2023. szeptember 3. – 07:52
Idén 11 éve, hogy elindult a TV2-n a Voice, egy olyan énekes tehetségkutató, amivel Amerikában az Idol és az X-Factor dominanciáját próbálták megtörni. A többi éneklős műsorhoz képest itt az volt a pláne, hogy olyannyira az énekhang számít, hogy a zsűri a produkciónak háttal ülve hallgatja a versenyzőket, és csak akkor fordulnak meg, ha a teljesítmény elnyerte a tetszésüket. A TV2 sok-sok év x-faktoros dominancia és a Megasztár újraindításának blamája után vette meg a licencet, de akkorát bukott vele, hogy a második évadig el sem jutottak.
Azóta eltelt 10 év, és kissé rendhagyó módon az RTL-nél bukkant fel ismét a műsor, hogy egy időre jegeljék az erősen megfáradt X-Faktort. Most szombaton lement az első adás, és ha hanyatt nem is vágtuk magunkat, azért az nagyon megmutatkozott, hogy a mostani RTL mennyivel jobban érti ezt a formátumot, mint anno a TV2.
A Voice-szal kapcsolatban elképesztően sok kételyem volt már a legelső hírtől kezdve.
Minek behozni újra egy itthon leszerepelt műsort, ami ráadásul a konkurenciánál futott? Miért teszik a jól bejáratott X-Faktor helyére? És egyébként is, mi ez a zsűri egyáltalán?!
Mivel a Voice tényleg az énekhangról szól, ezért itt nincsenek nagyon béna civilek vagy feltűnési viszketegséges félőrültek sőt, simán belefér, hogy közepesen ismert, valamennyire bejáratott arcok is feltűnnek az indulók között. 10 éve például Pál Dénes nyerte a versenyt, de ott volt Mohamed Fatima, Szécsi Böbe vagy Gájer Bálint is. Éppen ezért itt a zsűrinek (akiket coachoknak hívnak hivatalosan, de én zsűrinek fogom továbbra is) sokkal többnek kell lenni, mint jópofa, humoros, pikírt celebeknek, akik amúgy tudnak énekelni is. Pontosan ezért álltam döbbenten a hír láttán, hogy Curtis, Manuel, Trokán Nóra és Miklósa Erika lesz az a négy ember, aki majd megmondja pusztán hang alapján, kikben rejlik az igazi tehetség.
Szögezzük is le gyorsan, hogy ebből a négy emberből a Kossuth-díjas, nemzetközileg is jegyzett operaénekes Miklósa magasan kiemelkedik, de még akkor is ezt mondanám, ha csak egy közepes operaénekes lenne. Curtis alapvetően egy nagyon sikeres rapper, de énekelni nagyon nem tud, ráadásul az elmúlt évei inkább a drogproblémáiról és balhéiról szóltak, mintsem a felfelé ívelő zenei karrierjéről. Mellé berakták az X-Faktor történetének talán legnagyobb magyarországi sztárját, Manuelt, aki szintén nem igazán szokott nagyokat énekelni (bár tud olyat is), cserébe ő már az az újgenerációs rapper, aki telibe tolja autotune-nal a saját hangját.
Nekem ezzel semmi bajom a világon, de azért rohadt fura, hogy egy olyan srác zsűrizi (kócsolja!!!) az énekeseket, aki a zenéi nagy részében nem is a természetes hangján hallható. És mindehhez ott van még Trokán Nóra színésznő, akit szintén nem azért ismernek az emberek elsősorban, mert énekelni is szokott.
A műsor előtt akár még azt is le mertem volna írni, hogy ez az RTL történetének leggyengébb zsűrije, és mintha az egészet csak számsorokra és influenszeradatokra húzták volna fel. Curtis majd itt is elfelejt néha elmenni forgatásokra, meg nyomja a botrányokat, és ez jót tesz az adásnak. A tiktokker generációnak ott lesz Manuel, Trokánból meg majd dívát csinál az RTL, és meg is van az elvárt nézettség, a többi nem érdekes. Ehhez képest a Voice az első rész alapján abszolút pozitív csalódás, Manuel és Curtis néhol kifejezetten szórakoztatóak (főleg ha egymást húzzák), Miklósa pedig egészen váratlan pillanatokban tudott kilépni a kimért operaénekesnő szerepéből. Cserébe Trokánnak egy olyan pillanata sem volt, ahol ne akartam volna letépni a saját arcomat a szekunder szégyentől, de erről majd kicsit később.
Az RTL láthatóan igyekezett pontosan lemásolni mindent az amerikai licencről a képi világtól a kameraképeken át a show-elemekig, de az elején még nagyon rezgett a léc. Ahogy a Csillagok, csillagok népdal átment keménykedő rappelésbe, ott szinte láttam magam előtt az RTL producereit talpig Steve Buscemiben, és erre csak rátett az is, hogy Istenes Bence műsorvezető konkrétan olyan szerkóban vezette le a műsort, mint amikor az ember nagyon másnaposan magára kapja az első keze ügyébe kerülő gönceit, és leslattyog a kisboltba reggeliért, mert ilyenkor úgyse érdekel senkit, ha melegítőre húzom a hawaii inget.
Szóval a műsor nemcsak indulás előtt, hanem pár perccel indulás után is úgy nézett ki, mint amiből nagyon hamar rém kínos blama lesz.
Végül nem lett, sőt, az adás második felére még azt is ki merem mondani, hogy kifejezetten szórakoztató volt.
Ez legfőképpen annak köszönhető, amiben az RTL általában jó szokott lenni, vagyis a castingnak. Sokkal inkább civilek (persze voltak olyanok is, akik azért bőven megfordultak már ilyen-olyan műsorokban) voltak az indulók, mint a TV2 esetében, de nem volt teletömve felesleges műdrámázással meg nyomorpornóval.
Olyannyira nem, hogy az operaénekes srác anyukáját egy ponton majdnem én is megkönnyeztem, annyira aranyos volt. A műsor első felére hagyták a kevésbé karakteres vagy izgalmas indulókat, és itt mintha még a zsűri összeszokottsága sem ment volna zökkenőmentesen. Egy ponton például Curtis lenénizte Miklósát, ami még egy exfocistától is irdatlan surmóság, a szelet ementáli sajtnak öltözött Manuel pedig nem igazán tudott érdemben hozzátenni semmit a párbeszédhez.
Cserébe a sakktáblának öltözött Trokán már az első (!) indulónál elsírta magát, és sajnos az adás végéig iszonyatosan túljátszotta a szerepét. Nála bebizonyosodott, hogy miért nem jó ötlet színészeket alkalmazni realityvel kevert esztrádműsorokra: rettenetesen kínos tud lenni, amikor a néző harmadannyi energiát vagy drámát sem érzékel a képernyőn, mint amekkora elánnal produkálja magát az egyik zsűri (kócs!) a székében. Értem én, hogy minden ilyen műsorba kell egy neurotikus Tóth Gabi-karakter, de a valódi Tóth Gabi tényleg ilyen személyiség, Trokán Nóránál viszont nem akarom elhinni, hogy minden alkalommal elbőgi magát, ha valaki hajlítgatni kezdi a hangját. És ez csak az első adás volt, mi lesz majd a döntőben? Zokogva-bömbölve csapkodja majd azt a nagy piros gombot? Kitépi a székét a helyéről? Felgyújtja magát örömében? Esetleg hagyjuk meg a nézőnek az időt, hogy kötődjön ezekhez az emberekhez és történetekhez, nem színházban vagyunk.
Az adás két csúcspontja egyértelműen a kuvaiti-magyar rapper és az operaénekes fiú voltak. Itt jött ki először rendesen, hogy Manuel és Curtis meglepően jól érzik egymást, mennek a zrikálások, odamondogatások, és itt még azt is el tudtam hinni, hogy valódi érzelmeket látok a zsűri (COACHOK!!!!!!!!) arcán. Jaber ugyan már egy ideje radaron van a magyar raptérképen (ez a száma például kifejezetten szórakoztató), de őrülten jól állt a műsornak, hogy megjelenik egy mackós, Why beszélsz half angolul? típusú csávó, aki 200 fokon pörög, egész jól nyomja a rapet, és láthatóan él-hal azért a 15 perc figyelemért, amit a műsor megadott neki. Olyannyira, hogy még egy akkora kamut is bevállalt, hogy a produkciója végén azt mondta a zsűrinek, mindannyiójukat legendának tartja és sokat hallgatja a zenéjüket. Ha ez a csávó hallgatott valaha Miklósa Erikát, akkor én itt helyben megeszem az alsógatyámat.
De itt legalább tényleg volt tűz és energia a műsorban. Curtis és Manuel egyszerre csaptak rá a piros gombra az első pár sor után, egymásra licitálva ígértek fűt-fát és karórát Jabernek, hogy őket válassza, és még az is baromi vicces volt, ahogy Miklósa halál komolyan megpróbálta meggyőzni a rappert, hogy igenis neki egy operaénekessel kell dolgozni a jövőben. Majd amikor Jaber – kissé meglepő módon – Curtist választotta mentorának (coachának? coachjának? coacholójának?), ott tök őszintén lehetett látni a csalódottságot Manuel arcán, miközben Curtis a nyertesek legnagyobb nyugalmával szívta a vérét a fiatalabb kollégájának. Curtis egyébként simán a legjobb volt a négy zsűri közül, ugyan még nem ül minden egysorosa úgy, ahogy ő azt elképzeli a fejében, de amikor zsigerből jön neki a telepi szemétkedés és froclizás, akkor láthatóan nagyon elemében van.
Nem tudom, mit csináltak vele az RTL-nél, de ennyi év botrány, balhé, rehab és más hasonló nyomorúságos bulvárcirkusz után kellemes csalódás volt látni, hogy néhol kifejezetten jó a humora, és magasan ő improvizál a legjobban négyük közül. De Manuel is itt kezdett talán először igazán felengedni, kicsit pimasszá válni, és levetkőzni azt a pózt, hogy ő egy rapsztár. Ő a legfiatalabb és talán legtapasztalatlanabb a négyesből, és simán benne van a pakliban, hogy ő lesz a műsor babaarcú ByeAlexe, aki tényleg csak azért lelkesedik, ami tetszik neki, a többi pedig nem érdekli.
A másik csúcspont az operaénekes fiúnál jött, aki nagyon-nagyon kilógott a többi induló közül mind fizimiskában, mind karakterben, mind énektudásban. A Reptérnek egy egészen érdekes átiratát adta elő, de az előadása végére Miklósa már annyira nem bírt magával, hogy elkezdte a színpadon ölelgetni a még éneklő fiút, aki hiába volt láthatóan nagyon zavarban, szépen lehozta, amit kellett. Ezekből lehetett volna több, és remélem lesz is, mert akkor a Voice simán nézhetőbb lesz, mint az elmúlt években az X-Faktor volt. Már csak azért is, mert igazán rossz hangot egyet sem lehetett hallani, volt olyan induló, aki tavaly simán bekerült volna az X-Faktorba, itt viszont egy zsűrinek sem kellett, mert „csak” jó hangja volt és „szépen énekelt”, azonban más érdekeset nem találtak az éneklésében.
Az erős prekoncepcióim ellenére a Voice egyáltalán nem vette el a kedvemet a tévézéstől, és ha az RTL még jobban ráerősít a már most működő részekre (Curtis és Manuel szívózásai, Miklósa teátrális érzelmi kitörései és a mostaninál két fokkal jobb casting az indulóknál), akkor simán nézni fogom a következő részt is. Abban az illúzióban rég nem hiszek, hogy az emberek a Voice-t tényleg a szép énekhangok miatt fogják nézni, mert a zene és a zeneipar egyáltalán nem így működik, de ettől még lehet élvezni a színtiszta show-bizniszt is, ha azt jól csinálják. Csak Trokán Nórát tekerje már lejjebb valaki.
