Puskás Peti és Dallos Bogi gyermeket vár

2023. március 31. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Első gyermekét várja Puskás Peti és Dallos Bogi, a hírt az Instagramon posztolták ki összesen nyolc képpel, amiken hol kutyájukkal együtt ülnek a kanapén, hol egy zongora mellett tartanak egy „future artist”, vagyis leendő művész feliratú bodyt. „A világ legboldogabb emberei vagyunk, mert szülők leszünk. Nagyon várunk kisbabánk” – írták.

Puskás Peti műsorvezető, zenész, az X-Faktor és a Való Világ műsorvezetője, aki korábban az After Podcast vendége is volt, amiben beszélt arról is, hogy miért vállalta el annak idején a Való Világ műsorvezetését, és hogyan próbálja megváltoztatni a valóságshow-ról kialakult eddigi képet.

Puskás a harmadik Megasztárban tűnt fel a 2000-es évek közepén, és ugyan viszonylag korán kiesett a döntősök közül, Rúzsa Magdi mellett neki sikerült abból az évfolyamból komolyabb zenei karriert összehozni a műsor után. Emellett hamar felszippantotta a színház, már a megasztáros évében musicalszerepet kapott, aztán közel 400 epizódon át alakította Svéd karakterét a Jóban Rosszban című napi sorozatban. Később egyre több tévés munkát kapott, vezette a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsort, majd legutóbb a Való Világot is. Szólókarrierje mellett egyébként évek óta viszi a The Biebers nevű együttesét is.

Felesége, Dallos Bogi énekesnő tíz évvel ezelőtt We all című dalával vált országosan ismertté, a dal 2014-ben az Euróvíziós Dalfesztivál második helyezettje lett. Később Dallos Bogi is vezette a műsort, majd Puskáshoz hasonlóan 2019-ben az X-Faktor mentora is lett. A pár két éve házasodott össze, Puskás-Dallos formában felvették egymás neveit is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!