A Wizz Air kiképzőközpontja izgalmas vidámpark lenne, ha nem pilótákat oktatnának benne

Életemben szerintem először eltévedtem Budapesten. Az éveim nagyjából kilencven százalékát a fővárosban töltöttem, úgyhogy nehéz beismerni, hogy késtem a Wizz Air és az Airbus sajtótájékoztatójáról, amit a légitársaság kiképzőközpontjában tartottak a XVIII. kerületben. Mentségemre szóljon, hogy szerintem szabotázs áldozata voltam, mint valószínűleg mindenki, aki először, gyanútlanul ül fel a 266-os buszra. Mindenesetre kudarccal telve érkeztem meg a sajtótájékoztatóra, öt órával később mégis büszkén, diadalittasan távoztam.

Sok pilóta kell, de ez drága buli

Az eseménynek két apropója volt: egyrészt idén májusban lesz húsz éve, hogy útjára indult az első Wizz Air-járat, másrészt bemutatták, hogy az Airbusszal karöltve hogyan forradalmasítanák a pilótaképzést.

Erre a légitársaságnak nagy szüksége van, ugyanis nem túl távoli tervük, hogy 500 repülőgépet üzemeltessenek egyszerre. Viszonyításként, jelenleg 205-206 aktív gépük van, és már ezek sem maguktól repülnek. Rengeteg pilótára van szükségük, akiket mind ki kell képezni. Ehhez – Shane Carroll kapitány, az Airbus oktatószoftveres vezetője elmondása szerint – több különböző módszert használnak.

A kadétoknak például el kell olvasniuk egy rakás tankönyvet és dokumentációt, akár nyomtatott, akár digitális formában. A kiképzők leghasznosabb eszköze azonban a szimulátor, legyen szó a statikus vagy a mozgatható verzióról. Ezek viszont nagyok, így sok helyet foglalnak, és elképesztően drágák – a beszerzéstől a karbantartáson át az üzemeltetésig.

Emiatt a kiképzőközpontok és a légitársaságok nem tudnak elég ilyen gépet fenntartani, és ami van, az is hónapokra előre le van foglalva. Viszont a légitársaságoknak, a kadétoknak, sőt a már aktív pilótáknak is az az érdekük, hogy minél hamarabb, minél könnyebben tudjanak gyakorolni egy élethű pilótafülke-utánzatban.

Itt jön a képbe a virtuális valóság, azaz VR. Amikor forradalmasításról beszélünk, nem arról van szó, hogy fenekestül felforgatják a pilótaképzés paradigmáját, hanem arról, hogy az Airbus potenciálisan sokkal olcsóbbá, és ami talán még fontosabb, sokkal hozzáférhetőbbé teszi a képzéseket.

A repülőzés és a VR kapcsolata sem új. 2020 egyik váratlan sikerjátéka, a Microsoft Flight Simulator, néhány hónappal a megjelenés után kapott egy VR-módot, és noha kicsit kiábrándító lett, voltak szórakoztató részei. A fő problémája az volt, hogy nem lehetett használni a headset kontrollereit, így továbbra is kellett egy billentyűzet vagy egy kontroller a játékhoz.

Ehhez képest az Airbus Virtual Procedure Training (VPT) nevű szoftvere egy teljes VR-élmény, headsetestül, kontrollerestül. A felhasználó egy komplett pilótafülkében találja magát, szinte minden, ami a valóságban kapcsolható, nyomkodható vagy villog, az ugyanúgy viselkedik a programban is. Még egy gázálarcot is fel lehet venni.

Különböző folyamatokat lehet gyakorolni a VPT-vel, így leginkább rutinszerzésre való. Míg a Microsoft Flight Simulatorban például mindenhez az egérrel kellett kattintani, függetlenül attól, hogy billenteni vagy nyomni kell a kapcsolót, itt a kontrollereknek hála a tanonc begyakorolja a szükséges mozdulatokat is. Ha egy kar a valóságban úgy működik, hogy egy kicsit fel kell húzni, és utána lehet állítani, akkor ez a VPT-ben is így van.

A gyakorlófeladatokat több különböző nehézségi fokozaton lehet végigcsinálni, attól függően, hogy a felhasználó akkor lát először pilótafülkét, vagy esetleg már tíz éve repül. A kezdőket a program segíti, mutatja, hogy mi mit követ, míg a profiknak teljesen maguktól kell jó sorrendben kapcsolgatniuk vagy csekkolniuk a gombokat, kijelzőket.

A sajtótájékoztatón a kezdőknek való verziót próbálhattuk ki, így a kapitány és a másodpilóta szemszögéből is végigcsinálhattam egy (felugró tippekkel vezetett) felszállás előtti checklistet. Nem akarok felvágni, de Carroll kapitány megdicsért a végén, mert egyet sem hibáztam. Az, mondjuk, látványos volt, ha egy résztvevő még sosem fogott a kezében VR-kontrollert, mert szakújságíróként hiába tudta, hogy mi merre van, az irányítás nem feltétlenül ment zökkenőmentesen.

Pedig az egész élmény (remélem, érezni, hogy nagyon küzdök, hogy ne játékot írjak, mert nem az, még ha jó buli is) intuitív, teljesen egyértelmű, hogy mit vár el a felhasználótól. Nyilak vezetik az ember tekintetét, meg vannak számozva a kapcsolók, hogy jó sorrendben piszkáljuk meg őket, és azon túl, hogy a másik pilótának nincs karja, csak keze, az egész nagyon élethű. A kontrollerbe épített haptikus visszajelzés, például a rezgések miatt már maguk a mozdulatok is valósághűek, könnyű azt érezni, hogy az ember tényleg egy pilótafülkében hadonászik. A szakértők szerint már ötévesek is nagyon jól teljesítenek a segített feladatokban, így látszik, hogy az Airbus tényleg a fiatalabbakra szabta a VPT-t.

Carroll kiemelte, hogy az egyik legfontosabb szempont a fejlesztés során a hozzáférhetőség volt. Emiatt kicsit kontraproduktívnak tűnhet, hogy a VPT-hez kell egy erős számítógép, ami VR-kompatibilis, valamint egy headset és kontrollerek, hiszen ez így egy drágább csomag. Emiatt a program sima, kattintgatós verzióban elérhető számítógépen is, sima monitorral, valamint iPadeken. Ezekért a légitársaságok licencdíjat fizetnek per pilóta per év alapon, de cserébe több cégre szabható funkciót is kérhetnek.

A szakértő szerint a kezdő pilóták és a kadétok gyakran párosával tanulnak, így a VPT-nek van többszemélyes módja is. De nemcsak a két pilóta fér be a virtuális pilótafülkébe, hanem akár egy oktató is. Így előfordulhat, hogy egy felhasználó Budapestről, egy másik Rómából huppan az ülésbe, és egy oktató, mondjuk, a stockholmi hotelszobájából ül be mögéjük. Ha valaki egyedül használja, akkor a másik pilóta feladatait egy mesterséges intelligencia által vezérelt bot látja el.

Kiegészítő, nem alternatíva

A VPT-nek egyelőre nem az a lényege, és nem is azért készült, hogy leváltsa a méregdrága szimulátorokat. Inkább kiegészíti azokat, hogy ha, mondjuk, egy kadét kap egy visszajelzést a gyakorlás végén, hogy mit csinált rosszul, ne kelljen napokat várnia, mire legközelebb újrapróbálhatja. Na meg bármilyen élethű is a VR, az igazi gombokat, karokat és pedálokat azért még ez sem tudja pótolni.

A sajtótájékoztatón megnézhettük, hol és hogyan képezik az utaskísérőket, és kipróbálhattuk a statikus és a billegő szimulátort is. Egy valós vészhelyzet esetén valószínűleg nem így emlékeznék rá, de jópofa volt lecsúszdázni a gép oldalán, és a szimulátorok tényleg egészen elképesztők voltak.

A statikus szimulátor nagyon hasonlított a VPT-re, azzal a különbséggel, hogy fizikailag is élethű pilótafülkében ültünk. A kilátás olyan, mint a Microsoft Flight Simulatorban, de ez csupán akkor tűnik fel, ha csak néző az ember. A pilóták ülésében már egészen más a helyzet.

Az óriási mozgó szimulátorok egy csarnokban ülnek egymás mellett. Belépve inkább űrhajóra, mint repülőgépre emlékeztetnek, mert a bejáratnál tágasabbak, hogy oktatók, megfigyelők is beférjenek. Egy rövid bemutató után Huszti István fotós kollégámmal mi is beülhettünk a botkormányok mögé. Egy sikeres felszállás után repültünk egy kört Budapest felett, és azt is kipróbálhattuk, milyen egy leszállás. Nagy mellénnyel mondtuk, hogy nem kell nekünk automata, megoldjuk mi is, úgyhogy mindketten kaptunk egy-egy lehetőséget, hogy épségben földet érjünk Ferihegyen.

Hiába tudtam, hogy csak egy szimulátorban ülök, a mögöttem lévő újságírók fel-felkiáltva jelezték, ha nem elég finoman kanyarodtam, mert a szimulátor tényleg mozog, és ha nem kapaszkodik az ember, simán el lehet esni. Bevallom, sok segítséget kaptunk a leszállás közben, elég volt a magasságra és az irányra koncentrálnom, de így sem volt könnyű. Végül egy-két nagyobb kilengés után sikeresen földet értünk, és szerintem egészen sima volt. Az biztos, hogy nem csattant össze úgy a fogam, mint amikor egyszer utasként nagy szélben szálltunk le jó pár éve a burgaszi reptéren. Ha valaki ezen aggódna, megnyugtatom, Huszti is épségben tette le a repülőt.

Ekkor újra megdicsértek, és miután VR-sisakkal a fejemen jól nyomkodtam a gombokat, majd komolyabb incidens nélkül landoltam egy Airbus-géppel (ha jól emlékszem, egy A320-assal), teljesen kiment a fejemből, hogy milyen csúfosan indult a délután. A VPT sajnos nem kerül a virtuális játékboltokba, pedig biztos vagyok benne, hogy népszerű lenne mind az Airbus-rajongók, mind csak a repülés iránt érdeklődők körében.