Maár Gyula rendezőről „Filmes” fedőnéven találtunk kartont, az unokája, Járai Máté nem hiszi, hogy jelentett bárkiről

Maár Gyula rendezőről „Filmes” fedőnéven találtunk kartont, az unokája, Járai Máté nem hiszi, hogy jelentett bárkiről
Törőcsik Mari és férje, Maár Gyula filmrendező a Magyar Tudományos Akadémia előtt, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök mondott beszédet az ügydöntő népszavazás eredményének bejelentését követően, miszerint Magyarország európai uniós csatlakozása mellett foglalt állást a szavazók többsége – Fotó: Soós Lajos / MTI

A „Filmes” fedőnévre keresve találtuk meg azt a 6-os kartont, amelyet Mahr Dezső Gyula nevére állítottak ki. Az 1934. augusztus 2-i születési dátum és a munkahely sorában olvasható Filmtudományi Intézet együtt azt valószínűsíti, hogy Maár Gyula filmrendezőről van szó. Az irat szerint a beszervezés ideje 1960. december 22., az utolsó dátum 1964. május 4. Maár az életrajza szerint ekkoriban tanított néhány évig, és a Magyar Filmtudományi Intézettel is munkakapcsolatban állt.

Ha valóban a Kossuth-díjas filmrendező és Törőcsik Mari egykori férjének hálózati iratára bukkantunk, akkor Maár Gyulát a kartonja szerint hazafias alapon szervezték be, osztályozása ügynök, foglalkozási vonala kémelhárító volt, és irattári anyag is található a neve alatt.

Fotó: ÁBTL
Fotó: ÁBTL

Megkérdeztük Járai Máté színészt, Maár Gyula unokáját, tudott-e a filmrendező esetleges hálózati érintettségéről, és ha Maár valóban jelentett ügynökként, azt hogyan kommentálná. Járai a következő választ küldte nekünk:

„Maár nagyapámnál liberálisabb gondolkodót nem igazán ismertem, ‘56 után 3 évet élt külföldön, az ’56-os forradalom leverése után, komoly forradalmárként rettegett a szankcióktól. Ezekből a tényekből kiindulva nehezen hiszem, hogy jelentett volna bárkiről is. És ha a rendszer kegyeltje lett volna, nem gondolnám, hogy Törőcsik nagyanyámnak kellett volna kijárni neki a Kossuth-díjat, jóval előbb, a párttól megkapta volna, nem beszélve a filmek számáról, amit forgatott.”

Maár valóban csak 2010-ben, a Bajnai-kormánytól kapta meg a Kossuth-díjat.

Maár Gyula 1963-ban jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1968-ban végzett rendezőként, majd a Mafilm munkatársa lett. Első ismert filmjét 1971-ben forgatta Prés címmel, az 1975-ben készült Déryné, hol van? pedig jelentős nemzetközi siker lett, amelynek főszerepével Törőcsik Mari elnyerte a legjobb női alakítás díját a Cannes-i Filmfesztiválon.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták