaly a régi társak körében részt vett az ökölvívó szövetség centenáriumi ünnepségén.

Zombori Horkai Györggyel 1975-ben került kapcsolatba, aki egy év múlva a 76-os olimpián az aranyérmes vízilabda csapat tagja, egyben egyik legfontosabb, balkezes játékosa.

Baczakó Péter is ott volt már 1976-ban az olimpián, Czakó néven szervezték be 1975 karácsonya előtt. A súlyemelő Montrealban eredetileg negyedik lett, aztán egy kizárás miatt megkapta a bronzérmet, 1980-ban élete legnagyobb sikerét elérve olimpiai bajnok. Baczakó izomsorvadásban szenvedett, és 2008-ban halt meg.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták